Most már Szerbiában is külföldről szervezik a tüntetéseket

Több szerbiai városban is összecsaptak az ellenzéki tiltakozók a rendőrökkel, Újvidéken emellett felgyújtották a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) helyi irodáját.

Ivica Dacic belügyminiszter tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán 37 embert állítottak elő, az összecsapások során ugyanis Belgrádban 26, Valjevóban hét, Pancsován pedig kilenc rendőr sérült meg. Az ellenzéki tiltakozók között is vannak sérültek, az ő számuk azonban ismeretlen.

Újvidéken – ahol tavaly november elsején leszakadt a vasúti pályaudvar előtetője 16 ember halálát okozva – mindennaposak a tiltakozások.

A tüntetők az SNS pártirodájába is betörtek, az ablakokat betörték, a bútorokat kidobálták.

Egy nappal korábban is randalíroztak az irodánál, amit Aleksandar Vucic köztársasági elnök az Informer televíziónak adott interjúban úgy kommentált, „szerencse, hogy nem tartózkodtak SNS-tagok az irodában, élve akarták felgyújtani az embereket”.

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az elnök hozzátette, mindenkinek, aki felelős az erőszakért, felelnie kell. Véleménye szerint a történteket külföldről szervezték.

Reményét fejezte ki, hogy a napokban látható erőszak nem Szerbia jövőjét jelenti, és hozzátette, minél kevesebb tiltakozó van az utcákon, „annál nagyobb a hisztéria”.

Az újvidéki tragédiát követően, kilenc és fél hónappal ezelőtt országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupció gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo