A svédországi, ma 23 000 lakosú várost a Sarkkörtől több mint 100 km-re északra, a 19. és a 20. század fordulóján alapították, hogy kiaknázhassák a világ egyik legnagyobb vasérckincsét.
A település szinte maradéktalanul az állami tulajdonban lévő bányatársaságtól függ, amely egyre mélyebbre hatolva hozza felszínre a magnetitet. Az érckincs elhelyezkedését követő robbantások-fúrások azonban egyre inkább a város alá vezetnek, és kiderült: ha folytatni akarják a kiaknázást, összedőlhetnek az épületek...
Így született a döntés, hogy Kirunát mintegy 3 kilométerrel távolabbra telepítik – pontosabban ott új várost építenek. Mindenesetre megőrzik és áttelepítik a város híres, 1912-ben épült templomát, a Városháza harangtornyát, valamint a házat, amelyben a városalapító Hjalmar Lundbohm hajdan lakott.
A kirunaiak számára, akiknek el kell búcsúzniuk otthonaiktól, lakások ezreit építik fel. A tervezők egyúttal a jövőre is gondoltak, mivel Kiruna ércvagyona valamikor bizonyosan kifogy.
A lehetőség az idegenforgalom: érdekes módon sok távol-keleti turista keresi fel a messzi északon fekvő várost. A kérdésre, megtérül-e valaha a több milliárd euróba kerülő városépítés, senki nem tudja a választ, hiszen azt nemcsak az érc mennyisége, hanem az ár mindenkori alakulása döntheti majd el.
(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)
