"Sieg heil"-lel köszönt a villamosvezető

Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül Sieg Heil! köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.

A bécsi közlekedési vállalat szóvivője közölte, hogy a 35 éves alkalmazott, aki ellen korábban semmiféle panasz nem merült fel, nem is próbálta szépíteni a dolgokat. Bevallotta, hogy csak utólag döbbent rá: átlépett egy bizonyos határt.  Az eset a hét végén történt, az 1-es vonalon. A villamosvezető az utolsó járat utasaitól elköszönve hallhatóan a mikrofonba mondta a német nemzetiszocialisták egykori üdvözlését, a Sieg Heil!-t.

Tettének lehetnek büntetőjogi következményei is. A bécsi ügyészség ugyanis hivatalból kivizsgálja az esetet, és ha úgy találja, hogy a villamosvezető megsértette az úgynevezett tilalmi törvényt (Verbotsgesetz), akkor vádat emelhetnek ellene.

Az 1947-ben elfogadott, majd a kilencvenes években tovább szigorított, a náci szervezetek újralapítását és a náci propagandát tiltó, a holokauszt tagadását szankcionáló törvény alapján egytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik azokat, akik nyilvánosan tagadják a náci bűnöket. Tíztől húsz évig - különösen veszélyes esetben pedig életfogytig - terjedő börtönbüntetésre ítélhetik a náci szervezetek újralapítóit és az azokban vezető szerepet vállalókat. Náci propaganda terjesztéséért 5-től 10 évig terjed a kiszabható büntetés.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo