„Ha van lakótelep, mellette társas-, illetve családi házas övezet, és kínálnak új építéseket is, akkor gyakorlatilag minden élethelyzetben kielégíthető a lakásváltási igény, nem kell máshol keresnie annak, aki csak a lakásától válna meg, nem pedig a környéktől.”
Ezt igazolják a számok is: a VII. kerületi költözők mindössze 19 százaléka maradt a homogén lakásállományú Erzsébetvárosban. Ugyancsak alacsony arányban tudták lakóikat marasztalni az I., V. és VI. kerületek, ahol a költözések 20-25 százaléka történt a kerületen belül. Velük szemben ellenpélda lehet a III. kerület, ahol a lakásváltók 62 százalékát sikerült helyben tartani. Ehhez megvolt a széles helyi ingatlanválaszték: lakótelepek, családi házak, régebben épült társasházak és sok új építés.
A kiemelkedően lokálpatrióta kerületek egy másik csoportját a déli karéjba tartozó XVII., XVIII., XXI. és XXII. kerületek adják. Rákosmente, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Budafok-Tétény és Csepel, állandó lakóhelyet váltó lakosainak szintén 60-63 százaléka maradt a kerületében. Ezek a területek egyfajta „megérkezettséget” is mutatnak: az itt élők sokkal kisebb arányban váltanak lakóhelyet (3,7 százalék), mint a fővárosi átlag (4,8 százalék), amit az is magyarázhat, hogy az ingatlanok itt, a külső pesti kerületekben (illetve Budán a XXII. kerületben) a legolcsóbbak, így klasszikus „lakáscserével” innen eleve nehezebb máshova költözni a fővároson belül. De növelheti a megtartó erőt az is, hogy az itteni kertvárosi közösségek családiasságát gyakran nehéz feláldozni egy lakásváltásért.
