Évi egymillió ember hal meg, ha nem tartjuk be a párizsi klímaegyezményt

Egyre nehezebben bírjuk a gyakrabban és erősebben jelentkező nyári hőséget: az idősek korosztály körében növekszik a kánikulák idején az elhalálozások száma, és egyre kevesebbet tudunk szabadtéren dolgozni. A melegebb klíma miatt pedig északabbra hatolnak a szúnyogokkal és szennyezett vízzel terjedő trópusi betegségek. 2000 óta óriásit romlott a helyzet az éghajlatváltozás egészségünkre gyakorolt negatív hatásait illetően.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Összesen huszonnégy szervezet, tudományos kutatóintézetek és az ENSZ különböző ügynökségei álltak elő azzal a tanulmánnyal, mely a klímaváltozás súlyosbodó egészségügyi hatásait elemzi, és jóslatokba is bocsátkozik a következő évtizedekre vonatkozóan.

A The Lancet tudományos szakfolyóiratban ismertetett elemzés egyik szerzője szerint most már „nem külön-külön látjuk az egészségügyi hatásokat, hanem összefüggően. Elérnek egyes közösségeket, és egyszerre hatnak rájuk”. Mik ezek az erők? A terjedő trópusi fertőzések; a csökkenő termelékenység a melegben kieső munkaórák miatt; az árvizek és viharok pusztító hatásai az egészségügyi infrastruktúrákon; a megerőltető hatás és nyomás, amit a kánikula gyakorol a testre – ez utóbbi a legnagyobb veszély számunkra.

Kánikula

2017-ben 157 millióval több ember volt kitéve hőségből eredő egészségügyi kockázatoknak, mint 2000-ben. És ebbe még nem is számították be 2018 nyarának kánikuláit. Angliában például volt egy 15 napos időszak 2018 nyarán, amikor rendkívül magas hőmérsékleteket mértek, s az év azon időszakára jellemző halálozási átlagon felül hétszázzal több ember halt meg. Ezt a hőség számlájára írják szakemberek.

A társadalom erősen érintett szegmense természetesen az idősebb korosztályba tartozók. Európában ők jellemzően viszonylag gazdag országokban élnek, nem a fejlődő országokban, hiszen a dél-európai és a Földközi-tenger keleti régiójáról van szó. Mindkét régióban a 65 évnél idősebbek több mint 40 százaléka veszélyeztetett a lakhelye klímaviszonyai miatt, részben pedig azért, mert városokban laknak, ahol könnyen felforrósodik a levegő az aszfaltból áradó meleg miatt is.

Az Egyesült Államokban főleg az északkeleti régió városi lakói nézhetnek elébe veszélyes kánikuláknak. 2050-re az egymillió főre jutó, hőség miatti “extra halálozás” elérheti a 50–100 főt évente.

A hőség nemcsak hőgutát és halált okozhat, de vesebetegség és érrendszeri megbetegedések kialakulásához is vezethet, figyelmeztetnek tudósok.

Megjött a hőség - Kép: MTI

Trópusi betegségek – már nem csak a trópusokon

Az USA állami tudományos intézetei által kiadott Nemzeti Klíma Összefoglaló szerint a melegedő éghajlat is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Floridába és Texasba is eljutottak azok a szúnyogcsípéssel terjedő betegségek, mint a zika, a dengue-láz, a sárgaláz és a chikungunya-láz. Afrika Szahara alatti régiójában pedig egyre északabbra terjed a malária.

De ne ringassuk magunkat abba a hitben, hogy a melegedő éghajlat csak a tőlünk délre fekvő területeken erősíti a fertőzések terjedését. A vízzel terjedő kolera baktérium például elérte a Balti-tenger partszakaszát.

Párizsi klímaegyezmény nélkül: évi egymillió halott

Az emberiség 90 százaléka egészségre ártalmas levegőt lélegzik be, állítja az ENSZ Világegészségügyi Szervezete (WHO). „Ha betartjuk a párizsi klímaegyezményt, azzal évi egymillió emberéletet menthetnénk meg” – hangsúlyozta António Gueterres ENSZ-főtitkár.

(The New York Times)

Véleményvezér

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.
Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda

Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda 

Pokorni Zoltán annak idején kéz levágást ígért azoknak, akik lopnak.
Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással

Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással 

Orosz-magyar közös titkosszolgálati akció?
A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo