Január 5-én Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök azt követően kérte az oroszok katonai segítségét, hogy a korábbi elnök által szervezett ellenzéki tüntetések fegyveres felkeléssé fokozódtak. A siker gyors volt és hatásos, sokan meghaltak, de egy hét múlva január 11-én Tokajev már arról beszélhetett a parlamentben, hogy az oroszok megkezdik a kivonulást. Aztán villámgyors fordulat indult el Tokajev és Putyin viszonyában. Először február 26-án mondott hatalmas nemet Moszkvának a kazah elnök és közölte, nem küld csapatokat Ukrajnába az oroszok oldalán, sőt, a Putyin által már hivatalosnak deklarált szakadár köztársaságokat sem ismeri el. A következő, hatalmas tőrdöfést Tokajev július 4-i nyilatkozata jelentette, amikor a kazah elnök olaj- és gázszállítmányokat helyezett kilátásba az Európai Uniónak. Ez annyira fájt Putyinnak, hogy mindössze két nappal később egy orosz bíróság elrendelte a Kaszpi-tengeri csővezeték konzorcium tevékenységének 30 napos felfüggesztését, amely a világ egyik legnagyobb csővezetékén keresztül szállítja a kőolajat Kazahsztánból a Fekete-tengerre. A tranzit felfüggesztését az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor által feltárt állítólagos műszaki problémák tették szükségessé. Ennek ellenére Kazahsztán folytatta az olajszállításokat. Az év eleji harcos barátság mára annyira elfajult, hogy Putyin jobbkeze, Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök közösségi oldalán arról írt, hogy Ukrajna után a következő Grúzia és Kazahsztán lesz, amit az egységes Oroszországhoz csatolnak. A posztot később törölték és azt állították, hogy valaki csak feltörte Medvegyev oldalát.
Újabb pofon Putyinnak, ezúttal balról
A kazah elnök új gazdaságpolitikát hirdetett, ami teljesen szembe megy azzal, amit Putyin képvisel. Ez azért különösen izgalmas, mert az év elején még az orosz katonák mentették meg Tokajev rendszerét.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.