Gulyás Gergely és az elszabadult hajóágyú

A múlt hét szenzációja, hogy kiderült, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem mondott igazat a Kormányinfón, amikor Orbán Viktor pisai repülőútjáról beszélt. Az Egyiptomból hazatérő katonai repülőgép fedélzetén a miniszterelnökkel semmiféle technikai kitérőt nem tett, egyszerűen a kormányfő ezer kilométeres családi kirándulását kellett finanszírozniuk az adófizetőknek.

Kirill pátriárka Putyin egyik legfontosabb szövetségese, akiről időközben kiderült, hogy eredetileg KGB ügynök volt, ahogy az orosz elnök is. Érdekes módon ez az információ nem változtatta meg a magyar kormány álláspontját az orosz egyházfő szankcionálásáról. Egy erőteljes módosítás azonban észrevehető. A 2010 óta az ellenzéket folyamatosan kommunistázó fideszes vezetők mostanában elhagyták a kommunistát, mint szitokszót. Helyette már nem kommunista a magyar ellenzék, hanem dollárbaloldali. Ez végül is érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar kormány két jelenleg támadhatatlan és bírálhatatlan legfontosabb barátja a kommunizmust vezető legfontosabb szervezet tagja volt. Az persze kérdés, mi lesz most szegény Kövér Lászlóval, az Országygyűlés fideszes elnökével, akinek eddig szinte kötőszava volt egy jó kis kommunista anyázás.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo