Ideje felkészülni: fontos változások jönnek az uniós vámjogban

2015. október 21. szerda - 08:09 / piacesprofit.hu
  •    

Az elmúlt évtizedek tendenciáihoz alkalmazkodva jövő májustól jelentősen megváltozik az uniós vámszabályozás, ami komoly kihívások elé fogja állítani a vállalkozásokat. Már most érdemes elkezdeni a felkészülést a változó szabályokra – hangzott el az EY Magyarország napokban megrendezett szakmai rendezvényén.

zuhogó paragrafusok között sétál egy esernyős ember

Kép: PP Archív

A nemzetközi kereskedelem és a globális környezet utóbbi évtizedekben tapasztalt változása (gondoljunk például a jelentős technológiai fejlődésre) egyre inkább szükségessé teszi egy teljesen új, közösségi jogszabályi környezet megalkotását. A már több mint 20 éves jogszabályt, a Közösségi Vámkódexet a 2013. október 10-én kihirdetett Uniós Vámkódex váltja majd le, a tervek szerint 2016. május 1-től. A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, az azonban már látható, hogy az új szabályok jelentős újdonságokat és változásokat hoznak, amelyekre érdemes időben felkészülni.

„Az érintett cégek számára kiemelt feladat folyamataik és tevékenységük átvizsgálása az új Uniós Vámkódex tükrében, illetve egy, a felkészülést segítő akcióterv kidolgozása – mondta Fülöp Attila, az EY adó- és vámszakértője. – Számos kérdés merül fel, többek közt a már megszerzett engedélyek, tanúsítványok, illetve az új engedélyek kapcsán, ezért kell mielőbb áttekinteni a folyamatokat a kockázatok elkerülése és az új lehetőségek kihasználása érdekében” – tette hozzá.

Tovább tart az engedélyeztetés

Az új jogszabályban változnak az alapvető ügyintézési szabályok és számos más általános rendelkezés is. Bizonyos esetekben például lényegesen nőhetnek a vámhatósági döntéshozatalra rendelkezésre álló határidők, ezt a különféle engedélyek megszerzése kapcsán érdemes figyelembe venniük a cégeknek. Új vámeljárásként jelenik majd meg a meghatározott célra történő felhasználás vagy a vámszabad terület, emellett bizonyos korábbi eljárások megváltoznak (például a vámraktározás vagy az aktív feldolgozás), illetve egyesek meg is szűnnek (például a vámfelügyelet melletti feldolgozás). Szigorúbbak lesznek a vámérték kimunkálására vonatkozó szabályok azon érintetteknél, amelyek jogdíjat fizetnek az importált áruk kapcsán, illetve akkor, ha a vámjogi szabadforgalomba helyezés előtt többször értékesítik az importált terméket. Az új kódex ugyanakkor számos vámjogi egyszerűsítést is bevezet, így például az önértékelést vagy a központi vámkezelés jogintézményét.

Itt vannak a közbeszerzések új szabályai
Az EU új közbeszerzési irányelveit jövő év április 18-ig kell átültetni a nemzeti jogrendszerekbe, ezért készült új közbeszerzési törvény és ezért kell megfogalmazni a hozzá kapcsolódó új végrehajtási rendeleteket is.

Jelentős változásokra számíthatnak az engedélyezett gazdálkodók (AEO) az Uniós Vámkódex hatálybalépésével. Az új szabályozással megszűnik az AEOF (azaz a kombinált) tanúsítvány, és már csak AEOC („vámjogi egyszerűsítés”) és AEOS („biztonság és védelem”) típusú engedélyt lehet kiállítani. Szigorodnak az AEO megszerzésének feltételei is, az AEOC esetében például előírás lesz a megfelelő vámügyi előéleten túl a megfelelő adóügyi előélet, illetve a gyakorlati jellegű szakértelem, és/vagy szakmai tapasztalat is). Az AEO engedélyszintű követelmények teljesítése törvényi feltétele lesz számos vámjogi egyszerűsítés alkalmazásának, ezért az AEO tanúsítvánnyal még nem rendelkező gazdálkodóknak érdemes lehet megfontolni az AEO-státusz mielőbbi megszerzését (még a jelenleg hatályos szabályozás alapján).

Az új Uniós Vámkódex emellett további célként fogalmazza meg a hatóságok, illetve a gazdálkodók közötti kommunikáció teljes körű elektronizálását. Az erre alkalmas új elektronikus felületeket fokozatosan alakítják ki a jelenlegi tervek szerint 2020 végéig.

Feliratkozom a(z) Jogi kisokos téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek