Öt ötlet, hogyan kommunikáljon hatékonyabban!

2014. április 10. csütörtök - 18:30 / piacesprofit.hu
  •    

Vannak emberek, akikből úgy kell kihúzni minden szót, mások órákig csacsognak, mégsem derül ki, mit is akarnak mondani valójában. Megint mások cégen belüli hatalmi játszmákat erőltetnek a többiekre, mások pedig zavarukban inkább hallgatnak. A legtöbb vállalkozásban a kommunikáció távolról sem tökéletes, márpedig a zavarok e téren óriási visszaesésekhez vezetnek a hatékonyságban.

A cégnek támogatnia kell a hatékony kommunikációt – Kép:  Pixabay

A hatékony kommunikáció legfőbb szabálya: „mondd, amit gondolsz, és gondold komolyan, amit mondasz”. Valóban: a cégen belül az eredmények érdekében jobb elkerülni a dagályos körülírásokat és az egymás közötti játszmákat. A hatékony kommunikáció szerepének és fontosságának felismerése azonban nem elég: a céges kultúrát is úgy kell alakítani, hogy támogassa azt.

(A hatékony kommunikáció biztosítása az örök érvényű vezetői tippek között is szerepel.)

Minél jobban kommunikálnak egymással a kollégák, annál biztosabb, hogy nem sikkad el semmi fontos, és annál biztosabb a cég sikere. Bill Gates, a Microsoft legendás alapítója úgy fogalmazott: „Mélyen hiszek abban, hogy minden olyan eszköz, amely javítja a kommunikációt, komoly hatással bír az emberek egymástól való tanulásának képességére.”

Íme, néhány ötlet, hogyan javíthatja látványosan a cégen belüli kommunikációt:

– Ne büntesse a rossz ötleteket! A rossz ötletek igazán fontos részei a kreatív folyamatoknak. A legnagyobb cégek nemcsak hogy nem büntetik a hibák elkövetőit, hanem egyenesen kérik őket, ne féljenek a hibáktól, hiszen egy rossz ötletből is rengeteget lehet tanulni, sőt még az is kiderülhet később, hogy nem is volt olyan rossz ötlet. Ezenkívül kellenek a rossz ötletek, amelyek mellett valóban ragyognak a jók, mint ahogy néha nagyon rossz filmeket is meg kell nézni, hogy az ember értékelni tudja a jót. A rossz ötletek büntetése csak félelmet okoz a dolgozók körében, és leblokkolnak, amikor kreatívnak és innovatívnak kellene lenniük.

– Mindenki más, tanulja meg mindenki nyelvét! A híres Myers–Briggs-típuselmélet szerint összesen 16 különböző személyiségtípus létezik, amely lefedi a világon található összes embert. A hatékony kommunikáció egyik sarkköve, hogy felismerje, az emberek hány különféle módon tanulnak, dolgoznak, alkotnak és kommunikálnak. Ha sikerül megértenie, kivel hogyan ért a legjobban szót, és kihasználja ezt a tudását, igazán jól működő és hatékony csapatot fog tudni létrehozni.

5 jó tanács Klapkától
Klapka György vállalkozói sikerességéhez kétség sem férhet. A most 86 éves sorozatvállalkozó sztorijaiból és tanácsaiból bárkinek van mit tanulnia.

– Barátkozzon az aszinkron kommunikációval! Amikor egy cég a kommunikációs stratégiáját építi ki, rendkívül fontos, hogy tisztában legyen, mely eszköz mire használható, és milyen szerepet tölt be a kommunikációs hálóban. Az aszinkron kommunikáció minden olyan eszközt magában foglal, amelyekhez nem szükséges az egyidejűség, vagyis a résztvevőknek nem kell egy időben jelen lenni. Legismertebb formája az e-mail, de idetartozik az SMS, a fax vagy a hangposta is, sőt az azonnali üzenetküldők azon tagjai is, ahol az offline állapotban lévő másik fél megkapja az üzenetet, amikor újra belép. Ugye ismerős az a főnök, aki minden apró-cseprő üggyel személyesen odajön vagy telefonál, folyamatosan kizökkentve a munkatársakat a munkamenetből? Az aszinkron eszközök használata pontosan arra jó, hogy ne zaklassa olyan ügyekkel a kollégákat, amelyek nem sürgősek, épp csak egy megjegyzést, kiegészítést, ötletet tartalmaznak.

– Beszéljen, akkor is ha nehezére esik! Vannak pillanatok, amikor valakinek fel kell állnia beszélni. Amikor egy innovatív környezetben magasra csap a feszültség, és megáll a kommunikáció, megáll az együttműködés és a kreativitás is. Ezekben a pillanatokban könnyebb a tagoknak nem megszólalniuk, mint igen, a kommunikáció pedig dugába dől. A kényelmetlenség nem rossz, csak nem az, amihez szoktunk, mi pedig megpróbáljuk elkerülni, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy ezzel csak még több feszültséget gerjesztünk a jövőben. Ahhoz, hogy előrejusson a cég, fel kell ismerni és ki kell mondani a problémákat. A hallgatás nem old meg semmit. (És nem mindig az elektronikus forma a legjobb megoldás a kommunikációra.)

– Működjön minél átláthatóbban! Ahhoz, hogy minél őszintébb és nyíltabb legyen a kommunikáció a cégben, a munkatársaknak meg kell bízniuk egymásban és a cégvezetésben egyaránt. Ha minden egyes dolgozó tud mindenkiről mindent (még azt is, mennyit keres, és hány órát alszik éjszaka), és tisztában van azzal, hogy emberi lényként és nem hasznot hozó robotként kezelik, úgy sokkal könnyebben tud megnyílni mások előtt. Ha a felszínre kerülnek a problémák és az ötletek, úgy sokkal kevesebb fennakadás lesz a cég működésében, sokkal kevesebb lesz a félreértés, és mindenki sokkal nagyobb hatásfokkal tud majd dolgozni.

A bejegyzés az alábbi írás alapján készült

Beszélni nem elég. Értik is?
A vezetés is egy szakma, amit meg kell tanulni, tehát a vezetőnek is megvannak a szerszámai, mint bármely más szakembernek. Bár sok fontos eszköz van, mindegyik közös alapja a kommunikáció.

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek