Haladékot kapnak a kft.-k

Egy törvénymódosítóban azt kezdeményezik, hogy azok a korlátolt felelősségű társaságok, amelyek törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, kapjanak egy év határidő-halasztást az új Ptk. alkalmazásához.

Kép: Pixabay

A most benyújtott módosítójavaslat szerint azok a kft.-k, amelynek a jegyzett tőkéje nem éri el a hárommillió forintot, "legkésőbb 2017. március 15-éig köteles a törzstőkéjét megemelni vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat". A döntésig a társaságnak a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmaznia - derül ki az Országgyűlés honlapjára feltöltött törvényjavaslat szövegéből.

A törvénymódosításhoz benyújtott indoklás részletezi, a javaslat tulajdonképpen egy évvel meghosszabbítja a korlátolt felelősségű társaságok esetében a 3 milliós törzstőke megteremtésére vonatkozó 2016. március 15-ei határidőt, ugyanis - mint olvasható - "számos jelzés érkezett arra nézve, hogy a társaságok a Ptk. ezen előírásának nem tudnak időben eleget tenni". Becslések szerint ugyanis még mindig százezer cég nem teljesítette ezt a kötelezettségét.

Az indoklásban hozzáteszik: így elválik egymástól azon korlátolt felelősségű társaságok Ptk.-hoz való igazításának határideje, amelyek törzstőkéje eléri a 3 milliót (ezek esetében marad a 2016. március 15-ei határidő), illetve a 3 milliós törzstőkét el nem érő társaságokra vonatkozó határidő (2017 . március 15.).

Nemcsak készpénzzel lehet megoldani a tőkeemelést
Nemcsak a tőke tényleges befizetésével lehet megoldani a március közepéig esedékes kötelező tőkeemelést, mutatjuk milyen más módozat lehetséges. De azonnal lépnie kell az érintett társaságoknak.
 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo