Lendületbe lehet hozni a kkv-kat?

2015. január 29. csütörtök - 15:10 / piacesprofit.hu
  •    

A tavalyi szerény növekedés után ismét romlott a kkv-k hangulata, 5 pontos csökkenés után a K&H kkv bizalmi index -15 ponton áll. Ennek oka, hogy a gazdaságpolitikára és a közterhek változására vonatkozó várakozások, valamint az uniós pályázati források elérhetőségének megítélése meghatározó mértékben romlott.

Kép: SXC

A bizalom romlása minden ágazatban és méretkategóriában megfigyelhető, de a legnagyobb visszaesés a kereskedelmi cégekre és a középvállalkozásokra jellemző. Az évtizedes kutatási tapasztalatok és a jelenlegi makrogazdasági környezetismeretében nem kizárt, hogy a vállalkozások öt év után ismét optimistán tekintsenek a jövőbe, azonban ez csak több terület együttes fejlődése, javulása esetén valósulhat meg.

(A fogyasztó várakozások sem fényesek.)

Az elmúlt 10 év legfontosabb tanulságai

„A K&H kkv bizalmi index tíz évvel ezelőtt azzal a céllal indult, hogy részleteiben megismerjük a hazai vállalkozások véleményét a gazdasági folyamatokról, a kormányzati gazdaságpolitika és a banki környezet alakulásáról. Az eredmények – amellett, hogy jól tükrözik a szektor várakozásait és a gazdasági helyzetüket meghatározó legfontosabb területek alakulását – számos esetben hozzájárultak a banki előrejelzések, stratégiák, döntések megalkotásához” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztályának vezetője a kutatás 10 éves eredményeit és a folytatás lehetséges irányait bemutató sajtótájékoztatón.

Az elmúlt tíz év eredményei alapján egyértelműen megállapítható, hogy a hazai vállalkozások helyzetét legnagyobb mértékben a vevői kapcsolatok, a kormányzati gazdaságpolitika, a közterhek változása, valamint a pénzügyi várakozások határozzák meg. Jól tükrözi ezt, hogy az index csúcspontjai a választásokat megelőző felfokozott várakozások idején, a kkv-kat érintő adókönnyítések esetén, és a makrogazdasági környezet javulása esetén történtek, míg a mélypontok, nagyobb visszaesések a nemzetközi vagy a hazai gazdasági környezet bizonytalanságai esetén voltak tapasztalhatók.

A versenytársak, a beszállítók, a vállalati hitelforrások és a banki szolgáltatások fontossága a kkv-k gazdasági helyzete szempontjából közepes jelentőségű, míg az uniós források elérhetősége és a munkaerőpiac változásai a legkevésbé meghatározó tényezők. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy néhány kivételtől eltekintve a fogyasztói és a kkv bizalmi indexek gyakorlatilag együtt mozognak.

Magasabb adókra számítanak a vállalatok
Visszafogott optimizmussal kezdik az idei évet a hazai nagyvállalatok. A cégek elsősorban saját helyzetüket illetően számítanak kedvező kilátásokra, míg a makrogazdasági környezet szempontjából inkább stagnálást várnak.

Idei várakozások

Az idei évet visszafogott várakozással indítják a hazai vállalkozások, hiszen egy éves szerény növekedés után a K&H kkv bizalmi index 5 pontot esett, ezzel -15 ponton áll. Ennek oka, hogy bár 2014 negyedik negyedévében több részindex, így a banki és a szállítói kapcsolatok megítélése is növekedett, azonban a gazdaságpolitikára és a közterhek változására vonatkozó várakozások, valamint az uniós pályázati források elérhetőségének megítélése meghatározó mértékben romlott. A legutóbbi eredmények szerint minden ágazatban és méretkategóriában csökkent a cégek bizalma, de a legnagyobb visszaesés a kereskedelmi cégek, illetve a középvállalkozások esetében figyelhető meg.

Merre tovább?

Az évtizedes kutatási tapasztalatot és a jelenlegi makrogazdasági környezetet is figyelembe véve több irány lehetséges ahhoz, hogy a vállalkozások öt év után ismét pozitív várakozásokkal tekintsenek a jövőbe. Annak hogy az index újból a pozitív tartományba kerülhessen, egyik lehetséges módja az lehet, ha az egyes részindexek elérik tavalyi maximum értékeiket. Ennek feltétele az, hogy a pénzügyek, a gazdaságpolitika, a közterhek, az eu-s pályázatok elérése, a versenyhelyzet és a monetáris politika megítélése is egyidejűleg tudjon javulni.

Egy másik lehetséges irányt az jelenthet, ha a piaci környezet javulása, tehát a vevői és a szállítói kapcsolatok, a pénzügyek, a munkaerőpiac és a versenyhelyzet nagymértékű javulása valósul meg. A harmadik irányvonalat a szabályozási és monetáris környezet pozitív változása, tehát a gazdaságpolitika és a közterhek várt változásának jelentős javulása jelenti, a banki kapcsolatok és a várt kamatkörnyezet előremozdulásával egyidejűleg. „A felvázolt három lehetőségből jól látható, hogy többféle módja is lehetséges annak, hogy a kkv-k bizalma ismét pozitívba forduljon. Azonban azt is fontos látni, hogy csakis több terület együttes fejlődése, javulása esetén valósulhat meg, hogy a szektor ismét lendületbe jöjjön” – emelte ki Németh László.

ROSSZABB LESZ, DE CSAK MÁSOKNAK?
Csökkent a vezérigazgatók optimizmusa a világgazdaság növekedésével kapcsolatban, ám saját vállalkozásukra vonatkozó kilátásaik stabilak maradtak a PwC nemzetközi vezérigazgató felmérésének eredményei szerint. Vagyis a válaszadók szerint csak mások buknak majd.