Pénteki össztűz a Fideszre

Az MSZP szerint a munkahelyek száma nem tud gyarapodni, ráadásul sokak reálkereste csökkent az utóbbi időszakban, míg a Jobbik azzal vádolja a kormánypártot, hogy csak a gazdagoknak kedvez.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

"A kormány adópolitikája miatt az alacsony keresetűek bére átlagosan csak 2 százalékkal emelkedett, miközben az infláció a becsült 3 százalék körüli helyett 4,7 százalék, azaz sokak reálkeresetek csökkent. Így hibás volt az a kormányzati elképzelés, hogy a növekvő vásárlóerő majd a gazdaság bővülését eredményezi" vélte - tette Tukacs István az MSZP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján. A számvevőszéki és költségvetési bizottság szocialista tagja kifejtette: az adatok alapján a kormány által várt 3 százalékos gazdasági növekedés nem teljesül, csak 2-2,5 százalék körül alakul, a nem megfelelő ütemben bővülő gazdaság pedig képtelen arra, hogy több embert foglalkoztasson, s ez a munkanélküliségi adatokból is kiolvasható.

Megismételte: az MSZP szerint a 250 milliárd forintos zárolás, a kormány hibás prognózisai és a várt bevételek elmaradása miatt pótköltségvetésre van szükség. Szerinte a büdzsé struktúrája rossz, a magán-nyugdíjpénztári vagyon "elkobzása" nélkül a hiány a vártnál lényegesen magasabb lenne.

Jobbik: csak a gazdagoknak kedvez a Fidesz

Mindeközben Vona Gábor, a Jobbik elnöke a kormány első egy évét értékelve azt, mondta, hogy a Fidesz-kormány a gazdagok kormánya, az elmúlt egy évben az Orbán Viktor vezette kabinet csak a gazdagok érdekeit szolgálta és mindezt úgy, hogy közben tönkretette az országot. A pártelnök kijelentette, hogy a kormány 2010-ben egy összeomlott országot vett át, jelenleg pedig egy szétdúlt országot tart a kezében. Vona Gábor szerint ennek a legfőbb oka az egykulcsos adórendszer bevezetése és a Széll Kálmán Terv. A jobbikos politikus úgy fogalmazott: előbbi gazdasági negatív hatásai a 2002-es száz lépés programhoz hasonlíthatók, utóbbi pedig nem más, mint megszorítás, ami illeszkedik az elmúlt évek szocialista kormányainak politikájába.

Vona Gábor szerint ezeket csak tetőzi, hogy a kormány lényegében folyamatosan az elmúlt nyolc évre mutogat vissza, pedig "egy év alatt ennél azért többre lenne szükség". A Jobbik éppen ezért felszólítja Orbán Viktort, hogy vonja vissza a Széll Kálmán Tervet és az egykulcsos adórendszert és helyette a kormány készítsen egy a gazdaságot fellendítő tervet és léptessen életbe egy progresszív adórendszert, amely figyelembe veszi a szociális szempontokat is.

Vona Gábor emellett felszólította Orbán Viktort arra is, hogy magyarázza meg a szerdán a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulóján rendezett párizsi ünnepségen mondott szavait, ahol az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy "teljesen új nyugdíjrendszer" létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le. A Jobbik elnöke reméli, hogy ez a mondat nem így hangzott el, illetve hogy a kormány nem készül arra, hogy az elkövetkező években olyan megszorításokat vezessen be, amely a magyar emberek egyhavi nyugdíját, vagy fizetését vonná el.

Véleményvezér

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo