A korall is élőlény, tengeri organizmus, bármennyire is kőnek vagy valami nem szerves anyagnak gondolná az ember. A korall is szaporodik. De az utóbbi néhány évben egyre kevésbé.
2016-ban és 2017-ben olyan szintű korallpusztulás ment végbe az ausztrál Nagy-korallzátonyon, amire eddig nem volt példa: a világ legnagyobb korallzátony-rendszerének kétharmada megsérült. Az eseményt kifakulásként (bleeching) emlegetik.
Még nagyobb probléma, hogy azóta 89 százalékkal csökkent az új korallok száma, vagyis nem optimálisak többé a körülmények ahhoz, hogy a korallrendszerek bővüljenek.
„A halott korallok nem csinálnak bébiket” – mondta Terry Hughes, a queenslandi James Cook Egyetem professzora, aki kutatócsapatával vizsgálta a korallokat.
A Nature folyóiratban megjelent tanulmányukban az ausztrál kutatók egyértelműen a tengerek melegedését teszik felelőssé a jelenségért.
A korall mészvázas élőlény, s mint ilyen, üvegházgázt, szén-dioxidot használ fel, hogy felépítse vázát, vagyis fontos karbonmegkötő kapacitása a bioszférának. A korall és a hozzá hasonló meszes vázú organizmusok miatt számít az óceán karbonmegkötő kapacitásnak. Ha ezt a „szolgáltatását” elveszítjük, azzal romlanak esélyeink a klímaváltozás megfékezésében.
Ha stressz éri a korallzátonyt, eltűnik a zooxanthellae nevű alga, ami a színét adja a korallnak. Ha huzamosabb ideig fennállnak a stresszt okozó körülmények, a korallok egyszerűen kihalnak.
A két-három évvel ezelőtti pusztulás dacára a tudósokat teljesen váratlanul érte a korallok további fejlődésének elmaradása. A „korallbébik” nagy távolságokat képesek megtenni, ha egy zátony kihal, de a kifakulás majdnem 1500 kilométernyi szakaszt érintett.
Megváltozott az új populáció összetétele is. A korallbébik között 93 százalékkal esett vissza az Acropora előfordulása, mely egyébként meghatározó fajta az egészséges korallzátonyoknál, mert élőhelyet ad más állatfajok számára is.
A korallzátony mint ökoszisztéma elvileg képes lenne regenerálni magát 5-10 év alatt, de ez csak akkor következhet be, ha nem történik újabb fakulás. A tudósok azonban az óceán jelenlegi hőmérsékletét figyelembe véve szinte lehetetlenségnek tartják, hogy ne történjen újabb fakulás. Ami egyet jelent a korallzátonyok ütemesen folytatódó és visszafordíthatatlan kihalásával.
A problémát már nem lehet helyileg orvosolni, mivel csakis a globális felmelegedés – és a tengerek melegedésének –megfékezése lehet az egyetlen megoldás.
A Nagy-korallzátony 1981-ben kapta meg a Világörökség besorolást az UNESCO-tól. Az ENSZ szerint ez a biológiailag leginkább sokszínű az összes Világörökség-helyszín közül.
(BBC)