Alig pár hét telt el az újévből, de máris kezd megváltozni, de legalább is ésszerűbbé válni a munkaerő-hiánnyal és következményeivel foglalkozó hírek, írások tartalma és hangneme. Ugyan még nem ez az általános, de mégis úgy tűnik, hogy a korábbiakkal ellentétben már nem olyan sűrű a rózsaszín köd és kezd alábbhagyni a – ha nem is alaptalan, de mindenképpen átmeneti – hurráoptimizmus. Míg az év végén és év elején a gazdasági elemzők és érdekképviseleti vezetők azt találgatták, hogy idén mekkora mértékű béremelések várhatók, addig néhány héttel később már teljesen más hangvételű és tartalmú jövendöléseket is olvashatunk 2019-re vonatkozóan. Ideje volt már, hogy a munkaerőhiány rövid- és hosszútávú következményeit elemző és értékelő írások összetettebb, és ezáltal mindenképpen hitelesebb jövőképet vázoljanak fel a várható változások tekintetében.

Mind a munkáltatókat, mind pedig a munkavállalókat számos szempontból érinti maga a munkaerőhiány, illetve annak következményei. Ezek közül is kiemelkedően fontos, és talán a legnagyobb érdeklődésre számot tevő, a munkavállalók átlagbérének alakulása. Ez érthető is, hiszen az átlagbérek alakulása mindkét felet egyaránt érinti: azt is, aki kapja, és azt is, aki adja. És mivel bére, jövedelme, rendszeres bevételi forrása mindenkinek van, aki dolgozik, a téma is érint mindenkit. Éppen emiatt komoly felelősség terheli mindazokat, akik a témával kapcsolatban valamit állítanak, véleményt mondanak, értékelnek, elemeznek, vagy éppen következtetést vonnak le.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/imagerymajestic

Tavaly év végén, illetve ez év elején elképesztő szájkarate verseny zajlott le a 2019-re várható béremelések tekintetében. A megszólalók tizedes pontossággal igyekeztek meghatározni a várható emelések mértékét, illetve hasonlították össze ezeket a számokat a 2018-as adatokkal. Ebben a számháborúban általában a különféle érdekképviseletek és szakszervezetek vezetői hallatják leginkább a hangjukat. A témával kapcsolatosan szinte naponta kérdezik meg őket, vagy szólalnak meg maguktól. Pozíciójuk és a mögöttük lévő szervezetek miatt véleményük és álláspontjuk szinte valamiféle felsőbb kinyilatkoztatásnak minősül, és mint járvány terjed szét a médiában. Ezeknek a szervezeteknek és vezetőiknek kivételes helyzetük és megnyilatkozási lehetőségeik miatt kiemelkedő a felelősségük megszólalásaik tekintetében.

Éppen ezért felelőtlen, amit tesznek. Valóban beszélni kell a béremelések mértékéről, csakhogy nem kizárólag és nem önálló jelenségként. Néha már úgy tűnik, hogy hülyének nézik a munkavállalókat, de legalább is egy idősek otthonában tengődő nagymamának vagy nagypapának tekintik őket, akinek csak a jó híreket mondja el a család, a rosszakat viszont elhallgatja, mert kímélni kell a nagyikát. Valami ilyesmi zajlik jelenleg a munkaerőhiány és a béremelések viszonya kapcsán. Mert mit is hallunk? A munkaerőhiány miatt folyamatosan emelkednek az átlagbérek, egyes cégeknél tavaly több alkalommal is volt béremelés. És igaz ugyan, hogy a tavalyinál kisebb mértékben, de 2018-ban is 10 százalék körüli átlagbér-növekedések várhatók. (És a fizetésemelési hullám még folytatódhat is!) Ezt hallja és olvassa mindenhol a munkavállaló, és boldog. Boldog, hogy végre anyagilag is kezdik elismerni a munkáját. Fel sem merül benne, hogy mélyebben is elgondolkozzon ezeken a béremeléseken, hiszen ezektől a meghatározó véleményformálóktól nem hall mást a médiában.

Pedig van más, amit igen nagy felelőtlenség elhallgatni. Például azt, hogy a munkaerőhiány és az arra reagáló béremelések, nem egyedi, önmagukban kezelendő és értékelendő jelenségek. Továbbá, hogy ezek az események gazdasági folyamatok részei, olyan, ciklikusan ismétlődő folyamatoké, amilyenek nem először zajlanak le a világgazdaság történetében. Éppen ezért kiszámítható folyamatok, amelyek értelmezhetők és magyarázhatók. Ha pedig ezek a vezetők nem tudják, hogy ennél többről van szó, akkor tájékozódjanak, és azután szólaljanak meg. De szólaljanak meg mindenképpen, mert ezeknek a magyarázatoknak és értelmezéseknek a munkavállalókhoz is el kell jutniuk, hogy saját helyzetüket és az őket érintő eseményeket megértsék és maguk is értelmezhessék.

Furcsa játéka az életnek, de valójában csak puszta gazdasági törvényszerűség, hogy ugyanaz a hipermarket-lánc, amelyik tavaly rekord mértékű béremelést adott munkavállalóinak, az pár hete éppen leépítések lehetőségének bejelentésével került be a hírekbe. Érdeklődve figyeltem, hogy vajon megszólalnak-e azok az érdekképviselti vezetők és gazdasági vezetők, akiknek a hangját a béremelések kapcsán oly sokszor lehetett hallani. De nem, nagy a csend. Az igaz, hogy a leépítés, mint jelenség elemzése és értékelése nem egy hálás feladat, és nem hoz akkora népszerűséget, mint a béremelések nagyságrendjének tippelgetése, de mégis elvárható lenne a megnyilvánulás.

Ebben a konkrét esetben legalább annak a folyamatnak a bemutatása és értelmezése, hogy az egyre magasabb bérek forrását egy vállalatnak ki kell gazdálkodnia, amit – mint jelen esetben is – a működés átszervezésével, hatékonyabbá tételével igyekeznek elérni. Hogy ez egyben leépítéssel is járhat? Bizony lehetséges. De ezt el kell magyarázni, a munkavállalónak is, akinek tudnia és értenie kell ezeket a folyamatokat. És mivel a munkavállaló nem hülye, beszéljenek vele őszintén. Már csak azért is ideje lenne az őszinte beszédnek, mert a közeljövőben várhatóan – a munkaerőhiánnyal összefüggésben – történnek majd még olyan események, amelyek magyarázatra és értelmezésre szorulnak.

Szerző:

Dr. Tomka Barnabás

www.humaneroforrasoptimalizalas.hu

A cikk a Humán Erőforrás Optimalizálás blogon jelent meg