A pénzügyminiszter újabb adóemelési gondolata elkedvetlenítette a befektetőket

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az előző heti záráshoz képest 4,56 százalékos, vagyis 2644,27 pontos csökkenéssel, 55 376,10 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac összforgalma 64,320 milliárd forintról 89,737 milliárd forintra nőtt egy hét alatt. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.

A hatalmas költségvetési hiány nem tetszik a befektetőknek (Fotó: MTI Fotó/Marjai János)
A hatalmas költségvetési hiány nem tetszik a befektetőknek (Fotó: MTI Fotó/Marjai János)

A BUX csökkenéssel kezdte a hetet, ennek ellenére nem teljesített rosszul, mert az európai tőzsdeindexek jóval nagyobbat estek. A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint.

Keddre a BÉT enyhe növekedésbe fordult át, a nyugati tőzsdéket közben továbbra is a kivárás jellemezte.

Szerdán a bizonytalanság ismét visszaeséshez vezetett, a BUX ismételt csökkenése mögött ezúttal egyértelműen az OTP gyengülése állt, vélhetően néhány nagybefektető dobta piacra a részvényeit. Szerda este végül megjelent az amerikai kamatdöntésről szóló hír, amely alapján további monetáris szigorra lehet számítani az Egyesült Államokban.

A bejelentést kedvezőtlenül fogadták a nyugati tőzsdék, csütörtökön belföldön az is fokozta a piaci feszültséget, hogy a pénzügyminiszter a bankszektor adóterheinek növelését említette.

A kereskedés a hét utolsó napjára se lendült föl, a BUX pénteken is csökkenéssel zárt. A részvénypiacot továbbra is a kormányzati bejelentések mozgatták, a hét utolsó kereskedési napján a költségvetési hiány esetleges növekedése miatt nyugtalankodhattak a befektetők.

A héten a legnagyobb mértékben, 12,59 százalékkal, 1850 forinttal az OTP gyengült, heti forgalma meghaladta a 70 milliárd forintot.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo