Törzstőke emelés cikkek


Itt az utolsó pillanat a kft.-knek

Itt az utolsó pillanat a kft.-knek 

A korlátolt felelősségű gazdasági társaságok tulajdonosainak legkésőbb március 15-ig 500 ezer forintról 3 millió forintra kell emelniük a törzstőkét (jegyzett tőkét), kivéve, ha a cég végelszámolás, felszámolás vagy kényszertörlés alatt áll – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Egy hét van a végső határidőig

Egy hét van a végső határidőig 

8 napja maradt a Kft. tulajdonoksoknak a jegyzett tőkét hárommillió forintra emelni. Március 15-e a végső határidő, amikorra a cégeknek az új Ptk. előírásaival összhangba kell hozni működésüket. Ha a társaság a tőkeemelés feltételeit nem tudja biztosítani, ugyanezen időpontig döntenie kell a cég átalakulásáról, a változásbejegyzési kérelmeket pedig április 14-ig kell benyújtani a cégbírósághoz.
Még nem megoldott a törzstőke-emelés? Lássuk a lehetőségeket!

Még nem megoldott a törzstőke-emelés? Lássuk a lehetőségeket! 

Néhány hetük maradt csak a kft.-knek, hogy törzstőkéjüket az előírt hárommillió forintra emeljék. Lássuk, milyen módok lehetségesek erre, és arra, ha mégis elkerülné az emelést!
A brand is segíthet a törzstőke emelésben

A brand is segíthet a törzstőke emelésben 

Nem feltétlenül kell a tagok pénzbeli forrásait kimeríteni vagy a cég tartalékait felhasználni a kötelező törzstőke emelés teljesítésére. Az apport is lehet megoldás.
Mi lesz azokkal, akik nem emelnek törzstőkét?

Mi lesz azokkal, akik nem emelnek törzstőkét? 

2017. március 15-e a végső határidő, amikorra a cégeknek az új Ptk. előírásaival összhangba kell hozni működésüket. Kft.-k esetében ez a jegyzett tőke hárommillió forintra való emelését is jelenti, aminek még mindig sokan nem tettek eleget. Mi történik azokkal, akik bukják a határidőt?
Alig csökkent a bajban lévő kft-k száma

Alig csökkent a bajban lévő kft-k száma 

Már csak néhány hét van hátra a kft-knek a tőke emelésére kapott haladékából, a jelenlegi állapot szerint még 63 ezer cégnek kell sürgősen intézkednie. Egy évvel, ezelőtt, amikor kitolták a végső határidőt, 100 ezer körül volt a tőkekövetelményeknek nem megfelelő kft-k száma az Opten adatai szerint.
Kft. tulajdonosok, figyelem! Az utolsó határidő 2017. március 15-e!

Kft. tulajdonosok, figyelem! Az utolsó határidő 2017. március 15-e! 

Közeleg az utolsó lehetséges határidő is, a Kft.-nek legkésőbb 2017. március 15-ig meg kell emelniük a törzstőkéjüket, avagy át kell alakulniuk, Milyen módon valósítható meg a tőkeemelés? Melyik az optimális megoldás az adott cég számára? Dr. Garancsy Georgina ügyvéd segítségével foglaltuk össze.
Most gondolja át, mit kell módosítani a cégben!

Most gondolja át, mit kell módosítani a cégben! 

A kft-k törzstőke emelésének elhalasztásáról szóló törvénymódosítás azt is tisztázta, mennyi illetékkel jár majd a dolog. Lássuk, mikor marad illetékmentes a kötelező módosítás, és mennyibe kerül, ha van más is.
Haladékot kapnak a kft.-k

Haladékot kapnak a kft.-k 

Egy törvénymódosítóban azt kezdeményezik, hogy azok a korlátolt felelősségű társaságok, amelyek törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, kapjanak egy év határidő-halasztást az új Ptk. alkalmazásához.
Még mindig százezer cég van veszélyben

Még mindig százezer cég van veszélyben 

Közel százezer kft. adós még a törzstőke megemelésével a március 15-i határidőig. Ezek a cégek sokak kockáztatnak, mivel a Cégbíróság komoly pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik elmulasztják teljesíteni ezt a kötelezettséget.

Ahol szó van, nincs elég pénz? 

Országszerte még 129 295 kft.-nek kell a hátralévő három hétben megemelnie a törzstőkéjét, ebből 52 615 cég fővárosi. A tanácsadó cégek vannak leginkább elmaradva a törzstőke-emeléssel - közölte a ceginfo.hu.

Több ezer céget sodorhat el a tőkeemelés 

Több ezer kft. szűnhet meg a március 15-éig esedékes kötelező törzstőkeemelés miatt. A két éve hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel ugyanis összhangba kell(ene) hozni a cégek létesítő okiratait.

Több tízezer cégnek vészesen közeledik a határidő 

Bár napról napra csökken az érintett cégek száma, jelen pillanatban még mindig közel 130 ezer olyan kft. van Magyarországon, amelyik nem tett eleget annak az előírásnak, hogy 3 millió forintra emelje törzstőkéjét. Pedig már csak három hónap van hátra a szankciókat maga után vonó határidőig.

Közeledik a kötelező törzstőke emelés – Milyen módon teljesíthetik a cégek? 

Talán már minden érintett tud róla, hogy a korlátolt felelősségű társaságoknak legkésőbb 2016. március 15. napjáig meg kell felelniük az új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek. Nagyon sok kft. esetében e kötelezettség egyben azt is jelenti, hogy törzstőkéjüket fel kell emelni legalább 3.000.000 forintra. Jobb a törzstőke emelésre időben felkészülni, és nem az utolsó pillanatban rohanva intézkedni, ezért nézzük meg, milyen módokon lehetséges a törvényi kötelezettség teljesítése.

Kötelező a tőkeemelés, de mi van, ha nem futja rá? 

Jövő év márciusig minden kft-nek meg kell felelnie a tőkeminimumra vonatkozó új szabályoknak. Ha a tulajdonosoknak aktuálisan nincs pénzük tőkeemelésre, akkor is van megoldás.

Valóban kötelező törzstőkét emelni társasági szerződés módosításkor? 

Lassan már egy év fog eltelni, mióta az Új Polgári Törvénykönyv szabályait alkalmazzuk, de sajnos még most is lehet találkozni olyan hirdetésekkel, amelyekben téves, félrevezető tájékoztatás szerepel a törzstőke kötelező emelésével kapcsolatban. Az ilyen hirdetéseket megjelentető, a cégvezetőknek olcsó,”akciós” cégmódosítást kínáló vállalkozások sokszor azzal érvelnek hirdetéseikben, hogy a tőkeemelés azonnal kötelezővé válik, ha a cég társasági okiratot módosít, és azt benyújtja a cégbíróságra. Adott esetben még a hiányzó tőke beszerzéséhez is segítséget ajánlanak, természetesen díjazás ellenében. Ennek az „olcsó húsnak” azonban nagyon híg a leve.

Két legyet egy csapásra – törzstőkeemelés tagi kölcsönből 

Meglehetősen nagy azon cégek száma, amelyek jelentős összegű tagi kölcsönnel rendelkeznek, ami sok szempontból hátrányos számukra. Ugyanakkor ismeretes, hogy az új Ptk. alapján a kft.-k legkésőbb 2016. március 15. napjáig kötelesek felemelni törzstőkéjüket 3 millió forintra. Vajon lehetséges-e, hogy egy cég úgy emelje meg a törzstőkéjét, hogy közben megszabadul a tagi kölcsöntől is? Szakértőnk segít!

Kft. alapítás 1 forinttal?  

Sok szó esett az új Ptk. hatályba lépése kapcsán a Kft. alapításhoz szükséges törzstőke minimum felemeléséről. Van, aki szerint ez az egyik gátja a cégalapítások megugrásának. De úgy tűnik, van átmeneti megoldás.

5 praktikus tipp tagi kölcsönhöz 

A tagi hitel egyik leggyakoribb formája, hogy a tagok, az általuk nyújtott kölcsönnel emelik meg a társaság törzstőkéjét, hogy ebből fedezhessék a cég költségeit. De ha nem vigyázunk, s az adóhivatal túl soknak találja a vállalkozásnak nyújtott tagi kölcsönt, utánanézhet, hogy volt-e a tagnak elegendő adózott jövedelme ahhoz, hogy tagi kölcsönt adjon. Ezért fontos, hogy a hitelnyújtást szerződéskötés előzze meg, és a mögöttes könyvelés precíz és átgondolt legyen. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, mire ügyeljünk.

Cégmódosítás: mikor, mennyit kell fizetni? 

Mikor kell módosítani a társasági szerződést? És mennyi ennek a költsége? Összeszedtük, melyik módosítás, mennyibe kerül a cégnek és mi az, ami illetékmentes.

Cégalapítás: a legfontosabb tudnivalók 

Melyik cégforma lenne a megfelelő? És mennyibe kerül az egész cégindítás? Milyen papírok kellenek? Összeszedtük az alap tudnivalókat.

A trükközőknek kedvez a jelenlegi cégtörvény 

Túlságosan liberálisnak tartja a kft-k törzstőke-emelésére vonatkozó szabályokat egy lapunknak nyilatkozó cégvezető. Ardai Attila szerint ugyanis az új Ptk.- nemrégiben életbe lépett szabályozása a feketegazdaságot erősíti.

Brutális mennyiségű pénz kell a cégeknek – és gyorsan 

Az új Ptk szerint legkésőbb 2016. március 15-ig 3 millió forintra kell emelni a kft-k tőkéjét, ehhez több mint kétszázezer cégnek összesen 490 milliárd forintra lesz szüksége – sokaknak már idén.

Kft. hárommilliós törzstőkével? Van más megoldás! 

Egy kezdő vállalkozásnak gondot okozhat az új Ptk.-ban meghatározott magasabb törzstőke-követelmény. A Piac & Profit szakértője szerint viszont van egyszerűbb és olcsóbb megoldás is!

Így lehet illetékmentesen törzstőkét emelni! 

Az Országgyűlés döntése alapján a Kft-k törzstőkéjét 2014. március 15-től felvitték a jelenlegi 500 ezerről 3 millió forintra. A meglévő cégeknek 2016. március 15-éig kell teljesíteniük a törzstőke emelést, abban az esetben, ha addig nem történik cégbíróságot érintő módosítás.

Ragaszkodunk a kft.-hez 

Az elmúlt évben összesen 31 811 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, 6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Részvénytársaságból és kft.-ből kevesebb alakult, betéti társaságból viszont sokkal több, ami részben a dohány-kiskereskedelmi rendszer átalakulásával lehet összefüggésben.

Itt felkészülhet az új Ptk.-ra! 

Még életbe sem lépett, december végén máris módosították az új Polgári Törvénykönyvet, amely komoly változásokat hoz a magyar jogrendszerben. Változik a társaságok belső finanszírozására vonatkozó szabályozás, emelkedik a kft.-k törzstőkéjének kötelező minimuma, és módosulnak a törzsbetétek mértékére, illetve a pótbefizetésre vonatkozó szabályok is március 15-étől. A Piac & Profit konferenciáján szakemberek ismertetik a részleteket.

Miből lesz pénz hiteltörlesztésre és tőkeemelésre? 

A hitelek törlesztésével párhuzamosan a kötelező tőkekövetelményre is kell figyelniük kell a kft.-knek a jövőben, a mindkettőhöz szükséges rendezett pénzügyi háttér megteremtésében segítséget jelent a faktoring.

200 000 cég élete változik meg jövőre 

Több mint 200.000 hazai kft-t érint a 2014. március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv törzstőke emelésével kapcsolatos változása – derül ki a Céginfo.hu által közölt adatokból.

Újra rohanhatnak ügyvédhez a cégek 

A cégalapítással, - módosítással, vagy - megszüntetéssel kapcsolatos ügyvédkeresések aránya ebben az évben januárban érte el a csúcsát: míg az ilyen típusú keresések aránya átlagosan 5 százalékot szokott kitenni, az év első hónapjában több, mint háromszorosára, 17 százalékra emelkedett. Bár az elmúlt időszakban némileg csökkent ez a szám, az elkövetkező hónapokban a törzstőke emelési kötelezettség miatt újabb jelentős növekedés várható.

Két év türelmi időt kaphatnak a kft-k 

A jogi személyek várhatóan legfeljebb két év türelmi időt kapnak, hogy létesítő okirataikat összhangba hozzák a jövő márciustól életbe lépő új polgári törvénykönyvvel. 160-170 ezer kft.-t érint az a rendelkezés, amely szerint 2016. március 15-ig a törzstőkét a jelenlegi 500 ezerről 3 millió forintra kell megemelni.

Tisztulást is hozhat az új cégszabály 

Jelentős átalakulás indulhat meg a magyarországi cégpiacon, mivel a kft.-k működtetéséhez szükséges tőkekövetelmény jövőre a többszörösére, 3 millió forintra emelkedik. Ha már működő cégekre is vonatkozik majd a szabály, akkor több 100 milliárdos tőkeigény keletkezik. Ez hatalmas teher, de a szabályváltozás pozitív eredményt is hozhat a valós tevékenységet nem végző cégek bezárásával.

Hogyan emeljünk jegyzett tőkét? 

2014-től megváltoznak a kft. kötelező minimális jegyzett tőkéjére vonatkozó szabályok. A módosítás érintheti a már létező kft.-tulajdonosokat is.A Piac&Profit szakértője segít, hogy lehet a legjobban megoldani!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo