Orbán Viktor korábbi álláspontjához hasonlóan februárban a V4-ek találkozóján megerősítette, a magyar nemzetbiztonság egyik legfontosabb alapvetése az, hogy tőlünk keletre legyen egy olyan entitás, amely Oroszország és Magyarország között helyezkedik el. Ukrajna léte tehát az egyik legfontosabb magyar nemzeti érdek.
Magyarország szempontjából van egy különleges tényező, mégpedig az, hogy Magyarország nem akar újra közös határt Oroszországgal, mert a múltból ezzel rossz tapasztalatai vannak.
Orbán Viktor szerint ugyanakkor Ukrajna már nem szuverén ország és csak azért tudnak harcolni, mert a Nyugat támogatja őket.
A logika tehát azt diktálná, hogy Magyarország támogassa leginkább Ukrajna önvédelmi harcát, hiszen a miniszterelnök szerint az ő létezésük az egyik legfontosabb magyar nemzetbiztonsági érdek. Ehhez képest a magyar külpolitika nem csak szavakban, hanem tettekben nézve is „ölbe tett kézzel” tekintené végig Ukrajna pusztulását. Ennél azonban rosszabb a helyzet, hiszen nem „ölbe tett kézzel” nézi az orosz dorbézolást diplomáciánk, hanem kifejezetten oroszbarát politikát folytatva azt propagálja, hogy Nyugat háborúpártisága okozza a problémát. Mintha Brüsszel támadta volna meg Ukrajnát és nem Oroszország. Nyugaton természetesen mindenki békét szeretne, ugyanakkor biztosítják Ukrajna önvédelemhez való jogát. Önös érdekből, ha úgy tetszik, hiszen vajon mi gátolná meg Putyint a további terjeszkedésben, ha Ukrajna megszállásának nem lenne semmiféle következménye.
És innen már csak spekulálhatunk azon, hogy vajon mi történt az egykori nyugatbarát-oroszellenes Orbán Viktorral, és vajon mi késztette 180 fokos fordulatra. Az ma már szinte biztosnak látszik, hogy eredetileg Putyin egy villámháborúra készült. Elfoglalja Ukrajnát és vagy teljesen annektálja, vagy kinevez egy bábkormányt az ország élére. Igazából ez utóbbi volt valószínűleg az elképzelés, hiszen a bábkormányok megadják a látszólagos jogi legitimitást, a gyakorlatban pedig azt teszik, amit Moszkva diktál. Lásd annak idején a magyar bábkormányok, Rákosi és Kádár. Érdemes emlékezni 1968-ra, amikor többi között a magyar hadsereg is bevonult Csehszlovákiába, úgymond rendet tenni. A prágai tavasz eltiprása, emberek halála így mind a mai napig a mi „lelkünkön is szárad”. Orbán Viktornak szent meggyőződése, hogy az oroszok előbb-utóbb megnyerik az Ukrajna elleni háborút, ezért tehát Kijevnek minél hamarabb békét kellene kötnie Moszkvával. A miniszterelnök itt valószínűleg arra gondol, hogy Ukrajnának egyoldalúan meg kellene adnia magát a túlerővel szemben, hiszen Putyinnak esze ágában sincs feladni a már annektált területeket. Ez pedig ugyancsak Ukrajna végét jelentené, hiszen itt található Kijev természeti erőforrásainak túlnyomó többsége. Olaja, földgáza, bányái, ipara. Ez a magyarhoz hasonló Trianoni békeszerződés lenne, kevesebb területi veszteséggel ugyan, de a gazdasági kár hasonló lenne. Egyelőre nincs tehát békemegoldás, ezt nálunk okosabb embereknek sem sikerült még kitalálni. Marad a háború és annak lassú eszkalálódása. És miért borítékolható a konfliktus további súlyosbodása?