Osztalékfizetés cikkek


Jó pénzt kapnak a Mol tulajdonosok

Jó pénzt kapnak a Mol tulajdonosok 

Alap- és rendkívüli osztalék formájában részvényenként körülbelül 300 forintos osztalék kifizetését javasolja a Mol igazgatósága - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Rég volt ilyen: brutálisan kevés osztalékot fizettek ki a cégek

Rég volt ilyen: brutálisan kevés osztalékot fizettek ki a cégek 

Az idén a második negyedévben globálisan kifizetett osztalékösszeg közel egy évtizede a legkisebb volt, mivel a koronavírus-járvány miatt megtépázott vállalatok közül igen sok úgy döntött, egyáltalán nem fizet a részvényeseinek.
47 milliárdot sepert be az állam az osztalékfizető cégektől

47 milliárdot sepert be az állam az osztalékfizető cégektől 

Az osztalék mértéke jócskán túlszárnyalta a várakozásokat.
Még egy taggyűlés is meggondolhatja magát

Még egy taggyűlés is meggondolhatja magát 

Nyitva állhat a lehetőség arra, hogy egy társaság taggyűlése egyes, korábban meghozott határozatait módosítsa. Ez különösen jó hír azoknak, akik év közben leányvállalatukból többletosztalékot kívánnak kivonni – hívta fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda blogja.
Mennyi legyen a főnök fizetése?

Mennyi legyen a főnök fizetése? 

Cégtulajdonosként sok időt töltünk azzal, hogy kitaláljuk a cégben jól működő fizetési struktúrát, amibe nem rokkan bele a költségvetés, de elégedetté teszi az alkalmazottakat. Sokszor azonban magáról megfeledkezik a tulajdonos, vagy éppen túlzásokba esik saját fizetése tervezésekor. Egyik sem üdvös megoldás.
Olcsóbban, egyszerűbben megúszhatjuk az új számviteli szabályokkal

Olcsóbban, egyszerűbben megúszhatjuk az új számviteli szabályokkal 

2016. január 1-jén életbe lép az új számviteli törvény, amely az értékhatár-módosításokon és adminisztrációs könnyítésen túl az osztalékfizetéssel kapcsolatban is jelentős változtatást tartalmaz. Az új szabályozást érdemes már most alaposan átnézni, hiszen a negatív eredménytartalékkal rendelkező cégek nem tudnak majd osztalékot fizetni a 2016. év adózott eredményéből.
Változnak az osztalék elszámolásának szabályai

Változnak az osztalék elszámolásának szabályai 

Az osztalékfizetés – mint a társasági befektetés hozama – alapvető fontosságú a vállalkozások életében. Éppen ezért kiemelt figyelmet érdemel, hogy 2016-tól jelentősen változnak az osztalékfizetés elszámolásának szabályai – figyelmeztet az Adó Online.
Osztalékelőleg: itt az idő, válasszatok!

Osztalékelőleg: itt az idő, válasszatok! 

Bár a márciustól hatályos új Ptk. megváltozott feltételekkel teszi lehetővé az osztalékelőleg kifizetését – az áttérés folyamatában elbizonytalanodott – cégvezetők sokszor nem tudják felmérni, hogy a hatályos régi és az elérhető új szabályrendszer közül melyiket érdemesebb választaniuk.
Újabb front az adóelkerülők elleni harcban

Újabb front az adóelkerülők elleni harcban 

Tovább szigorítja az Európai Unió a vállalatcsoporton belüli osztalékfizetés adózását szabályozó irányelvet. A módosítás célja, hogy a kettős adóztatás elkerülését szolgáló szabályokat kijátszva ne tudjanak kibújni a multinacionális cégek az adófizetési kötelezettség alól. A tervezett új szabályok alapján a tagállamoknak meg kell tagadniuk az irányelvben foglalt kedvezményeket, ha egy ügylet kizárólagos célja az adóelőny elérése. Az uniós elképzelések azonban olyan új jogértelmezési kérdéseket is felvetnek, amelyek bizonytalanságot okozhatnak a szabály gyakorlati alkalmazásakor.
Így lehet osztalékelőleget fizetni

Így lehet osztalékelőleget fizetni 

A vállalatok az elmúlt évekhez képest gyakrabban élnek a jogszabály adta lehetőséggel, mely lehetővé teszi az új Ptk.keretein belül is az osztalék egy részének év közbeni kifizetését. Fontos azonban észben tartani az osztalékelőleg kifizetés megváltozott feltételeit!

Akkor is jár a fizetés, ha nem fizet osztalékot a cég 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint tévhit, hogy az új Ptk. alapján a gazdasági társaságokkal tagsági viszonyban is álló munkavállalók nem kaphatnak bért. A jogszabály szerint ugyanis a egy társaság eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, akkor tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Robbanás a lakáshiteleknél

Robbanás a lakáshiteleknél 

Egyetlen negyedév alatt több mint 40 százalékkal ugrott meg a támogatott lakáshitelek állománya.

Cégblog

Tovább bővül a budapesti reptér –  új ázsiai járat érkezik

Tovább bővül a budapesti reptér – új ázsiai járat érkezik  

A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.

Gazdaság

Robbanás a lakáshiteleknél

Robbanás a lakáshiteleknél 

Egyetlen negyedév alatt több mint 40 százalékkal ugrott meg a támogatott lakáshitelek állománya.

Társadalom

Hogyan kaszálhatnak a vállalkozások húsvétkor?

Hogyan kaszálhatnak a vállalkozások húsvétkor? 

Vannak kijelölt szektorok, mint például az édességárusok, akik az éves forgalmuk jelentős részét ezekben a napokban bonyolíthatják. 

Infokom

A magyar cégek közel fele már mesterséges intelligenciát használ

A magyar cégek közel fele már mesterséges intelligenciát használ 

A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, releváns AI-megoldásokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo