Gazdasági kilátások: ez vár az új kormányra

2018. március 21. szerda - 07:30 / piacesprofit.hu
  •    

A magyar GDP 2014-ben, a beruházás és a fogyasztás 2017-ben haladta meg a pénzügyi világválság előtti szintet. Az ipar 2015-ben, a kiskereskedelem 2016-ban, az építőipar 2017-ben érte el ezt, a pénzügyi szektor azonban még most is nagyon messze van tőle.

2017-ben a magyar gazdaság a vártnál kissé gyorsabban, 4%-kal bővült, ami lényegesen gyorsabb az EU átlagánál, de a régióban közepes ütem. A GKI nem változtat 2018. évi 3,8%-os GDP és 9%-os beruházási előrejelzésén, a fogyasztás várható bővülését viszont 3,5%-ról 4%-ra emeli. Az ágazatok közül az építőipar tavalyi szárnyalása a magas bázis miatt lassul, de továbbra is ez az ágazat növekszik a leggyorsabban. Az ipar a tavalyihoz hasonlóan 5%-kal bővül, a mezőgazdaság 2017. évi visszaesését idén várhatóan növekedés, a közigazgatásét stagnálás követi, némi gyorsulásra pedig a pénzügyi szektorban lehet számítani. A GKI korábbi előrejelzéséhez képest 3%-ról 2,7%-ra csökkenti idei inflációs, 4%-ról 3,7%-ra munkanélküliségi prognózisát.

lassul a magyar gazdaság növekedése

Kép: Pixabay

Világgazdaság. A konjunktúra a korábban vártnál is erőteljesebben folytatódik, bár továbbra is elmarad a válság előttitől. A globális fellendülés a fejlett országok bővülő köre mellett mind több felzárkózó és fejlődő országra terjed ki. Ugyanakkor a geopolitikai feszültséggócok és a terrorizmus mellett új veszélyforrások alakultak ki. Egyelőre bizonytalan, hogy a februári tőzsdei zuhanás majd korrekció csak átmeneti hullámzás, vagy egy tartós lejtmenet kezdete-e. Súlyosan érintheti a világkereskedelmet az amerikai elnök által kezdett vámháború. Az EU jövője szempontjából kedvező, hogy végre megalakul a német kormány, ugyanakkor gondot okoz, hogy a reformokra szoruló Olaszországban előretörtek a populista és euroszkeptikus erők.(Az is igaz ugyanakkor, hogy egy kis populizmus még nem dönti romba Európát.)

A német-francia tengely megerősödése az Egyesült Államoktól kényszerűen függetlenedő, többsebességes európai integráció, az euróövezet megerősítése és kiterjesztése felé mutat, miközben még tisztázatlan a Brexit módja. A világszerte rendkívül alacsony kamatlábak és energiaárak időszaka lassan véget ér.

Bod Péter Ákos: kockázattá nőtt a munkaerő kérdése
Általános kép, hogy a magyar gazdaság növekedési szakaszban van, rég volt ilyen kedvező a foglalkoztatottság, nőnek a bérek, emelkedik a fogyasztás. Az uniós források hozzáférésének várható szűkülése, a munkaerőhiány és az olyan húzóágazatokban, mint az autóipar, végbemenő forradalmi technológiai változások azonban komoly kihívásokat jelentenek a jövőre nézve.

Gazdasági várakozások.

A gazdasági várakozások Európa-szerte – így Magyarországon is – nagyon kedvezőek. Az EU konjunktúraindexe januárban több mint egy évtizedes csúcspontjára került, s februárban ehhez képest csak minimálisan csökkent. Az ipari várakozások azonban romlottak, a magyar szempontból különösen fontos német ipari bizalmi index öt havi mélypontjára esett, bár még így is kedvező. A GKI konjunktúraindexe viszont februárban új történelmi csúcsára emelkedett. (A fogyasztói bizalom tekintetében is kiemelkedően jó a helyzet!)

Gazdaságpolitika.

A csúcsra járatott magyar növekedés is csak közepes a régióban, s jelentős részben az EU-támogatások valamint a választási élénkítés következménye. Számos nemzetközi intézmény (OECD, IMF, EU) is arra hívja fel a magyar kormány figyelmét, hogy a mostani, viszonylag jó években kellene megalapozni a tartósan fenntartható növekedést. Konkrétan az EU-forrásoktól való túl erős függés lazítására, az EU-ban magas államháztartási hiány csökkentésére, az intézményrendszer piacgazdasági szemléletű átalakítására és a versenyképesség javítására lenne szükség, figyelembe véve, hogy a belső kereslet által hajtott növekedés rontja az egyelőre kiváló külső egyensúlyt is. A magyar gazdaságpolitika három jellegzetes problémája a verseny kiiktatása, a humán tőke eróziója és a nemzetközi elszigetelődés. A választások után a magyar Európa-politika, ezen belül az euró bevezetéséhez való viszony újragondolására lesz szükség, ami szükségképpen ki kell, hogy hasson a magyar modellre is.

Magyar euró: nincs tökéletes időzítés
Nem létezik királyi út, nincs tökéletes időzítés az euró bevezetésére, de azt érdemes látni, hogy akik bent vannak az eurózónában, nemigen akarnak kijönni belőle, mint azt Görögország esetén is láthattuk – vélekedik Magas István a Corvinus Egyetem tanára a magyar euróbevezetés lehetséges előnyeit, vagy hátrányait bemutató cikksorozatunkban.

Gazdasági növekedés.

Tavaly a magyar gazdaság a GKI – és a legtöbb más előrejelző intézmény, az MNB-től az EU-n át az IMF-ig – által vártnál gyorsabban, de a kormány által prognosztizáltnál egy hajszállal lassabban, 4%-kal bővült. Az EU módszertana szerinti növekedés 4,2% volt, ami lényegesen gyorsabb az EU 2,4%-os átlagánál, miközben a régióban csak közepes. A régióban ugyanis a magyarnál gyorsabb növekedésre hat, lassúbbra pedig négy ország volt képes. (A negyedik negyedéves, kiugróan gyors, 4,9%-os magyar növekedés a régió ötödik helyére volt elég.) 2018-ra a GKI 3,8%-os növekedéssel számol, s a kormány kivételével (4,3%) gyakorlatilag minden előrejelzés a 4%-ot csak megközelítő növekedést valószínűsít. Ez ismét lényegesen meghaladná az EU 2,3%-os átlagát, de a régióban feltehetőleg ismét csak közepes lesz. A belföldi felhasználás 2017-ben és idén is gyorsabban bővül, mint a GDP (6 illetve 5%), a különbség azonban csökken.

Jövedelem és fogyasztás.

2018-ban immár hatodik éve tart a fogyasztás bővülése. A reálkereset növekedése a tavalyi 10% után 4,5% körülire lassul, a fogyasztásé viszont – mivel a lakosság igyekszik kisimítani vásárlásait, várakozásai kedvezőek, hitelfelvételi hajlandósága pedig erősödik – lényegében változatlan (4%) marad.

Kopátsy Sándor: Az euróövezettől mentsen meg az isten
Az elmúlt hónapokban több alkalommal szólaltattunk meg neves közgazdászokat az esetleges magyar euróövezeti tagság előnyeiről-hátrányairól. Most Kopátsy Sándornak, Magyarország egyik legismertebb közgazdászának a véleménycikkét közöljük a témával kapcsolatban.

Beruházás.

A 2017-ben újraindult beruházási ciklus hatására tavaly 17%-os volt a beruházások növekedése, idén 9%-os volumenbővülés várható. A 2016-ban 19,2%-os beruházási ráta 2017-ben 21,5%-ra nőtt, idén pedig 22,5%-ra emelkedhet, elérve a válság előtti szintet. 2018-ban – részben az EU források hatására – minden ágazatban élénkülnek a beruházások. A jelenlegi uniós pénzügyi keretben Magyarország az EU-források korábbinál nagyobb részét, több mint felét a magánszektorba irányítja. 2018. március közepéig 81 ezer pályázat kapott támogatást, a megítélt támogatás 8150 milliárd forint (a 2014-20-as uniós fejlesztési ciklus teljes forráskeretének közel 92%-a), azonban ennek eddig csak a felét, 4300 milliárd forintot fizettek ki. A kifizetések jelentős része előleg, mivel a nagy projekteket előre vették, hogy a számláló „pörögjön”. Ugyanakkor ezek jelentős részénél a tényleges tevékenység még alig indult el.

Fontosabb ágazatok.

A 2016. évi, stagnálásnál alig jobb növekedés után 2017-ben érdemben emelkedett az ipari termelés, igaz az utolsó negyedévben már jelentős lassulást mutatva. A járműipar húzóereje csaknem három éve megszűnt, a járműipari technológiai átalakulás fékező hatása idén is megmarad. A bruttó termelés 2018-ban is a tavalyi 5% körüli ütemben bővül. Az építőipar tavaly szárnyalt, a termelés (a 2016-os nagy visszaesés után) csaknem 30%-kal növekedett. A nagyon magas szerződésállomány és a történelmi csúcsán levő építőipari bizalmi index az építési konjunktúra folytatódását vetíti előre a közbeszerzési, a lakossági és a vállalati piacon is. 2018-ban a termelés várhatóan 10%-kal emelkedik. 2017-ben a mezőgazdaság GDP termelése 9%-kal, a bruttó kibocsátás volumene 5%-kal csökkent.

Magyarország döntéskényszerben
Hamarosan el kell döntenünk, hogy Európával tartunk, vagy kívül maradunk a szorosabb integráción. Magyarországnak egy nagyon világos igent, vagy egy nagyon világos nemet kell mondania a szorosabb uniós integrációra, és a döntésnek húsba vágó anyagi következményei lesznek – figyelmeztet Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.

A visszaesést elsősorban a rossz időjárás, másrészt a nem megfelelő termelési szerkezet magyarázza. A nagy ingadozásokban azonban a valódi földpiac hiányának, a földbe való befektetés kockázatos voltának is fontos szerepe van. Változás idén sem várható, a kis egyéni gazdaságok túlzott preferálása a gazdálkodó szervezetekkel szemben a mezőgazdasági termelés szerkezetének torzulásához és technikai lemaradáshoz vezet. Idén átlagos időjárás esetén 5% körüli agrár-GDP növekedés várható. A szolgáltatási GDP 2017-ben 3,3%-kal, a nemzetgazdasági átlagnál alacsonyabb ütemben bővült, mértéke azonban szinte megegyezett a 2016. évivel és az idén várhatóval. 2018-ban növekedés ismét csak az üzleti szolgáltatásoknál várható, a közösségi szolgáltatásoknál a tavalyi 1,3%-os visszaesés után stagnálás valószínű. A kiskereskedelmi forgalom 2017-ben 4,9%-kal bővült, idén 4,5% körüli bővülés várható.

Külkereskedelem.

Az áruk és szolgáltatások kivitele 2015-16-ban a behozatalnál gyorsabban bővült. Ez a belföldi kereslet élénkülése nyomán 2017-ben megfordult, a kivitel GDP-ben mérve 7,1%-kal, a behozatal 9,7%-kal emelkedett. 2018-ban 6 illetve 7,5%-os dinamika várható. A külkereskedelmi áruforgalom többlete 2017 után 2018-ban is mérséklődik (a 2016. évi 9,7 milliárd euróról 8,1 majd 7 milliárdra), a szolgáltatásoké viszont tovább emelkedik. A cserearányok idén a tavalyi 0,4%-hoz hasonlóan, 0,5 százalékkal romlanak.

Foglalkoztatás, munkanélküliség.

A munkanélküliségi ráta 2013-tól látványosan csökken, s 2016-tól mind erősebb munkaerőhiány tapasztalható. A statisztikai javulás kezdetben a közmunka és a külföldi munkavállalás robbanásszerű elterjedésének volt az eredménye, de jelentősen bővült a valós hazai foglalkoztatás is. A foglalkoztatás bővülése azonban a tavalyi 1,6%-ról 1% körülire lassul, mivel demográfiai okokból csökken munkavállalási korúak száma, a könnyen mobilizálható emberek száma pedig a tartósan rossz képzési struktúra, a külföldi munkavállalás, valamint egyes rétegek gyenge munkakultúrája következtében korlátozott. A növekedés egyik fő akadálya a munkaerőhiány. Ezt gépesítéssel és a termelékenység növelésével kellene pótolni. A munkanélküliségi ráta éves átlagban a tavalyi 4,2% után idén 3,7%-ra, esetleg az alá mérséklődik, miközben a közfoglalkoztatás tovább csökken. Ha a közmunkásokat (vagy legalábbis többségüket) munkanélkülinek tekintenénk, a magyar ráta lényegében azonos lenne az EU 7,5% körüli átlagával. A tényleges helyzet az inaktívnak tekintett széles rétegek perspektívátlansága miatt rosszabb a statisztika által mutatottnál.

Chikán Attila: európárti vagyok
Javuló foglalkoztatás növekvő gazdaság, emelkedő fizetések: első pillantásra Magyarország kilátásai fényesnek tűnnek. Azonban hamarosan változik a növekedést fenntartó uniós támogatási rendszer és közben mind többen és többen hagyják el az országot a fiatalok közül, akik fájdalmasan hiányoznak majd a munkaerőpiacról. Chikán Attila közgazdászt, az MTA tagját kérdeztük a magyar gazdaság kilátásairól és a ránk leselkedő veszélyekről.

Pénzügyi szektor.

Az új hitelek nyújtása már több éve növekedni kezdett, 2016-tól azonban a vállalati, 2017-től pedig a lakossági hitelállomány is emelkedik. 2018-ban a vállalati és lakossági hitelek további bővülése várható. A bankok hitelportfoliója, profitabilitása és tőke-megfelelési mutatója kedvező. Az állam és a bankok önfinanszírozási program következtében kialakuló kölcsönös függése, egyes magyar tulajdonú bankoknál a tulajdonosi és hitelezett kör nem kellő elkülönülése kockázatok forrása.

Államháztartás, államadósság.

Az államháztartási deficit 2018-ban már hatodik éve lesz 3% alatt, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán. A 2017. évi GDP-arányos deficit 1,9%, az előirányzott 2,4%-nál lényegesen alacsonyabb lett. Ugyanakkor az EU-támogatások széleskörű hazai megelőlegezése következtében tavaly a központi alrendszer pénzforgalmi deficitje csaknem 70%-kal meghaladta az előirányzottat, 2018 első két hónapjában pedig megközelítette az éves előirányzat 40%-át. A várttól jelentősen eltérő folyamatok ellenére nem került sor a még tavaly tavasszal elfogadott 2018. évi költségvetés felülvizsgálatára. Nem csoda, hogy a költségvetési politika átláthatósága szempontjából Magyarország az utolsó helyen áll az EU-ban. Így 2018-ra jelenleg a GDP-arányos deficit 0,6 százalékpontos, 2,5%-ra való, „választási” emelkedése van előirányozva. Az EU prognózisa szerint az EU-ban csak a román és francia államháztartási hiány lesz ennél magasabb. A GDP-arányos államadósság tavaly 1,8 százalékponttal, a tervezettnél valamivel kisebb mértékben csökkent. Az Eximbank beszámításával az adósságráta 74% volt. A GKI szerint idén 2,5% körüli deficit és 72-73%-ra csökkenő GDP-arányos államadósság várható.

Infláció, kamat, árfolyam.

Tavaly a mezőgazdaság termelői árai valamint a feldolgozóipar belföldi értékesítési árai a 2016. évi csökkenés után emelkedni kezdtek, az építőipari áremelkedés pedig gyorsult. 2017-ben a fogyasztói árak az előző évi 0,4% után 2,4%-kal nőttek. 2018 januárjában 2,1%, februárban még alacsonyabb, 1,9% volt az infláció, a maginfláció viszont kissé emelkedett. A GKI mindezek alapján 3%-ról 2,7%-ra csökkentette éves inflációs előrejelzését, s az alapkamat változatlanságára (0,9%), éves átlagban 312 forintos euróra számít. A jegybank célja a laza monetáris kondíciók és a hitelezési ösztönzés fenntartása, a magyar államháztartás minél olcsóbb finanszírozása, valamint a jegybank nyereségességének minél további fenntartása. Ez utóbbi vitatható cél.

Külső egyensúly.

A folyó fizetési mérleg egyenlege a 2016. évi 7 milliárd eurós, hatalmas aktívum után 2017-ben a külkereskedelmi többlet visszaesése miatt 4,5 milliárd euróra csökkenhetett, s 2018-ban tovább, 3,5 milliárd euróra mérséklődik. Az EU-támogatások újraindulása következtében a külső finanszírozási képesség viszont a 2016. évi 7 milliárd euróról 2017-ben 7,7 milliárd euróra emelkedhetett, 2018-ban pedig várhatóan 8 milliárd euró lesz, ami egyaránt a GDP kb. 6,2%-a. A külföldi tőke nettó beáramlása 2016-ban némi lendületet kapott (1,9 milliárd euró), de tavaly az első három negyedévben ez csak 0,4 milliárd euró volt, s idén sem várható jelentős bővülés. A külföldiek Magyarországon befektetett működőtőke-állománya 2008 eleje óta mindössze 3 milliárd euróval emelkedett, a nettó közvetlen külföldi befektetések GDP-arányos állománya a válság előtti 50%-ról 2016-ra 45% körülire csökkent, s aránynövekedésre idén sem lehet számítani.

Az előrejelzés kockázatai.

A GKI nem változtat 2018. évi 3,8%-os növekedési előrejelzésén, de az ennél magasabb ütemnek valamivel nagyobb az esélye, mint az alacsonyabbnak. A gyorsabb növekedés forrása egyrészt a mezőgazdaság vártnál kedvezőbb teljesítményéből, másrészt a belföldi felhasználás dinamikusabb emelkedéséből fakadhat. Ez utóbbi ára a külső egyensúly prognosztizáltnál nagyobb romlása lenne. Az infláció esetében a GKI idei prognózisa 3%-ról 2,7%-ra csökkent, itt a kisebb és nagyobb ütemnek hasonló a valószínűsége. A kisebb ütem főleg a világpiaci energiaárak szerényebb emelkedésének, a magasabb a hazai béremelkedés költség- és keresleti oldalról megjelenő eddiginél erősebb inflációs hatásának lenne a következménye.  A magyar gazdaság középtávú pályája szempontjából azonban a legnagyobb kockázatot a magyar Európa-politika változatlansága jelenti – annak minden belföldi vonzatával együtt -, mert ebben az esetben az EU perifériájára szorulhat Magyarország.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor