Friss cikkeink


Melyik termék vásárlása esett vissza 80 százalékkal a válság miatt, ki nem találja senki

Melyik termék vásárlása esett vissza 80 százalékkal a válság miatt, ki nem találja senki 

Az Olcsóbbat.hu az idei év második felére várja az újbóli fellendülést.
Szópárbaj tört ki egy termálfürdőben, hogy hova kellene állnunk az orosz-ukrán háborúban

Szópárbaj tört ki egy termálfürdőben, hogy hova kellene állnunk az orosz-ukrán háborúban 

Miközben magyarok is harcolnak önkéntesként Ukrajnában az orosz invázió ellen, ebben őket saját anyaországuk nem támogatja.
Kenyérben mérve könnyűnek találtattak a magyar bérek

Kenyérben mérve könnyűnek találtattak a magyar bérek 

Egyszerűen szívfájdító látni, mennyire gyenge Európában a magyarok életszínvonala.
A nyugati gazdaságok egymás után jelentik be, hogy több mint fél év után elindultak felfelé

A nyugati gazdaságok egymás után jelentik be, hogy több mint fél év után elindultak felfelé 

Az amerikai gazdasági aktivitás nőtt februárban hét hónap csökkenés után.
Immár pontosan tudható, évi hány kilométer alatt nem éri meg saját gépkocsit tartani

Immár pontosan tudható, évi hány kilométer alatt nem éri meg saját gépkocsit tartani 

JMSZ: alacsony a céges autók kihasználtsága, a carsharing a környezetvédelmet is támogatja.
Már a mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a csalók ellen

Már a mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a csalók ellen  

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette 2023-as ellenőrzési tervét.
Bizonytalanok a kilátások a biztosítási piacon

Bizonytalanok a kilátások a biztosítási piacon 

Némileg meglepő módon a világjárvány utóhatásai csak kis mértékben vetették vissza a régióbeli tranzakciók számát 2021-ben.
Már a Brexit miatt senyvedő brit gazdaság is elindult, túllépve a háborún

Már a Brexit miatt senyvedő brit gazdaság is elindult, túllépve a háborún 

Tavaly nyár óta először élénkül a brit gazdaság aktivitása.
Nyolchavi csúcson az euróövezet

Nyolchavi csúcson az euróövezet 

Erősödött az üzleti aktivitás az euróövezetben februárban.
A hitelpiac nem mutat kirobbanó gazdasági aktivitást Magyarországon

A hitelpiac nem mutat kirobbanó gazdasági aktivitást Magyarországon 

MNB: a vállalati és a lakossági hitelezés is lassult az utolsó negyedévben.

Már közel egy éve csökkennek a nemzetközi élelmiszerárak 

A 2023-as előrejelzések jó szezont ígérnek a gabonák esetében.

Soha nem találná ki, hol a legkövérebbek az emberek 

Az köztudott, hogy a magyarok, nem egy sovány nemzet. De hogy mégis hol helyezkedünk el a világranglistán, az nem mindegy.

Purparlé a Magyar Nemzeti Bank és a Bankszövetség között 

Közös nemzetgazdasági cél a magas infláció megtörése és az árstabilitás újbóli elérése.

Kifakadtak a baromfisok az új EU-s javaslat miatt 

Súlyos károkat okozna az európai uniós csirke- és étkezésitojás-termelőknek, ha megvalósulna az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal javaslata.

Ellenáll a turizmus a bizonytalanságoknak 

Az idegenforgalom helyreállását tükrözve kiemelkedően, 18 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma januárban.

Iszonyúan figyelni kell a KGFB megkötésekor, több mint kétszeres árkülönbségek lehetnek 

KGFB: továbbra is gyorsabban nőnek a kárkifizetések, mint a díjak.

Hétfőtől drágul a taxizás Budapesten 

Tíz százalékkal emelkednek a tarifák.

Élelmiszerhiány Nagy-Britanniában 

Üresek a polcok a világ egyik legnagyobb kereskedelmi központjában, az Egyesült Királyságban.

Robbanással kezdte az évet a hazai turizmus  

A vendégéjszakák száma 18 százalékkal nőtt 2022 januárjához képest.

A világítás és a fűtés korlátozásával spórolnak a nagyvállalatok 

A nagyvállalatok is szenvednek a magas energiaáraktól.

Mely bűncselekmények fenyegetik a legjobban a vállalatok működését? 

A bűnügyi regényekben egy váratlanul felbukkanó örökös vagy halálos titkok mentén jelennek meg a gazdasági társaságok a krimik történetében, a valóság azonban ennél sokkal prózaibb.

Nem Magyarország, hanem Ausztria lehet az orosz-ukrán béke nagykövete 

Milos Zeman szerint Ausztria közvetíthetne Moszkva és Kijev között.

Emelkedő bérszínvonal várható az Egyesült Államokban 

Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban.

Indul az újabb Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi verseny – ezúttal gimnazistáknak 

Március 9-éig jelentkezhetnek a hazai gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal megrendezendő Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre.

6 tipp, hogy a legstresszesebb időszak is könnyen átvészelhető legyen 

Mindenkinek lehetnek olyan időszakai, amikor azt érzi, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok: egyszerűen túl sok a teendő, túl kevés az idő, egyszerre több helyről érkezik a nyomás, ami egy ördögi körbe taszítja az embert. Arra sajnos csak minimális hatást tudunk gyakorolni, hogy mennyi stressz ér minket nap mint nap – azt viszont igenis képesek vagyunk befolyásolni, hogy hogyan kezeljük azt. 

Egy évtized alatt megduplázódott az Új Selyemút kezdeményezés áruforgalma 

Kína külkereskedelme töretlenül fejlődik.

Jöjjön az olcsóbb Tesla 

Felére csökkentené a Tesla új járműveinek gyártási költségeit.

Már csak 8,5 százalék az éves infláció az euróövezetben 

Vártnál kevésbé enyhült az infláció az euróövezetben.

Félnek a magyarok a nukleáris katasztrófától, megugrott a jód forgalma 

A bikiniszezonra is hatással van a háború és az infláció.

Nem fogynak rendesen az okostelefonok 

Idén 1,1 százalékkal csökkenhet az okostelefonok globális kiszállítása.

Nagyon felélénkültek a csalók, most az MNB nevében próbálják pénzügyi adatainkat megszerezni 

Ismét csalók próbálnak visszaélni az MNB nevével.

Történelmi mélyponton a munkanélküliség Oroszországban, lehet a háború miatt? 

Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom csökkenése és történelmi mélyponton a munkanélküliség januárban.

A külföldieknek végzett szolgáltatások piacán a legnagyobb forgalomnövekedés az USA felé történt 

A szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a IV. negyedévben 2,2 milliárd euró, 2022-ben 9,0 milliárd euró volt.

Mentőöv a béremelés  

Míg tavaly tízből nyolc cégnél volt bérfejlesztés, addig az idei évre tízből hat vállalat kalkulál ezzel.

Mit, hol és mennyiért lehet venni most a fővárosi agglomerációs piacon? 

A távmunka rohamos terjedése és az olcsóbb megélhetés, valamint az alacsonyabb fenntartási költségek nagyon kedvelté tették a városkörnyéki ingatlanokat.

Elkészült a világ legnagyobb metrógyűrűje 

A világ legnagyobb metrógyűrűjét avatták fel Moszkvában.

Putyin vágya a Szovjetunió határairól rengeteg halottal járna, Lettország visszaállítja a sorkatonaságot 

Ukrajnai háború - Olaf Scholz: Oroszországnak kell tennie a békéért.

Ígéri a Wizz Air: jók lesznek  

Hatósági szerződést kötött a fogyasztóvédelmi hatóság és a Wizz Air.

Az Egyesült Királyságban is kezdődhet az akkumulátorgyár-saga 

Financial Times: akkumulátorgyár építéséhez kér félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover tulajdonosa.

Feltöltik a kiürült Baross Gábor Tőkeprogramot 

GFM: elindul a Baross Gábor Tőkeprogram, újabb 600 milliárd forint jut a gazdaságba.

Újabb cég menekülne Oroszországból  

 A Volkswagen konszern többféle lehetőséget vizsgál oroszországi tevékenységének az átalakítására.

Mire kell figyelni az iroda felújítása során? 

Egy iroda felújítása mindig nagy falat, hiszen már egy egyszerű tisztasági festés is rengeteg szervezést igényel. Hol fogunk addig dolgozni? Ha otthoni munkát tervezünk, ennek biztosítottak a feltételei? Honnan tudjuk a munkálatokra szánt összeget „lecsípni”? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel – és akkor még rá sem tértünk a lényegre, magára a felújítás feladataira. Nézzük, hogyan érdemes belefogni!

Tényleg az ügyfelek fizették meg a cégek megnőtt költségeit 

Az ifo adatai szerint Németországban a gazdaság egészére vonatkozó áremelési-várakozások februárban 29,1 pontra csökkentek a januári 35,2 pont után.

Csányi Sándor: pá, pá recesszió 

Még gyorsabban folytatódhat az agrárium gyarapodása.

Szerettük tavaly az államkötvényeket 

Az ÁKK 3000 milliárd forint államkötvényt értékesített tavaly.

Olcsóbb a gáz több mint ezer fogyasztónak szeptemberig  

Szerdától szeptember végéig kapják fix áron a földgázt egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Gazdaság

A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata

A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata 

A romló fizetési fegyelem és a bizonytalan gazdasági környezet egyre nagyobb nyomás alá helyezi a magyar kis- és középvállalkozásokat.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo