Hatalmas lökést adott a koronavírus-járvány az e-kereskedelemnek

A rövidített nyitvatartási időszak, illetve a tömegek elkerülésének vásárlói igénye az év végén pótlólagos lökést adhat a csomagküldő és internetes kereskedelemnek, amely szegmens idei összforgalma várhatóan meghaladja az 1050 milliárd forintot.

A rövidített nyitva tartás újra felerősítette az internetes vásárlás iránti érdeklődést: az Olcsóbbat.hu advent első két hetében a tavalyi hasonló időszakhoz képest több mint 25 százalékos forgalomnövekedést regisztrált. Miközben továbbra is főleg a szórakoztató elektronikai és számítástechnikai, valamint a háztartási gépek állnak az internetes vásárlók érdeklődésének középpontjában, tavaly karácsonyhoz képest többszörösére nőtt a keresések volumene a sportfelszerelések és a könyvek körében, és jelentős mértékű a játékok iránti érdeklődés erősödése is.

„Noha a koronavírus második hullámában nem zártak be a hagyományos kereskedelmi üzletek, szeptember óta ismét kiemelkedő mértékű az e-kereskedelmi forgalom aktivitása. Szeptember és október hónapokban a KSH adatai szerint ismét jóval 8 százalék fölé került a csomagküldő és internetes szegmens részesedése a teljes kiskereskedelemben, az év végére várható további felfutás hatására ez az arány éves szinten is elérheti a 8,5 százalékot, ami óriási térnyerést jelent a tavalyi 6 százalékhoz képest" – magyarázza Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője.
Árérzékenyebb vevők 

Az e-kereskedelem kiemelkedő előretörésében a nyitvatartási idő korlátozása és a szoros érintkezéstől való félelem mellett az is szerepet játszik, hogy sokan azok közül, akik a tavaszi lezárások idején kényszerből kezdték vásárlásaikat az interneten végezni, immár hosszú távon is kitartanak e vásárlási forma mellett. Sokak számára vált vonzó alternatívává az online vásárlás, amely a biztonság és a kényelem mellett jelentős árelőnyt is biztosíthat. A bizonytalanságnak és a kieső jövedelmeknek köszönhetően a vevők a korábbinál árérzékenyebbé váltak. A tudatos vásárlással pedig számos termékkategória esetében egyre inkább az ár-összehasonlító oldalak lettek a vásárlások kiindulópontjai.

„Az idei fejlemények azt mutatják, hogy az e-kereskedelem immár több mint egy évtizede tartó folyamatos térhódítása a koronavírus-járvány hatására jelentős lökést kapott, és 2020-ban a tervezettnél több évvel korábban jutott el a mai szintjére. A vírus visszaszorulása esetén sem várható azonban jelentősebb visszarendeződés: arra számítunk, hogy a csomagküldő és internetes kereskedelmi forma részesedése a kiskereskedelemből a következő két-három évben tartósan 10 százalék fölé kerül” – jelzi előre az Olcsóbbat.hu szakértője.
Elmarad a plázaláz?
A koronavírus-járvánnyal megváltozott az emberek hétköznapi rutinja és ez minden bizonnyal hat a karácsonyi vásárlásokra is. Habár az üzletek a mostani szabályozás szerint este hétig nyitva vannak, idén az ünnepi bevásárlásokban minden eddiginél hangsúlyosabb lesz az online kereskedelem. További részletek>>>>
 

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo