Ki ne szeretné, hogy miután üzleti vagy egyéb összejövetelen ismeretlenek tömegébe került, azután a rendezvény végén vagy tíz új ismerőssel, címekkel, meghívásokkal távozzék? Érdekes módon sokszor minden az első benyomáson múlik – azon pedig dolgozhatunk...

Lélektani kutatások egybehangzóan mutatják, hogy igen sok esetben az emberek a másodperc tört része alatt, egy szempillantással, megjelenése, arca alapján ítélik meg a másikat. Amennyiben az arc barátságos, megbízható emberre enged következtetni, ráadásul adott esetben még jóképű is, nyert ügyünk van.

Üzleti fogadás
Kép: Youtube

Amihez mindenekelőtt mosolyognunk kell, mert a mosolygós embert vonzóbbnak, szavahihetőnek látjuk, olyannak, akivel szót érthetünk. Természetesen nem arról van szó, hogy egyfolytában, erőltetetten vigyorogjunk... Nem kell mást tettünk, mint gesztusainkkal legyőzni az emberi ösztönt, amellyel gyakran először mindenkiben potenciális ellenfelet látunk – ha csak nem látjuk, érezzük, hogy nem az.

A teendő tehát: az ismeretlennel találkozva egy pillanatra felhúzzuk, majd leengedjük szemöldökünket, és fejünket enyhén előrehajtva, barátságosan mosolygunk. Ez általában hat, meggyőzi a másikat, hogy legalábbis nem akarunk rosszat neki...

Az első – pozitív – benyomás persze kevés, hiszen új ismerősünktől általában szeretnénk valamit: eladni neki, céges kapcsolatot építeni, ajánlást szerezni, tippeket kapni, és a többi. Itt már meg kell szólalnunk – és okosan.

Alapszabály: ne magunkról beszéljünk! Kérdezzük partnerünket saját magáról – és figyeljünk rá. Behatóan, akkor is, ha nem igazán érdekeset mond.

Ha – jobb híján – szeme íriszének árnyalatait vizsgáljuk, akkor is azt a benyomást keltjük, hogy behatóan figyelünk.

Vessünk fel olyan kérdéseket, amelyek (ha tudunk ilyet), a másikat különösen érdeklik –  vagy kérdezzük tovább arról, amit már felvetett, s ami láthatóan fontos neki. Elképzelhető, nem is ritkán, hogy másként ítélünk meg egy adott kérdést. Ekkor ne arra összpontosítsunk, miközben a partner beszél, hogyan cáfoljuk majd meg érveit, hanem  figyeljünk, és keressük nézeteiben azt, ami a mi véleményünkkel közös, ami elfogadható. Ennek alapján majd tovább tudunk lépni.

Apróság, de érdekes: mozgással is mérhetjük, hogyan alakul az új kapcsolat. Változtassuk meg testtartásunkat – ha a másik utánozza a mozdulatot, jó úton járunk...

Általános hiba, hogy magunkról (ha már kell) szeretünk mindjárt sok információt kiadni. Helytelen. Ha a másikat személyünk, munkánk valóban érdekli, amúgy is kérdezni fog, s akkor lépésről lépésre egyre többet mondhatunk el – ő pedig értékesebbnek érzi majd a részletekben kiszedett tájékoztatást.

E jó tanácsok követése annál hasznosabb lehet, mivel az üzleti életben sok helyütt eltűnőben van a  merev, hierarchikus rend. Nem feltétlenül a szervezetben betöltött hely számít annyira, mint az, mennyire tud az adott ember nyílt, barátságos egyéniségével teamben dolgozni, és pozitívan befolyásolni kollégáit, a munkatársi légkört. Őszintén vagy nem, de  mosolyogva... (BBC)