Megváltozott munkaképesség cikkek


Megváltozott munkaképesség - Még pályázhatnak a munkáltatók

Megváltozott munkaképesség - Még pályázhatnak a munkáltatók 

Még szeptember 7-éig lehet pályázatot benyújtani arra a 2,7 milliárd forintra, amelynek célja a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató, nem állami szervezetek támogatása az Új Széchenyi Tervből.
Elsősorban a gondolkodás jelent akadályt

Elsősorban a gondolkodás jelent akadályt 

Nem a fizikai akadályok, hanem a munkáltatók és a munkavállalók fejében élő mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását.
A bér csak a nyomorgásra lesz elég

A bér csak a nyomorgásra lesz elég 

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint sokan elveszíthetik a munkájukat, a bérek csak a létminimum alatti nyomorgásra lesznek elegek, a felülvizsgálatok után dolgozni küldött tízezreknek pedig esélyük sem lesz arra, hogy foglalkoztassák őket, ha kormány a jelenlegi formájában fogadja el a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló rendeletet. Bár a kormány célja, hogy növelje a foglalkoztatottságot, a támogatások csökkentésével az ellenkező hatást fogja elérni.
Tízezer megváltozott munkaképességű álláskereső

Tízezer megváltozott munkaképességű álláskereső 

Jövőre akár tízezer felett is lehet a megváltozott munkaképességű álláskeresők száma a nyílt munkaerőpiacon -derül ki a Kelly Services kutatásából, amelyet annak hatására készített el, hogy megvásárolt egy érzékenyítő szolgáltatást a Civil Liciten.
900 millió akadálymentesítésre

900 millió akadálymentesítésre 

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkozási rehabilitációját, foglalkoztathatóságának javítását támogatják a napokban megjelent TÁMOP pályázatok. A tenderek célja azoknak a munkahelyeknek az adaptációja, fizikai és/vagy infokommunikációs akadálymentesítése, ahol megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatnak.
"Tele vagyunk félelmekkel, előítéletekkel"

"Tele vagyunk félelmekkel, előítéletekkel" 

Miért nem talál egymásra a megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő munkaerő és az őt alkalmazni kívánó vállalat? Milyen sikeres civil kezdeményezések vannak? Ennek próbáltunk utánajárni egy kizárólag fogyatékkal élőket alkalmazó sikeres szekszárdi étterem ügyvezetője és a Spar HR vezetőjének segítségével.
Mennyiszer 964 ezer a büntetés?

Mennyiszer 964 ezer a büntetés? 

A Salva Vita Alapítvány külön programmal segíti a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, mivel sok munkáltató a rehabilitációs hozzájárulás januári, jelentős megemelése ellenére is nehezen tudja elképzelni a fogyatékos emberek munkahelyi beilleszkedését - közölte az alapítvány.
Rehabilitációs foglalkoztatás: kisebb cégeknél könnyebb

Rehabilitációs foglalkoztatás: kisebb cégeknél könnyebb 

A munkáltatók körében még mindig nagy a tájékozatlanság rehabilitációs témákban, pedig megfelelő információ birtokában és szakember segítségével mindig lehet olyan munkakört találni, amelyben lehet megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatni - mondta portálunknak Oplaznik Gabriella, a Work Force rehabilitációs üzletágának vezetője.
Megváltozott munkaképességűekkel hatékonyabb a cég

Megváltozott munkaképességűekkel hatékonyabb a cég 

Nem csupán több tízmillió forint járulékot takaríthat meg, de a kutatások szerint hatékonyabb munkafolyamatokra és összetartóbb csapatra számíthat az a munkaadó, amely megváltozott munkaképességűeket is alkalmaz - derült ki többek között azon a szakmai megbeszélésen, amelyen a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Ernst & Young adótanácsadó és a Work Force személyzeti tanácsadó cég szakemberei is részt vettek.
Sokan örülnek az ilyen dolgozónak!

Sokan örülnek az ilyen dolgozónak! 

A megváltozott munkaképességűek csak nehezen tudnak visszatérni a munkaerőpiacra, ezért januártól bevezették a rehabilitációs járadékot, amely a rokkantsági nyugdíj összegének 120 százalékát biztosítja számukra. Ezért cserébe teljesíteniük kell a munkaügyi központtal közösen kidolgozott, és így személyre szabott rehabilitációs tervben foglaltakat - derült ki a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ október 30-ai sajtótájékoztatóján.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.

Gazdaság

Tízből kilenc vezérigazgató aggódik – mit lépnek a bizonytalanságra?

Tízből kilenc vezérigazgató aggódik – mit lépnek a bizonytalanságra?  

A felsővezetők kétharmada működési költségcsökkentéssel és hibrid munkamodellek bevezetésével reagál a gazdasági bizonytalanság kihívásaira.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo