Állami hátraarc
Vége azoknak az időknek, amikor „majd az állam megoldja”, mondta a kultúra hazai finanszírozására utalva egy éve ilyenkor a kultura.hu-nak nak adott interjújában Csák János, kulturális és innovációs miniszter, jelezve, itt az idő, hogy az elmúlt harminc év nyertesei értelmiségiként és vezetőként felelősséget vállaljanak saját kultúrájuk fenntartásáért, gazdagításáért. Eközben a kormány, tette hozzá a miniszter, olyan finanszírozási rendszert dolgoz ki, ahol a forrásokhoz követelmények is társulnak majd. Az állam mostantól a piacilag eleve sikeres, vagy a jövőben piacképesnek tűnő kulturális tevékenységeket szeretné inkább támogatni.
Ennek a koncepciónak bizonyára lesznek nyertesei, vélelmezhetően nem sokan, vesztesei annál többen, hiszen a szféra bizonyos részei nehezen piacosíthatók, főként a legkisebb szereplők alól húzzák ki ezzel a talajt, de az új kezdeményezések sem számíthatnak sok jóra.
Hol vannak a magyar mecénások?
De vajon ha nem az állam, akkor ki fogja finanszírozni a kultúrát?
Ami a miniszter által előre vetített jövőkép várt magyar kultúra pártfogóit illeti, bár Nyugat-Európában a mecenatúrának több évszázados hagyománya van, hiszen az itáliai reneszánsz művészei, Leonardo, Raffaello vagy Michelangelo is megrendelésre dolgoztak - főként a pápák megbízásából -, és később Mozart vagy Haydn ugyancsak hercegi, főúri udvarok felkérésére komponáltak, itthon a szakminiszter felhívása óta sem látjuk jönni a tehetős, kultúrára áldozó vállalkozók tömegeit.
