Idén más lesz a bécsi karácsonyi vásár

Kevesebb stand, energiatakarékosság, bio ételek és italok – ezekkel az újításokkal várja idén a látogatókat Bécs híres karácsonyi vására, a Christkindlmarkt. Több hely lesz nézelődni és kialakítanak egy gyerekbarát részt is.

A szervezők nagyobb hangsúlyt fektettek a családokra is. A Christkindlmarkt egyik látványossága a külön a vásár számára készített, kézzel festett klasszikus körhinta, melynek közelében egy kifejezetten a gyerekek igényeire szabott stand található. Itt például kisebb bögrékben is árulnak majd gyerekpuncsot és forró csokoládét. A standoktól távolabb lesz majd a gyerekhütte, ahol a kicsik délutánonként és hétvégenként ajándékot készíthetnek, mézeskalácsot süthetnek vagy kívánságlistát írhatnak a Jézuskának. A felnőtt kísérők ez idő alatt egy közeli beltéri kávézóban gyűjthetnek erőt az újabb nézelődéshez.

Csakis LED

Az energiatakarékosság jegyében idén kizárólag LED-es fényfüzéreket használnak a vásár és az azt körülvevő mesevilág kivilágításához, egy órával rövidebb ideig lesz bekapcsolva a díszvilágítás és negyven fával kevesebbet fognak feldíszíteni. A vásár rajongóinak azonban így sem kell aggódniuk, idén is lesz szívekkel feldíszített fa, rénszarvasszán, óriáskerék, fagyöngypavilon és korcsolyapálya.

A bécsi városháza előtti mesevilág, a Christkindlmarkt 2022. december 26-ig tart nyitva. A szervezők arra számítanak, hogy a látogatók száma újra eléri a pandémia előtti szintet. 2019-ben a bécsi karácsonyi vásároknak összesen mintegy 4,6 millió osztrák és külföldi látogatója volt és 100 millió eurós bevételt termeltek.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo