Határidő cikkek


Fontos határidő az őstermelőknek

Fontos határidő az őstermelőknek 

Az őstermelők 2017. március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket idén is jogszerűen folytathassák.
Feltöltés indul!

Feltöltés indul! 

Közeledik az év vége, ami a számos egyéb teendő – a karácsonyi kampányok, szabadságolások és sok más mellett – az adók feltöltési kötelezettségét is jelenti, amit december 20-ig kell teljesíteni. A társasági adó esetében erre a legtöbb vállalakozás szerencsére már tudatosan, előre készül. De nem ez az egyetlen adónem, amely esetén készülni kell a feltöltési kötelezettségre.
Ezért nem éri meg maximalistának lenni

Ezért nem éri meg maximalistának lenni 

A maximalizmus pozitív tulajdonságnak tűnik, főleg a munkahelyen. Egy ponton túl viszont nem csak boldogtalanná, de hatékonytalanná is teszi az embert. Hogyan fékezzük meg a bennünk élő perfekcionistát, és kerüljük el a késedelmes teljesítéseket?
Itt az ideje befizetni a termékdíjat

Itt az ideje befizetni a termékdíjat 

Április huszadikáig kell befizetnie a negyedéves környezetvédelmi termékdíj részletet a vállalkozásoknak. Aki idén vált kötelezetté, annak erről bejelentést is kell tennie az adóhatóságnak – hívta fel a figyelmet a Saldo Zrt.
IRFS: vészesen közeledik a határidő

IRFS: vészesen közeledik a határidő 

Január elsejétől bizonyos feltételek mellett a magyar vállalkozások is választhatják a hazai számviteli szabályok helyett a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok, vagyis IFRS (International Financial Reporting Standards) szerinti könyvvezetést. Ha egy cég már 2016-ban szeretne áttérni az új rendszerre, ezt 2016. január 15-éig be kell jelentenie az adóhatóságnál és a Központi Statisztikai Hivatalnál, bizonyos esetekben az Magyar Nemzeti Banknál is.
Több tízezer cégnek vészesen közeledik a határidő

Több tízezer cégnek vészesen közeledik a határidő 

Bár napról napra csökken az érintett cégek száma, jelen pillanatban még mindig közel 130 ezer olyan kft. van Magyarországon, amelyik nem tett eleget annak az előírásnak, hogy 3 millió forintra emelje törzstőkéjét. Pedig már csak három hónap van hátra a szankciókat maga után vonó határidőig.
A határidő a magyar munkavállaló mumusa

A határidő a magyar munkavállaló mumusa 

Az aktív magyar munkavállalók több mint kétharmada állandóan küzd a határidőkkel – derült ki a Selfmapping HR teszt legújabb kutatásából. Az időnyomás első számú oka a munkamennyiség, de a szervezetlenség és a váratlanul beeső feladatok is nehezítik a határidők betartását.
Bevallási határidők 2015-ben

Bevallási határidők 2015-ben 

Az adóbevallási határidők 2015 folyamán, várhatóan megegyeznek majd a 2014. évivel. Összeszedtük, kinek, mikor kell áfát, evát, adóelőleget fizetnie jövőre.
3 tennivaló, ami nélkül ne zárja le az évet

3 tennivaló, ami nélkül ne zárja le az évet 

Hiába nyakunkon az ünnepek, van pár határidő, amiről nem szabad megfeledkeznie egy cégvezetőnek. Különben nehezen indul majd a január...
Áramszünet: így lehet átvészelni a telephelyünkön!

Áramszünet: így lehet átvészelni a telephelyünkön! 

Egy egésznapos áramszünet otthoni körülmények között se komfortos, de ha a telephelyünkön történik, akkor a diszkomforton túl igen nagy károkat okozhat a vállalkozásunknak. Határidős munka kellős közepén, amikor a megrendelő már sms-eket irogat, nem tehetjük meg, hogy hazaküldjük a dolgozókat és akkor folytassuk a munkát, ha újra lesz áram. De akkor mit tehetünk? Íme néhány tipp, hogyan vészelhetjük át a legkisebb veszteséggel az ilyen váratlan eseményeket.

December 31-ig használhatók a régi kasszák! 

December 31-ig használhatók a régi kasszák a NAV friss közleménye szerint. Aki 2013. augusztus 31-ig az online pénztárgép üzembe helyezése érdekében regisztrál, azaz a PTGREG nyomtatványon a NAV-tól üzembe helyezési kódot kér, megtette amit kell.

A héten igényelni kell a szerkezetátalakítási támogatást 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja a szőlészek figyelmét, hogy július 16-ig igényelhető támogatás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által jóváhagyott egyéni tervben foglaltak szerint megvalósított szerkezetátalakításra.

Egy hét van még a kötelező adatszolgáltatás teljesítésére 

Március 12-ig kell adatszolgáltatási kötelezettségüket teljesíteniük az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatásban részesült gazdálkodóknak.

Innovációs járulék: egy hónap múlva határidő! 

2012-től az innovációs járulék alanyai 2012. december 20-áig kötelesek az éves adókötelezettség legalább 90 százalékát befizetni az adófolyószámlára. Ellenőrizzük, hogy kell-e fizetnünk! Idén a vállalatcsoport eredményeit kell figyelembe venni, nem az egyes cégekét.

TÁMOP: Módosult a határidő 

A Rugalmas munkahelyek TÁMOP-2.4.5-12/1-8 kiírások beadási határideje módosult, a pályázatok benyújtására 2012. május 30-től június 29-ig van lehetőség.

Egy napjuk maradt az evásoknak 

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást december 20-ig választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve eddig az időpontig lehet kijelentkezni is az eva alól.

Gyorsabb ügyintézést ígér a kormány 

Az ügyfelek adminisztrációs terheinek a csökkentéséhez járul hozzá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított törvény, amelynek több rendelkezése 2012. február 1-jén, míg az általános ügyintézési határidő 30 napról 21 napra való csökkentése 2014. január 1-jén lép hatályba - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Matolcsy és a határidők 

Nem költségvetési törvényzetvezetet, hanem egy pár oldalas vázlatot tett a kormány elé megtárgyalásra Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtóértesülések szerint. Erre reagálva Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője, a számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja vasárnapi sajtóközleményében azt írta: Matolcsy törvényt sértett.

Van ilyen: idén még nem fizethetünk az államdósság-alapba 

A hatályos jogszabályok szerint 2011-ben még nem lehet a személyi jövedelemadóból (szja) az Összefogás az Államadósság Ellen Alap javára rendelkezni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Már csak egy napunk maradt vallani az adóhatóságnak! 

A 2010. évről szóló személyi jövedelemadó bevallásokat 2011. május 20-án pénteken, éjfélig kell benyújtani. Nem kell adóbevallást benyújtania annak a magánszemélynek, akinek az adóját a munkáltatója állapítja meg, illetve annak sem, aki 2010. évben nem szerzett adóköteles bevételt.

Társasági adó: új adóalap-feltöltési szabályok már az idén 

Az adóalap- feltöltés új szabályainak alkalmazására akkor van lehetőség, ha az adózó a feltöltési kötelezettségét 2010. december 17-én vagy azt követően teljesíti, egyébként még az 50 milliós szabályt kell alkalmazni - hívja fel a figyelmet az APEH.

Mit tegyen, hogy ne az Apeh-bírságot tegye a fa alá? 

A decemberi, likviditásban kissé szűk időszakban sem feledkezhetnek meg a társaságok az adófeltöltésről. Amennyiben mégis, úgy az adóhatóság szigorúan büntet: egy elkésett, vagy rosszul megbecsült feltöltés a különbözet akár 20 százalékával megegyező büntetést is eredményezhet. - hívja fel a figyelmet az RSM DTM Hungary elemzésében.

Mire figyeljenek az evások? 

Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak április 14-ig,  keddig kell átutalniuk, befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel az április 12-i határidő vasárnapra esik.

Ne feledje: adózási határidők szombaton! 

December 20-án lejár az adófeltöltés határideje, és egy nap maradt az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá való bejelentkezésre is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo