Plusz huszonötezer nem olyan csábító

2017. január 24. kedd - 17:07 / piacesprofit.hu
  •    

25 ezer forinttal emelkedett 2016-ban, év közben a bolti dolgozók keresete, de a létszám nem ugrott meg. A karácsony előtt sem enyhült a létszámhiány. A 2017. évi nagyobb minimálbért pedig sok kisbolt nem tudja majd kifizetni.

egy kéz pénzt tesz egy másikba

Kép:Pixabay

A Központi Statisztikai Hivatal beszámolója szerint tavaly novemberben a boltokban, áruházakban fizikai munkát végző eladók, pénztárosok, árufeltöltők havi bruttó átlagkeresete szépen emelkedett, hiszen az első negyedév átlagához képest 25 ezer forinttal nőtt novemberre, túllépve a 179 ezer forintot. Ez bizony nem kevés, hiszen 16%-os emelkedést takar, miközben a bolti kiskereskedelem növekedési üteme 5% alatt mozgott.

Azonban hiába nyomták az eladók markába év közben az egyre nagyobb bért a boltosok, a létszám nagyságrendje semmit sem változott. Pedig április közepétől ki lehetett nyitni vasárnap is, nyáron rányitottak az üdülőhelyekre a szezonális boltok, novemberben pedig már megkezdődött a karácsonyi pakolászás, sőt, a hónap vége felé – a fekete péntek tájékán – már egyre többet csipegettek a vásárlók az ajándékokból is. De hát úgy tűnik, hiába, hiszen érdemben semmit sem sikerült feltornázni az eladói létszámban. (Egyébként általában állást is és álláskeresőt is lehet találni, csak ritkán ugyanabban a megyében.)

Az érem másik oldala viszont az, hogy legalább nem esett vissza az eladók létszáma. A képhez hozzátartozik azonban, hogy a KSH-nak ez az adatgyűjtése csak a négy főnél nagyobb kereskedelmi vállalkozásokra vonatkozik, pedig a megszaporodott “rögtön jövök” táblák sokaságából látszik, hogy a kisebbeknél sem rózsás a létszámhelyzet – írta a blokkk.com. Az egyes áruterületeket nézve továbbra is a legsanyarúbb helyzetben az élelmiszerboltok vannak, ahol novemberben kevesebb eladó dolgozott, mint januárban. De hát a különféle iparos cikkek terén sem jobb a helyzet, hiszen nagyobb létszám megugrás nem volt, pedig ők jobban fizetnek, mint az élelmiszeresek:

A kisboltoknál nem csak az összeg a gond
A boltok esetében plusz nehézséget okoz, hogy nem is olyan egyszerű kitalálni, kinek kell a garantált bérminimumot kifizetni. Egyes termékek eladásához kötelező a szakmai képesítés, mások esetében nem. Ha viszont kell a szakképesítés, kell a magasabb bér is. Itt találja, hogy mire kell figyelni, hogy ne legyen gond.

Ágazati hírek alapján a kisboltosok egy része – még nem tudni, mennyi – nem fogja tudni kifizetni a megemelt minimálbéreket. (A nagyobb cégek magasabb fizetésekkel fogják elcsábítani a munkavállalókat!) Leginkább a legkisebb vállalkozásoknál okoz gondot a béremelés, hiszen minél kisebb a vállalkozás, annál alacsonyabbak a bérek és annál nagyobbat kellene nyújtani rajtuk a 2017-es esztendő első bérfizetésénél. A Policy Agenda KKV Konjunktúra Indexének friss adatai szerint ugyan a kkv-k 40%-a számára nem okoz problémát a kötelező legkisebb bér emelése, az átlagérték is csak enyhén optimista vélekedést mutat a kérdésben.

Menekülési útvonal egy kevés azért akad, hiszen végső soron beállhat a tulajdonos is a pult mögé, lehet faragni a nyitva tartásból is, főleg vasárnap és éjszaka, lehet több részmunkaidős is, ám könnyen előfordulhat, hogy ez kevés lesz. (Ha szükség is van a béremelésre, azt a mostani módon a kisebb cégek nem fogják tudni kigazdálkodni, teljes ágazatok foghatnak padlót szakemberek szerint és a kikényszerített béremelés miatt a feketegazdaság is erősödhet.) Eddig is volt boltbezárás minden esztendőben az elmúlt időszakban, igaz, más okok miatt, ez sajnos így lesz 2017-ben is. Ausztriában, Németországban sokkal jobban fizetik az eladókat, de még Lengyelországban, vagy éppen Szlovákiában is. Minden eladó persze nem akar külföldre szaladni, de aki már elment, az nehezen csábul vissza az itthoni bérektől.

Nincs munkaerő, az idősebbeket mégsem akarják
A foglalkoztatási ráta növelése megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra, mégis sok vállalatnál nincs a friss diplomások és az idősebbek bevonzására, illetve megtartására irányuló program. A Randstad Workmonitor felmérése szerint a magyar munkavállalók a legborúlátóbbak az elhelyezkedési esélyek javulásával kapcsolatban.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor