Filléres startup-marketingtrükkök 2019-re

A startupok indításánál mindig kötelezően előkerülő elem a marketing. Lehet egy ötlet, megoldás bármilyen jó, arról értesülnie kell a potenciális célcsoport tagjainak. Általában egy kezdő vállalkozás még nem rendelkezik olyan anyagi és kapcsolati háttérrel, hogy profi marketinggel tudja hirdetni magát, de nem kell elkeseredni, hiszen a probléma orvosolható. A hatékony online marketinghez számtalan lehetőség lelhető fel az interneten, akár freemium modellben is.

Szeretnék bemutatni néhány olyan megoldást, amivel minimális (és itt most tényleg nagyon kis mértékű) befektetéssel saját magunk tudunk egy stabil marketingalapot felépíteni, ami folyamatosan és automatizáltan segít nekünk, hogy a látogatóból vásárlót (sőt, partnert) faraghassunk. Ehhez most 4 alapvetést és hozzájuk tartozó, hasznos applikációkat mutatunk be a 7digits szakértőjének segítségével.

Kitől kérjen engedélyt a hűtő a hideghíváshoz?
Változik a fogyasztók és a vállalkozások hozzáállása is: mind fontosabb az élmény szerepe a marketingben. Azonban itt is mindent felülírhat a technológia fejlődése, amely olyan új kérdéseket vet fel, amelyekre nincsenek megfelelői válaszaink.
Az alapok, szükséges csatornák

Weboldal

Az első, amire szükségünk lesz, az egy domainnév és egy tárhely. Egy .hu domain regisztrációja 2500 forint körül van, ehhez szükséges egy tárhely, ahol a céges levelezésünk és a weboldalunk futhat. Tárhelyből kerüljük a túl olcsókat! Egy néhány gigabájtos tárhely reális éves díja nagyságrendileg 12 000 forint körüli összeg. Ajánlott php 7.1 vagy 7.2-es, továbbá Mysql 5.7-et vagy újabb verziót használó szolgáltatót választanunk, hogy időtállóbb legyen az oldalunk, és nagyobb legyen a biztonság.

Egy kezdő startupnak az induláshoz nem kell csillivilli weboldal. Mondom ezt fejlesztőként. A WordPress ingyenes, felhasználóbarát és könnyen kezelhető megoldás. Széles skálán tudunk ingyenesen sablont választani hozzá. A sablon beállítását a dokumentációk alapján bárki elvégezheti, noha azért vannak korlátai az ingyenes sablonoknak, és egyes lehetőségekhez már módosítani kell a PHP és CSS forráskódokat. Ha rászánunk 60 dollárt, akkor már igazán elegáns megjelenést is adhatunk honlapunknak. A tartalom feltöltése is gyerekjáték, tekintettel az elérhető számtalan template és különféle grid, carusel vagy time-line elrendezésnek köszönhetően. Sokkal nehezebb az a rész, amikor leül az ember, és kitalálja az ötletet, a termék és a cég bemutatásának szöveges és képi anyagát.

Kép: Fotolia

Megvan a honlap, ami ha nem is túl flancos, de informatív. Szuper. Most el kell kezdeni forgalmat terelni rá. A forgalom érdekében értékes, egyedi tartalomra van szükség, ami lehet akár egy termék vagy szolgáltatás leírása, bemutatása is. Látogatókat három forrásból szerezhetünk. Keresőből (organikus forgalom), közvetlen forrásból (közösségimédia-jelenlét, avagy linkcserék) és hirdetésből (fizetett forgalom). Eleinte biztosan szükség lesz arra, hogy hirdetésekből hozzunk látogatókat a weboldalunkra, hogy legyen egy kiindulópont a mérésre váró adatokból. Nem feltétlen lesz elég (időnk és energiánk) a social media olyan mértékű kiaknázására, amely elegendő forgalmat tudna biztosítani, még akkor sem, ha a célcsoportunk pontosan ezeken a platformokon található és érhető el.

Facebook

A Facebook még mindig a legnépszerűbb közösségi csatorna, ezért kihagyhatatlan eleme a marketingmixnek. Ha már tudjuk a kezdő vállalkozásunk nevét, készítsük el Facebookon a saját, céges oldalát, adjuk meg az adatokat, töltsük fel fotókkal, és a későbbiekben posztoljuk rendszeresen a weboldalunkon megjelenő friss tartalmakat! Ez az oldal a keresési találati listákon is megjelenik gyakran, így nem érdemes kihagyni. Létrehozhatunk saját csoportot is a leendő vagy meglévő vásárlóinknak, partnereinknek, ahol szabadon kérdezhetnek.

PRO infó: A Facebook 2018 februárjától drasztikusan lecsökkentette az üzleti profilok organikus elérését, ami miatt nem elég csupán tartalmat generálni, azoknak a hirdetésére is érdemes pénzt szánni. (Ez az ún. post boost) A Facebook-algoritmus változásokról itt olvashatsz bővebben.
Nem kell mindig nagy durranás?
Bonyhádi Gábor és csapata elsőként hozta be Magyarországra a gerillamarketinget, és használt vírusvideókat vagy felhőalkalmazásokat a céges kommunikációban. Ennek ellenére a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja mégis inkább abban hisz, hogy nem a nagy durranások, hanem a folyamatos, jó munka hoz áttörést a céges kommunikációban.
Google Business

A Google rendelkezik egy olyan ingyenes szolgáltatással, amivel cégünk felkerülhet a Google Maps térképére, és megjelenhet a találati listán a cégünkre kereső felhasználóknál, így pedig növelheti a vállalkozásunkba vetett bizalmat. Unalmas kitölteni századszorra is a vállalkozás adatait, de itt végképp megéri, főleg hosszabb távon.

Instagram, Twitter

Két nagyon népszerű közösségimédia-platform. Használatuk ingyenes, de nem mindenki veszi hasznukat. Azon kezdő vállalkozásoknak érdemes regisztrálniuk céges Instagram-oldalt, amelyeknek vizuálisan megfogható a szolgáltatásuk (vagyis könnyen fotózható és videózható a termék vagy szolgáltatás). Ami a Twittert illeti, Magyarországon nem annyira népszerű, mint például tőlünk nyugatra.

Mérj, figyelj és értékelj!

Google Analytics

2019-ben elengedhetetlen, hogy méréseket végezz, és kielemezd az adatokat. A Google Analytics segítségével ingyenesen tudjuk mérni a honlapunk forgalmát, és további részletes adatokat is ad számunkra, melyek kritikus fontosságúak. Az ilyen adatok közé tartozik például, hogy melyek a leglátogatottabb oldalak. Ez jelzi, hogy mire kíváncsiak a látogatók. Használjuk ezt a listát a „másik irányba”! Mely tartalmakat nézték meg legkevésbé?

Gondoljuk át, hogy ezek valóban szükségesek-e, van-e igazán létjogosultságuk vagy módosítsunk rajtuk, hogy élvezetesebbé tegyük a látogatók számára. Az Analytics megmondja nekünk azt is, hogy melyik lapon, átlagosan mennyi időt töltenek a látogatók. Beállíthatunk célokat, mérhetjük a célok teljesülését is (pl.: kapcsolati űrlapon írnak nekünk, vagy feliratkoznak a hírlevélre, stb.).

Reputáció: te milyen nyomokat hagysz a neten?
Online reputációdnak, vagyis hírnevednek része minden olyan információ, ami megtalálható rólad és a márkádról a digitális térben. Ezek a digitális lábnyomok pedig kihatnak az online megítélésedre. Még akkor is, ha erről te nem is tudsz, vagy nem is te kontrollálod az információkat.
Hotjar

A Hotjar heatmap (hőtérkép)-szolgáltatást nyújt. Ezáltal láthatjuk, hogy hova kattintanak a honlapunkon a leggyakrabban a felhasználók. Megnézhetjük, hogy a CTA-gombok (call-to-action) elég figyelemfelkeltőek-e, jól vezetjük-e rá a látogatókat. A Hotjar ingyenes fiókja napi 2000 oldalmegtekintést tud figyelni nekünk.

Optimize

A Google másik hasznos és ingyenes szolgáltatása. Segítségével bárki tud A/B teszteket végezni. Mindezt pedig bármiféle javascript, html vagy css ismeret nélkül! Komplett grafikus felületet ad nekünk a Google. Letesztelhetjük például, hogy egy szöveg kicserélése vagy egy gomb színének megváltoztatása milyen eredményeket hoz, mindezt bármilyen szakmai tudás és plusz kiadás nélkül.

Érd el újra a látogatókat! Akik egyszer már megtekintették a honlapunkat, és nem fordultak gyorsan vissza, azokat érdemes ismét megcélozni. Erre is több lehetőségünk áll rendelkezésre, melyek közt ingyeneset is találhatunk.
Mailchimp

Bizonyára a hírlevél (mint marketingeszköz) ismerős számodra is. A Mailchimp 2000 feliratkozóig, havi 12 000 küldött e-mailig teljesen ingyenes. Automatizálhatunk hírleveleket, készíthetünk automatikusan kiküldött leveleket, például egy „10 nap – 10 tipp” e-mail-sorozatot is készíthetünk vele, és mérhetjük a fontos eredményeket. WordPress honlapunkba pikk-pakk integrálhatjuk, csupán egy pár perces művelettel kell egy API kulcsot generálnunk, és azt megadni a honlapunkon, és indulhat a feliratkozógyűjtés!

PRO tipp: Akár egyszerűbb landing oldalakat is tudunk készíteni a Mailchimp segítségével., de ne feledjük a hírlevél-feliratkozáshoz a GDPR követelményébe tartozó adatvédelem-elfogadós jelölő – checkbox – négyzetet beilleszteni.
Facebook Pixels

A Facebook Pixels kód beillesztésével olyan személyekre célozhatsz hirdetéseket, akik jártak a honlapodon. A jól célozható, noha nem ingyenes remarketing-hirdetés költségét mi magunk szabhatjuk meg.

Google Ads (régebben Adwords)

A Google Ads segítségével szintén remarketing-kampányok indíthatók, és nem csak a találati listánál tudod a látogatókat ismét a honlapodra csalni. Jól célozható, költségileg skálázható és megbízható eszköz, amelyhez ingyenes alapképzést is biztosít a Google. Ráadásul könnyen tudunk találni PPC szakembert, aki növelheti később az elért eredményeket.

Csak céltudatosan!

A fenti eszközök segítségével már minimális költség és idő befektetése mellett is lehetséges a vállalkozás indítása saját marketingtevékenységgel. Arra mindig szánjunk időt, hogy átgondoljuk a következő lépéseket! Hirdessünk jól célzottan, inkább szűkebb, komolyabban érdeklődő csoportnak. Fontos, hogy megérje a látogatóknak megadni adataikat, e-mail-címüket. Ebben is segít a minőségi tartalom. Határozzuk meg, milyen arányban szeretnénk organikus és fizetett forgalmat a honlapunkra, és ennek függvényében készüljön el a tartalomstratégia, ami mentén halad majd a kommunikáció.

Szerző:

Rottenbacher Tamás,

senior Wordpress fejlesztő

7Digits

Nem felesleges nyűg a marketing
Szinte minden üzleti konferencián elhangzik, hogy mennyi időt, energiát szentelnek a magyar kkv-k vezetői a logisztikai folyamatokra, a megfelelő munkatársak megtalálására, a könyvelőre vagy éppen a marketingre. Ez utóbbi mégis sokszor felesleges nyűgnek tűnik. Hiába tudják a cégvezetők, hogy a marketing hozzásegítheti őket a vágyott árbevételhez, mégsem olyan egyszerű döntést hozni arról: mennyit költsünk rá, milyen eszközöket használjunk.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo