Lesújtó helyezést hagy örökül az Orbán-kormány a sajtószabadság területén

A világ országainak több mint felét a „nehéz” vagy a „nagyon súlyos” kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok Nélkül (RSF) elnevezésű nemzetközi sajtószervezet csütörtökön közzétett éves jelentésében, amelyben Magyarországról azt írják: Magyar Péter választási győzelmével lehetőség nyílt arra, hogy a sajtószabadáság kikerüljön abból a zsákutcából, amelybe Orbán Viktor leköszönő kormányfő vezette az országot.

A vizsgált országok összesített átlagpontszáma soha nem volt ilyen alacsony, mint idén – hívta fel a figyelmet a szervezet. A „nehéz” és a „nagyon súlyos” kategóriába az országok 52 százaléka sorolható, míg 2002-ben csak 13 százalék kapta ezt az osztályzatot. Míg 2002-ben a világ népességének nagyjából 20 százaléka élt olyan helyen, ahol a sajtószabadság „jó” értékelést kapott, jelenleg ez már kevesebb mint 1 százalék.

Az állami hirdetési kiadások elosztása diszkriminatív módon történt
Az állami hirdetési kiadások elosztása diszkriminatív módon történt
Fotó: Pixabay
A legszembetűnőbb visszaesés a jogi szabályozás terén volt: a nemzetbiztonság védelme vagy a terrorizmus elleni küzdelem ürügyén számos helyen egyre szigorúbb törvények korlátozzák az újságírók munkáját.

Ez legerősebben a Vlagyimir Putyin vezette Oroszországban figyelhető meg, ahol a terrorizmus, a szeparatizmus és a szélsőségek elleni küzdelem jegyében bevezetett törvényekkel korlátozzák a sajtószabadságot. Áprilisban orosz börtönökben 48 újságírót tartottak rács mögött. A száműzetésbe kényszerült orosz újságírók sem menekülnek az üldöztetés elől, mert az még az országhatáron kívül is utoléri őket.

Az RSF kiemelte: bár az európai médiaszabadságról szóló uniós jogszabály (EMFA) az Európai Unió területén elvileg garantálja a média – különösen a közmédia – függetlenségét és fenntarthatóságát, ezt rendszeresen aláássák egyes tagállamok saját hatáskörben hozott törvényei, elsősorban a 74. helyre sorolt Magyarországon, de más, jobban teljesítő országokban is, mint például a 37. helyen álló Szlovákiában, a 15. helyen lévő Litvániában és a 11. helyre sorolt Csehországban is.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo