Kinek lehet valóban kötetlen a munkarendje?

Gyakran találkozni azzal a jelenséggel, hogy a hierarchiában nem is túlzottan felül lévő irodai munkatársak munkarendjét kötetlenné minősíti a munkáltató, jellemzően munkaszerződéssel, ritkábban más módon  - habár a törvény szövege alapján erre akár egyoldalúan is módja lehet. Fodor T. Gábor munkajogász rámutat ennek a gyakorlatnak a kockázataira.

A kötetlen munkarendben dolgozó munkavállaló munkaidejét nem kell nyilvántartani, számára bérpótlékok nem járnak, és a rendkívüli munkavégzés is kizárt az esetében. Rendkívül csábító tehát a munkáltatók számára, hogy a munkavállalók minél nagyobb részét „kötetlen” munkarendűvé minősítsék.

Csábító, ugyanakkor rendkívül rizikós is. A kötetlen munkarend ugyanis nem jelent mást jogi értelemben, mint hogy a munkáltató a munkaidőbeosztás jogát a munkavállalónak átengedi. Ez nem jelent se többet, se kevesebbet annál, mint ami le van írva. A munkaidőbeosztás jogának átengedése azt jelenti, hogy a munkavállaló mondja meg, hogy mikor akar munkát végezni – tehát nem szólhatunk rá a munkavállalóra, ha „késett”, vagy korán hazament, esetleg azért, mert „nem túlórázik”, hiszen ezek a fogalmak értelmezhetetlenek akkor, ha a munkaidő beosztását a munkavállaló végzi. Ha a munkavállaló mondja meg, hogy mikor dolgozik, akkor nem tehetünk neki szemrehányást azért, hogy nem maradt bent.

Kép: Everypixel.com

Természetesen egy dolgot azért elvárhatunk az ilyen munkavállalótól: Hogy átlagosan dolgozza le a napi nyolc óráját. Az, hogy az „átlag” milyen időszak átlagát jelenti, nehéz megmondani, de egy-két hónap átlagában azért ez véleményem szerint elvárható.

Pszichoterror és diszkrimináció a munkahelyen
Az utóbbi hónapokban „divatos”, bár valójában örökzöld téma: bár a multinacionális cégeknél jellemzően létezik egy etikai szabályzat, amely tiltja a mobbingot és a diszkriminációt, a mindennapi munkában kevés figyelem terelődik erre a jelenségre. Fodor T. Gábor a munkajogász szemszögéből elemezte a témát.
A magyar jogalkotó – több más, magyar munkatörvénykönyvbéli fogalomhoz hasonlóan, pl. megszakítás nélküli munkakör – „hozzáköltött” a kötetlen munkarend uniós irányelvi fogalmához. (Sajnos általánosságban is elmondható, hogy a magyar munkajog uniós megfelelőségével komoly problémák vannak.) A magyar jogalkotó szerint „a munkarend kötetlen jellegét nem érinti, ha a munkavállaló a munkaköri feladatok egy részét sajátos jellegüknél fogva meghatározott időpontban vagy időszakban teljesítheti.”

Természetesen ez a „jogalkotói költés” nem jelenti azt, hogy kötetlennek minősíthető egy olyan munkakör, amelynek betöltője folyamatosan meetingeken ül, vagy akinek óránként státusriportot kell készítenie. Még munkáltatóbarát értelmezéssel is a fenti jogszabályi fordulat legfeljebb azt jelenti, hogy nem érinti a munkarend kötetlen jellegét, ha pl. a key account manager az ügyfelek munkaidejében köteles végigjárni az üzleti partnereket, vagy ha havonta egy közös meetinget tart a key account manager-eknek a munkáltató.

Szerzőnkről:
Dr. Fodor T. Gábor több, mint két évtizede foglalkozik munkajoggal. Számos munkajogi tárgyú cikk szerzője magyar és angol nyelven, sikeres előadó, ügyvéd. Dr. Ferencz Jácinttal és Dr. Kun Attilával fennálló ügyvédi társulásuk elsősorban multinacionális cégeket szolgál ki a legkülönbözőbb munkajogi kérdések megoldása kapcsán. Kedvenc területe a munkaidős szabályozás, ennek kapcsán tudományos kutatásokat is folytat. Szereti a bonyolultabb, kihívást jelentő ügyeket, jogi kérdéseket.
A tipikus, aggály nélküli kötetlen munkarendben foglalkoztatható munkavállaló a key account manager, az ügyféllátogató, és hasonló munkakörök. A törvény erejénél fogva kötetlen munkarendben dolgozik ezen felül a vezető állású munkavállaló, továbbá a távmunkás. Egyes vélemények szerint a vezetők asszisztensei is dolgoztathatóak kötetlen munkarendben, ez álláspontom szerint véleményes, mindkét álláspont mellett felhozhatóak érvek.

A fenti körön kívül azonban fokozott óvatosságot javasolok a kötetlen munkarend alkalmazásakor, különösen azon munkavállalók tekintetében, akik valójában nem rendelkeznek érdemi szabadsággal munkaidejük beosztása kapcsán, mivel pl. jelentős számú meetingen kell részt venniük, és még kiemeltebb figyelmet javasolok ezen munkavállalói kör tekintetében akkor, ha egyébként nyilvánvaló, hogy a „kötetlenség” megállapításának valódi célja a rendkívüli munkavégzés ellenértéke fizetésének elmulasztása.

Szerző:

Fodor T. Gábor

A Ferencz, Fodor T., Kun & Partners Ügyvédi Társulás munkajogásza

A Zukunft Personal Hungary munkajogi és munkaügyi szakértője

 

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo