Gyakorlatilag mindenki dolgozik

A munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt augusztus és október között, ami továbbra is rekordalacsony szintet jelent, a foglalkoztatás pedig csúcson van. Technikailag lényegében elérte a magyar gazdaság a teljes foglalkoztatottságot. Szerkezeti változásra van szükség a javuláshoz, például a rész- és távmunka térnyerésére. 

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Éves összevetésben 0,3 százalékponttal 3,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta az augusztustól október végéig tartó időszakban. A foglalkoztatottak száma elérte a 4,5 milliót, ez 57 ezer fős emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a munkaerőpiaci adatok alapján a magyar gazdaság lényegében a teljes foglalkoztatottságnál tart. A mutatókat nem lehet jelentősen lejjebb szorítani, ezt érzékelteti az is, hogy sok ágazatban egyre súlyosabb a munkaerőhiány.

Amikor egy munkavállalóra két munkáltató jut
A megszokott, napi 8-órás, hétfőtől péntekig tartó munkaidő mára már kezd „meghaladottá válni” a munka világában. Fontos, hogy a munkajog haladjon a korral, és rugalmasan kezelje mind a munkáltatók, mind a munkavállalók igényeit, kövesse a technika nyújtotta lehetőségeket.
Németh Dávid szerint szerkezeti változásra van szükség az előrelépéshez. Például oktatással, képzésekkel, átképzésekkel lehetne a munkaerőhiányos ágazatokba irányítani például a közfoglalkoztatottakat.  Az még egy fontos kérdés a következő időszakban, hogy az állami szférában leépítendő alkalmazottak találnak-e számukra megfelelő munkát a magánszektorban.

„Emellett fontos lenne az úgynevezett atipikus megoldások, például a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka térnyerését segíteni.  Magyarországon a részmunkaidős foglalkoztatás aránya kevesebb mint 10 százalékos a teljes piachoz képest, miközben az uniós átlag 20 százalék körül mozog” – emelte ki a szakember. Az év hátralévő részében valamivel 3,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta várható és 2019-ben is ezen a szinten maradhat a mutató.

Nem állás kell, hanem munka – Jönnek a haknimelósok
„Haknizni” korábban csak a szórakoztatóiparban dolgozók jártak, így magyarul meglehetősen furcsán hangzik, ráadásul némi pejoratív felhanggal is bír a kifejezés. Mégis úgy tűnik, meg kell barátkoznunk vele. Így nevezi ugyanis többek között az OECD és az amerikai szaksajtó a szabadúszókra épülő gazdaságot. Vagyis azt, amikor a szakemberek egyre jelentősebb része nem akar állást. Munkát akar.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo