Egészséges étrenddel a vízlábnyom is csökkenthető

Ha az emberek egészségesebb, több gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrendre térnek át, akár 55 százalékkal is csökkenhet a vízlábnyom egy új tanulmány szerint, de ha „csak” egészségesebben táplálkozunk, akkor is harmadával csökkenthetjük vízfogyasztásunkat.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ha egészségesebben kezdünk táplálkozni, akár hússal, akár húsmentesen, attól nemcsak egészségesebbek leszünk, hanem jelentősen csökken a vízfelhasználásunk is – mondta Davy Vanham, az Európai Bizottság Joint Research Center (JRC) kutatóintézetének munkatársa. Az élelmiszer-fogyasztás miatti vízfogyasztás naponta fejenként 2757 liter Nagy-Britanniában, 2929 Németországban és 3861 Franciaországban.

Pixabay

Aki egészségesebb de még nem húsmentes étrendre vált, 11-35 százalékkal csökkentheti az élelmiszerek miatti vízfelhasználást. Aki a húst elhagyja, és helyette halat eszik, az állati zsírok helyett növényi olajat használ, az 33-35 százalékkal mérsékli a vízfogyasztást, aki pedig egyáltalán nem eszik húst és egészséges vegetáriánus étrendet követ, az 35-55 százalékkal mérsékli a vízlábnyomot.

A világ édesvízkészletei ma is szűkösek, azonban a népesség növekedésével és a klímaváltozással a probléma még súlyosabbá válhat.

A lakossági víztakarékosság módjai (gyorsabb zuhanyozás vagy a vízcsap elzárása fogmosás közben) közismertek, kevesebbet tudni azonban arról, hogy mennyi víz folyik el az élelmiszer előállítása közben.

Az állattenyésztés nagyon vízigényes, az olajok, zsiradékok és a cukor gyártása is, azonban a gyümölcs- és zöldségtermesztéshez lényegesen kevesebb vízre van szükség. "Egyes országokban a fejenként napi 3000-4000 liter élelmiszeripari vízfelhasználás hatalmas szám, ha az otthoni közvetlen vízfogyasztással vetjük össze" - mutatott rá Vanham.

A sör és a kóla is lehet környezetbarát
Közel 430 cég csatlakozott a tudományos alapú emissziócsökkentés programjához, hogy a szennyezésükkel és a párizsi klímaegyezmény céljaival arányosan mérsékeljék kibocsátásukat. A nagy italgyártók is szorgosan csökkentik ökolábnyomukat.
A Nature Sustainability című tudományos lap aktuális számában közzétett eredmények a vizsgált három országban - Nagy-Britannia, Franciaország és Németország - hasonlóak. A kutatók szerint ez alátámasztja, hogy az európaiak túl sok húst, cukrot és zsírt fogyasztanak, azonban nem esznek elég gyümölcsöt és zöldséget.

A kutatás során vizsgálták az élelmiszer előállításához szükséges vízmennyiséget, alapul véve a jelenlegi és az ajánlott egészséges étrendek összetételét.

Elismerték, hogy nem elég arra ösztönözni az embereket, hogy változtassanak az étrendjükön, szükség van egy sor olyan intézkedésre is, mint az egészségtelen élelmiszerek adójának emelése vagy a tájékoztatás javítása a termékek címkéin.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo