Nincs vega menü, de igény volna rá

Ha lenne vega menü az éttermek kínálatában, akkor azt sokan választanák, sőt a felmérések szerint ez a trend egyre erősebb lesz, ahogy terjed az egészség- és környezettudatos táplálkozás. A kereslet ezen a területen fényévekkel előzi meg a kínálatot.

A vegetarianizmus és vegán életmód trend lett, sokak számára pedig egyenesen új életstílust és gondolkodásmódot jelent. 2015-ben a Falatozz.hu ételrendelő portálon szereplő éttermek 14,4 százalékánál volt vegetáriánus ételkategória, 2018-ban pedig még mindig csak 18,8 százalékánál. Ez azt jelenti, hogy három év alatt, mindeközben az igény azonban sokszorosára nőtt: a vizsgált intervallumban (arányosítva, azaz beleszámítva, hogy három év alatt mennyivel többen rendelnek) 47 százalékkal nőtt a vegetáriánus rendelések száma az oldalon. Ez már nem elhanyagolható változás, hogy ennyivel többen választottak maguknak ebédet vagy vacsorát ebből az ételkategóriából. (Az ágazatnak jót hoztak az elmúlt évek.)

Érdekes adat, hogy közben a klasszikus vegetáriánus pizzákból, mint amilyen a Margherita és a Quattro formaggi, szinte ugyanannyit rendeltek tavaly, mint 2015-ben. A kínálat tehát nem követi eléggé a keresletet: jócskán lenne igény arra, hogy minden étterem bevezesse ezt a külön kategóriát az étlapján. Ugyanis az eredményekből kitűnik, hogy akik vega étrendet követnek, sokszor nem nézik át az egész kínálatot húsmentes fogások után kutatva, hanem ha látnak kifejezetten nekik szánt kínálatot, akkor abból fognak választani.

Szeretjük a zöldet - Pixabay

Szeretnénk több növényi alapú ételt enni, de csak ha finomak

Külföldön is érezhető ez a hullám: az amerikai Food & Wine magazin közölt egy felmérést, amely azt kutatja, hogy az emberek tényleg szeretik a növényi étrendet, vagy csak divatból fogyasztják. A végeredmény szerint valóban egyre többen szeretnének vega fogásokat enni. A kérdőívet kitöltők 34%-a fontolgatja, hogy 2019-ben növényi alapú ételeket fogyaszt majd. Ami ahhoz képest, hogy régen ez mennyire szegényes diétának számított, nagy változást mutat. A felmérés arra is rámutat, hogy az emberek csak akkor váltanának növényi étrendre, ha az finom. Hatalmas arányban, 80%-ban válaszolták azt a kitöltők, hogy az íz fontos szempont.

Nyakunkon a génmódosított növényi hússzelet

A modern gasztronómiai kultúrának köszönhetően nemrég elkészült a növényi összetevőkből készült vegán húspogácsa újabb, szójaalapú tesztverziója, amely minden eddiginél jobban utánozza a hús ízét. Ez az étel a szója mellett kókuszolajat, napraforgót, krumpliból származó növényi fehérjét, élesztőt, cellulózt és sok egyéb vegyületet tartalmaz. Amitől pedig a húshoz hasonlóan vérbőnek tűnik a növényi húspogácsa, az természetesen nem vér, hanem a leghemoglobin nevű vegyület hatása.

Ez az étrend terjedhet el 2050-re
A hazai lakosság szerint 30 év múlva a már napjainkban is népszerű allergénmentes, valamint bio, vegán és paleo étrend erősödhet leginkább, miközben az iparági előrejelzésekkel ellentétben a húsfogyasztásban inkább csökkenést várnak.

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo