Újabb, 30 milliárdos program indul cégeknek

A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket.

Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak.

Egy vállalat - az Európai Bizottság határozata alapján - maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet.

Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését. Ez olyan beruházás mellett lehetséges, ahol modern technológiát fognak alkalmazni, növelik a hozzáadott értéket, vagy a kutatás-fejlesztést részesítik előnyben.

A beruházások támogatására kiírt program keretében 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, és ezzel párhuzamosan elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát el senkit.

A programban eddig 270 ezer ember munkahelyét tudták megvédeni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo