Dinamikusan nő a csípős ízek piaca

Kutatás bizonyítja, hogy a fiatalabb korosztály szerint is elképzelhetetlen csípős íz nélkül a mindennapi étkezés.

A magyarok számára elképzelhetetlen a konyha csípős íz nélkül, ráadásul a kedveltsége is egyre növekszik. A lakosság szinte pontosan háromnegyede hetente legalább egyszer fogyaszt csípős élelmiszert. Különösen feltűnő, hogy a fiatalabb korosztályban milyen nagy a vonzalom az ilyen ételek és ételízesítők iránt, ez a korcsoport abszolút nyitottnak és kísérletezőnek tekinthető ezen a téren – derül ki a Univer Product Zrt. nagymintás, közel 4000 ember megkérdezésével készült online kutatásából.

Egyre kedveltebb a csípős íz

A lakosság körében kifejezetten nőtt a csípős íz kedveltsége az utóbbi néhány évben. A válaszadók messze több, mint egyharmada (36,4 százalék) úgy nyilatkozott, hogy a korábbiakhoz képest jóval gyakrabban fogyaszt csípős ételt – mutat rá az Univer Product Zrt. friss, augusztus végén és szeptember elején készült, 3872 ember megkérdezésével készült online felmérése. A kutatásnak egyik apropója, hogy a vállalat október 13-14-én rendezi meg Kecskeméten az első Erős Pista Fesztet, amely kapcsán kíváncsiak voltak, hogyan is viszonyulnak a magyarok a csípős ízekhez. A társaság emellett Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos, a paprikából kinyert C-vitamin felfedezője születésének szeptember 16-i, 130 éves évfordulójára is szerette volna felhívni a figyelmet. A kedveltség növekedésének egyik magyarázata lehet az utóbbi néhány évben – különösen a pandémiát követően – tapasztalható tudatosabb, egészséget megőrző étkezés térnyerése. A kutatásban résztvevők körében ugyanis kimagasló az a vélemény (58,4 százalék), hogy a csípős ételek fertőtlenítenek, méregtelenítenek.

Forrás: Univer
Forrás: Univer

A válaszadók szinte pontosan háromnegyede (76 százalék) hetente legalább egyszer eszik csípős ételt, de több mint egyharmaduk (37,1 százalék) naponta, sőt, amikor csak teheti hódol ennek a szenvedélyének. A fogyasztási rendszerességet illetően abban talán nincs meglepetés, hogy a férfiak között nagyobb (54 százalék) a naponta erős élelmiszereket választók aránya. Az viszont némi meglepetést okozhat, hogy a nők körében sem elhanyagolható ez a mutató, hiszen közel egyharmaduk (29 százalék) szintén minden nap eszik csípős élelmiszert. Feltűnő viszont, hogy a fiatalabb generáció körében milyen kiemelkedően nagy az a réteg, amely, ha csak teheti, pikáns ízt kölcsönöz ételeinek. A 25 év alattiak esetében ez minden második emberről elmondható, ami mintegy 15 százalékkal magasabb, mint a teljes népesség esetében látott átlag. Ehhez ráadásul az is hozzátartozik, hogy a fiatalabb korosztály, azaz a 25 év alattiak esetében kimagasló a kísérletező kedv is ezen a téren. Ebbe a korcsoportba tartozók csaknem pontosan kétharmada (67,1 százalék) ugyanis úgy nyilatkozott, ha csak teheti mindig kipróbál új csípős ételeket.  

„A kereslet növekedését az Univernél is érzékeljük. Az elmúlt években egyre népszerűbbek a csípős termékeink, s fokozatosan emelkedik a forgalmuk. Az elmúlt évben ráadásul újabb csípős kombinációkat is piacra dobtunk, mint az Erős Pistás Majonéz, Ketchup és Fokhagymakrém. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a vállalatcsoport tervezett idei forgalma is meghaladja majd a tavalyit” - Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketing vezetője.

A kedveltség növekedése az egészség megőrzésének gondolata is szerepet játszik

Annak okaként, hogy miért is választják az emberek ezeket, magyarázatot nem nagyon igénylő válasz került az élre: egyszerűen „szeretem ezeket az ízeket” – jelentette ki a válaszadók, több mint kétharmada (70 százalék). Ebben a válaszkörben is megjelent az egészség. A második legnépszerűbb indok, mely szerint ezek izgalmas élelmiszerek (24,3 százalék) után az került a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, hogy a csípős termékek segítenek az egészség megőrzésében (20,3 százalék).

Ennek fényében már nem is mondható meglepőnek, hogy 10-ből 9 ember tart otthon csípős ételízesítőt. Ezek közül a kutatásban résztvevők több, mint 40 százalékánál az Erős Pista lett a favorit, de a Piros Aranynak és magának a hegyes erős paprikának, valamint a chili paprikának is markáns, közel 20-20 százalék körüli rajongótábora van.

Azt lehet mondani, hogy a legtöbben szinte minden formában az étrendjükbe illesztik a csípős paprikát, s az azokból készült ételízesítőket. A lakosság csaknem fele főzéshez – akár konyhában, akár szabadtűzön -, utólagos ízesítéshez, de szendvicskészítéshez is használja ezeket. Általános kedveltségüket mutatja, hogy mindössze 4 százalék nyilatkozott úgy, hogy mereven elzárkózik, és soha nem készít ilyen fogásokat maga és vendégei számára. A férfiak körében egyébként ez az arány szinte elhanyagolhatónak (1,6 százalék) mondható.

Vesszük a csípős ételízesítőket, mint a cukrot

Ennek tükrében az sem mondható meglepetésnek, hogy minden második kutatásban résztvevő válaszadó azt mondta, hogy havonta akár többször is vásárol erős paprikát vagy csípős ételízesítőt, mert igen gyorsan fogy a háztartásában. A rajongást az erős élelmiszerek iránt talán az is jól jelzi, hogy a megkérdezettek ugyancsak közel fele még ajándéknak is vett már ilyen terméket. Sőt, ezt külföldi ismerőseink, rokonaink, partnereink felé is megtesszük, ilyen relációban is hasonló válaszarány született.

Forrás: Univer
Forrás: Univer

 Arra a kérdésre, hogy melyik konyha csípős ételeit részesítik előnyben elsöprő győzelmet (76,2 százalék) arattak a hazai ízekre érkezett válaszok. Emellett az látható, hogy a mexikói és a kínai konyha erős ízeinek nagy a népszerűsége itthon. Érdekes eredmény, hogy a korosztályos megoszlást vizsgálva mindenhol kimagasló eredményt értek el a magyar ételek. Ezzel együtt a fiatalok jóval nyitottabbak a felfedezésre, hiszen a hazai ízek kedveltségének az aránya 64,3 százalékkal a 25 év alattiak között volt a legalacsonyabb, míg a külföldi erős különlegességek kedveltsége a legmagasabb 35,7százalékkal, a legmagasabb.

Erő, forróság, dinamikusság és boldogság = csípős íz

A felmérés azt is vizsgálta, hogy a magyarok milyen érzelmeket, tulajdonságokat társítanak a csípős ízhez. Ezen a téren az erő és a forróság került ez élre, messze megelőzve a harmadik helyre befutó dinamikusságot. Az viszont figyelemre méltó, hogy nem sokkal maradt le a dobogóról a boldogság. Ez utóbbi is némi magyarázatot is nyújthat arra, hogy miért is nagy az ilyen termékek népszerűsége a magyarok körében.

Az Univer Product Zrt. október 13-14-én rendezi meg az első Erős Pista Fesztet Kecskemét-Hetényegyházán és a vállalat hetényegyházi telephelyén. Az eseményre regisztrálók gyárlátogatáson, valamint számos izgalmas programon vehetnek majd részt. A két napos rendezvény zárásaként Kecskemét főterén szombaton este Kowalsky Meg a Vega koncertet tartanak, mely bárki által ingyenesen megtekinthető.

Véleményvezér

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett 

Mohó volt az állam, ami elég gyakori probléma manapság.
Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video

Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video 

8 millió forint lesz az ára az új szuper robotnak.
Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között

Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között 

Újabb botránykönyv érkezik a piacra.
Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor

Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor 

Lesz-e bocsánatkérés egy ilyen fajsúlyos tárgyi tévedés után?
Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo