Kék sztrájkot hirdetnek az önkormányzati dolgozók

A magyar szakszervezeti konföderációk szolidárisak a február 15-én, 16-án és 19-én az önkormányzati hivatalok köztisztviselői érdekében az MKKSZ által szervezett „Kék sztrájk”-ban résztvevő munkavállalókkal.

Újabb sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) több mint 18 ezer közszolga fizetésemeléséért.

Tavaly júniusban a szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett, szeptemberben és januárban pedig egész napos munkabeszüntetést tartottak. Az MKKSZ 30 százalékos béremelést szeretne a közintézmények dolgozói számára, mint mondják, a közalkalmazottak fizetése reálértékét tekintve 10 éve nem emelkedett.

Jelentős különbség az önkormányzati bérek között

Az MKKSZ azt szeretné elérni, hogy a hosszú ideje változatlan, valamivel több mit 38 ezer forintos illetményalapot hatvanezer forintra emeljék fel. A kormányzat álláspontja az, hogy az önkormányzati köztisztviselők bérének megállapítása a helyhatóságok feladata, s ha magasabb fizetést kívánnak nyújtani, azok szabadon eltérhetnek a kötelező bértáblától. Csakhogy erre azoknak az önkormányzatoknak, amelyek nem vagy alig rendelkeznek saját bevétellel, nincs lehetőségük.

Így jelentős különbség alakult ki az egyes települési önkormányzatok dolgozóinak keresete között: a tehetősebbek magasabb fizetést tudnak kínálni, sok helyütt viszont hosszú ideje nem nőttek az illetmények. Emiatt nagy a fluktuáció, mert a szakemberek a több pénz reményében sorra távoznak például a kormányhivatalokhoz.

A szakszervezeti konföderációk (ÉSZT, Liga, MASZSZ, MOSZ, SZEF) a héten közölték, szolidárisak a sztrájkoló közalkalmazottakkal, arra kérik szimpatizánsaikat, hogy a „Kék sztrájk”-ot szervező MKKSZ kérésének eleget téve szolidaritásukat a meghirdetett napokon valamilyen kék jelzés (például kék szalag, nyakkendő kendő, ruha) viselésével fejezzék ki.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo