Megabeszerzés: az Apple és három másik cég együtt veszi a zöldáramot

A világvállalatok zömében 20 megawattnál nagyobb kapacitású árambeszerzési ügyleteket kötnek a megújuló energiás szolgáltatókkal. De mi van a többiekkel? Öt megawatt alatt nem nagyon mozdulnak meg a nemzetközi cégek. A kisebb léptékű áramigények zöld módon történő fedezésére több piaci szereplő fogott össze egy új szerződésben, ami modellértékű lehet a kisebb cégek számára.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Persze ez a megállapodás sem kis volumenű, hiszen 290(!) MW-os kapacitás lekötéséről van szó, amiből 74 000 lakás éves áramigényét lehetne fedezni. Ezt a közös árambeszerzési szerződést az Apple, a kézműves cuccok eBay-ének számító Etsy, a Swiss Re viszontbiztosító és az Akamai szoftvercég kötötte, hogy megújuló energiás forrásokból fedezzék áramfogyasztásukat. Az energiát két helyről szerzik be, részben egy Chicago közelében lévő szélenergiás létesítményből (125 MW), illetve egy Virginia állambeli szolárfarmról származik (165 MW).

fotó: freeimages.com/Christian Wagner

Az Etsy jó ideje keresett már 10 MW-nál kisebb lehetőséget energiahasználata zöldítésére, de nem nagyon talált szolgáltatót, ezért jött kapóra a cégnek, hogy beszállhat egy nagyobb, 290 MW-os ügyletbe a saját "kis" igényével. 2020-től így már teljes mértékben megújulókból működik a kézműves alkotások és tárgyak e-kereskedelmi platformja. A Swiss Re amerikai irodáinál tudja megvalósítani, hogy 100 százalékban megújulós energiából üzemelteti őket, időpontot azonban nem adott rá, hogy ez mikortól valósul meg. (A cég eredetileg európai lehetőséget keresett, de mivel üzleti tevékenysége nagy részét az USA-ban végzi, kézenfekvőnek tűnt, hogy itt zöldítse ökológiai lábnyomát. A viszontbiztosító Európában és Indiában megújuló energiás krediteket -röviden REC- vásárol.)

Szeptembertől jönnek az olcsó napelemek
Az Európai Unió szeptember 3-án várhatóan megszünteti a kínai napelemek és panelek behozatali korlátozását, elutasítva az uniós gyártók kérelmeit, akik nehezményezik, hogy a bizottsági döntés megnyitja az EU kapuit a dömpingtermékek előtt – értesült a MANAP Iparági Egyesület.
A GreenBiz folyamatosan monitorozza a tiszta energiás árambeszerzésekről szóló ügyleteket, és a legkisebb, ami fennakadt a radarján, a Bloomberg hírügynökség 17 MW-os megállapodása volt, valamint az Iron Mountain szerverközpont és a Renewable Power Direct között létrejött 5 MW-ról szóló szerződés volt.

Feladatmegosztás

Az Apple és a három másik cég közötti összefogás modellje tehát erőre kaphat a kisebb áramigényű cégek között is. Az összeefogás ötlete szakmai konferenciák szünetében, az egymásnak történő kölcsönös panaszkodásból született meg. Az egyik ilyen esemény a Rocky Mountain Institute Business Renewables Center konferenciája volt.

Hasonló összeszövetkezésre volt már példa Európában, igaz nem sok. Az AkzoNobel vegyipari konszern, a Google, a DSM biotech cég és a Philips fogott össze, hogy a 102 MW-os hollandiai Krammer Wind Parktól és a 340 MW-os Bouwdokken Wind Projecttől szerezze be a szükséges energiát. Ebben az együttműködésben egyfajta feladatmegosztást is kialakítottak: az AkzoNobel irányította a kommunikációt, a DSM és a Google adta a jogi szakértőket, a Philips biztosítja a könyvelést.

(GreenBiz)

Dübörög a zöld energia a cégeknél
Már július végéig rekordot döntött a céges zöld energia-beszerzések mértéke világszerte. A Bloomberg NEF összesítése szerint a megújuló energia frontján 7,2 GW-ra szerződtek a vállalatok, ami jelentősen meghaladja a 2017-es 5,4 GW-ot, ami szintén rekordérték volt tavaly.
A legnagyobb beszerző a Facebook (1,1 GW), utána jön a sorban az AT&T amerikai telkom cég (820 MW), majd a norvég alumíniumgyártó, a Norsk Hydro. Az energiabeszerzések 60 százalékát amerikai erőművek, szolárfarmok elégítik ki, de Európa is rekorddöntő évnek néz elébe a maga 1,6 gigawattjával, s ez az összeeg még csak a júliusig bejelentett ügyleteket tartalmazza.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo