Három komoly figyelmeztetés Putyinnak

Először fordult név szerint Vlagyimir Putyinhoz Ferenc pápa, hogy azonnal állítsa le a háborút. Az egyházfő minden korábbinál élesebb hangvételű üzenetet küldött az orosz elnöknek.

Erdogan most azt üzente Putyinnak az amerikai PBS televízió NewsHour című műsorából, hogy minden elfoglalt területet vissza kell adnia Ukrajnának, még a 2014-ben elfoglalt Krím-félszigetet is.

A harmadik, talán a legnagyobb meglepetést a kazah elnök okozta. Kaszim-Zsomart Tokajev hatalmát az év elején még Putyin csapatai mentették meg egy belső lázadás idején. Azóta viszont Kazahsztán és Oroszország rohamléptekkel távolodik egymástól, több nagyon súlyos konfliktus közepette.

Kazahsztán nagyobb és talán erősebb ország még Ukrajnánál is. Nagyon okosan egyszerre nyit a nyugati hatalmak és Kína felé, így szinte támadhatatlan. Itt nem mondható el, amit Ukrajna kapcsán szívesen emlegetnek az orosz vezetők, hogy a konfliktusok mögött az USA áll. A kínai beruházások olyan mértékűek már, hogy Peking nem engedné meg Moszkvának a térség megtámadását. Tokajev elnök pedig most olyan nyilatkozatot tett a Politiconak, amelyet nem valószínű, hogy csak úgy zsebre vághat Putyin.

A globalizációnak, az egymásrautaltságnak és a nemzetközi szabályokon alapuló rendnek egyszerűen nincs életképes alternatívája. És bár a függőség csökkentésére, valamint az ellenálló képesség javítására tett erőfeszítések teljesen érthetőek – sok esetben észszerűek is – van egy kényes határvonal, amit tiszteletben kell tartani. Mindez ugyanis nem vezethet mindannak a megfordításához, ami az elmúlt évtizedekben lehetővé tette a globális jólétet.

Tokajev végkövetkeztetése mindennek összefoglalásaként, hogy az államok között fennálló nézeteltéréseket minden esetben kommunikációval, konstruktívan szükséges kezelni.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo