Feltöltés indul!

Közeledik az év vége, ami a számos egyéb teendő – a karácsonyi kampányok, szabadságolások és sok más mellett – az adók feltöltési kötelezettségét is jelenti, amit december 20-ig kell teljesíteni. A társasági adó esetében erre a legtöbb vállalakozás szerencsére már tudatosan, előre készül. De nem ez az egyetlen adónem, amely esetén készülni kell a feltöltési kötelezettségre.

Kép:Fotolia

Társasági adó: azokra a gazdasági társaságokra vonatkozik a feltöltési kötelezettség, melyeknél az adóévet megelőző adóévben az éves szinten számított árbevétel meghaladta a 100 millió forintot. A feltöltési kötelezettség során a várható adó összegére kell kiegészítenie a befizetett adót. Nagyon sokszor hallottam már a vállalkozótól, hogy 90%-ig kell az adót feltölteni. Ez nem így van. Az adót a várható adó 100%-ra fel kell tölteni. De: az adóhatóság májusban, amikor feldolgozza a bevallásokat, megnézi, hogy a feltöltési kötelezettséggel rendelkező cégek az adóévre bevallott társasági adó összeg legalább 90%-áig teljesítették-e a feltöltési kötelezettségüket december 20-ig. A hatóság abban az esetben bírságol, ha az adót nem töltötték fel 90%-ra, de abban az esetben is kiszabja a bírságot, ha ugyan a feltöltést maradéktalanul teljesítette a cég, de nem az előírt határidőre. A mulasztási bírság a befizetett előleg és az adó 90%-nak különbözete után 20%-ig szabható ki. A feltöltési kötelezettség tekintetében bevallási kötelezettség is terheli az adózót. A feltöltési kötelezettséget a 1501-es nyomtatványon kell bevallani. Felhívom mindenki figyelmét arra, hogy a nyomtatványon csak a várható adó és a befizetett (havi vagy negyedéves) előlegek különbözetét szerepeltessék, mert a hatóság azt az összeget könyveli fel a folyószámlára, ami a bevalláson szerepelni fog, és az adózótól pedig azt fogja behajtani.

Fontos változások jönnek az iparűzési adóban
Nagyon kell majd figyelni jövőre, mert az iparűzési adómódosítások több törvényben jelennek meg, különböző időpontokban, és lesznek olyanok, melyek csak 2017-től lépnek hatályba, az adózók a rájuk vonatkozó konkrét szabályokat csak a helyi önkormányzat rendeletéből ismerhetik meg. Összefoglaltuk, mire is lehet számítani.
Iparűzési adó: azokra a társaságokra vonatkozik a feltöltési kötelezettség, amelyik vállalkozót a társasági adó feltöltési kötelezettség is terheli. Ebben az esetben is hasonlóan kell eljárni, mint a társasági adónál, az adót a várható adó összegére kell kiegészíteni, de itt is figyelembe kell venni az év közben már megfizetett előlegeket (március 15. és szeptember 15.) A feltöltési kötelezettség összegét be kell vallani, valamint meg is kell fizetni. Az iparűzési adó feltöltési kötelezettség nyomtatványát az alábbi linken tudják elérni.

EVA: az adóalany az adóév első három negyedévére negyedévenként adóelőleget fizet. Év végén az eva-s adózót is terheli a feltöltési kötelezettség, ami azt jelenti, hogy a várható éves adó összegére ki kell egészíteni a már befizetett előlegeket. Ennél az adónemnél is a várható adó 100%-ra kell a feltöltést teljesíteni. Bár ennél az adónemnél a feltöltési kötelezettséghez nem társul bevallási kötelezettség, mégis nagyon fontos fizetési határidő a december 20-a.

Kinek kell innovációs járulékot fizetnie?
Az innovációs járulék fizetési kötelezettség szabályai 2012. január 1-től és 2015. január 1-től is jelentősen megváltoztak. Sok olyan vállalkozás is bekerült a jogszabály alanyai köré, akiknek eddig az időpontig nem volt teendőjük az innovációs járulékkal.
Innovációs járulék: Erre az adónemre is vonatkozik a december 20-i feltöltési kötelezettség, ami fizetési és bevallási kötelezettséget is jelent. A fizetési kötelezettség meghatározásánál figyelemmel kell lenni az adóévben már megfizetett előlegek összegére is.  Az innovációs járulék feltöltési kötelezettségének összegét a 1501-es nyomtatványon kell bevallani.

A különböző adónemek feltöltési kötelezettségének teljesítése csak az adózók és a könyvelők szoros együttműködése alapján tud létrejönni. Ahhoz, hogy a könyvelő a megfelelő adatot tudja bevallani, ismernie kell az adózó 2015-ös adóévre még várható bevételeinek és kiadásainak tervezetét. Egy könyvelő a legjobb esetben a novemberi állapotnak megfelelően tud számolni, ezért nagyon fontos, hogy az adózó a legjobb tudása szerint tájékoztassa a könyvelőt minden olyan adatról, mely az adó számításánál még várhatóan figyelembe vehető.

Pósa Lívia Gold Accountant

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo