Ezek a kisvállalkozások nyitott forráskódú szoftvereket használva, digitális modellekből, 3D nyomtatókkal gyártják le a termékeiket. Vagyis maholnap mindenkinek a számítógépén lesz egy „make” (gyártani) gomb, amely nyomtatóműhelybe vagy saját nyomtatónkra küldi termékünk digitális tervrajzát. Így egy példányt éppúgy gazdaságos lesz legyártani, mint tízezret vagy egymilliót. A termék terítésében pedig nemcsak a saját honlap segít, de olyan online platformok is, mint az Etsy. Vajon a plasztik-konzumerizmus, e fecskendezett műanyag tárgyak boldog víziója mentené meg recesszióban szenvedő világunkat?
„Tényleg még több plasztikcucc kell nekünk?” – szegezték Andersonnak a kérdést egy tévéinterjúban. A válasz: „Nem tudom.” Anderson mégis makroszintű jelentőséget tulajdonít a „Do It Yourself” (DIY) vállalkozói kultúrának. Az 51 éves, brit-amerikai üzletember úgy érzi, a laptop vezérelte manufaktúra – nemcsak printerekről beszél, hanem robotizált gyártómasinákról is – a gyógyír a fejlett világ dezindusztrializációjának nagyon is valós, bőrünkön érezhető fájdalmaira. Persze nem kizárólag műanyagos gyártásra használják ezeket a gépeket. Vannak fogorvosok, akik ilyen masinával készítenek fogkoronákat, miközben a páciens a rendelőben várakozik. Ha pedig a hajmeresztőbb futurisztikus távlatokat vesszük számításba, a könyv végén a 3D-s eszközök biotechnológiai alkalmazására is kitér a szerző. Valószínű azonban, hogy az első hullámban a garázscégek nagy része plasztiktárgyak gyártására fogja használni az új eszközt.
Gyártás 3D-ben
„Anderson azt hiszi, hogy te is egy játékgyártó cég vagy” – jegyezte meg a The Guardian kritikusa. A könyvben felhozott termékpéldák nagy része ugyanis vagy valamiféle játék, vagy gyakorlati értékkel nem bíró hobbi attribútuma.
Néhány fontosabb céges példa: autók a Local Motorstól, hitelkártya-leolvasók a Square-től, okos karóra a Pebble-től. Utóbbi 10 millió dollárt gyűjtött a Kickstarteren a 80 ezer személyre szabási lehetőséggel bíró termékre. 2012 nyarán pedig valaki leleményesen legyártotta otthon egy puska azonosítási sorszámmal ellátott alsó részét, a fegyver többi elemét pedig kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészekből rakta össze. Ez a példa már nemcsak azt sejteti, hogy felvirágozhatnak a minigyárak, hanem hogy egyre több terméknél kikerülhető a profi gyártó, sőt a törvények is.
Ha bármilyen környezetbarát, alapanyag-spóroló hatást várunk, az ebben jelentkezhet: a piac által nem igényelt, raktárkészletként porosodó, erőforrásokat pazarló szériás termékeket felváltják az egyedi, saját készítésű darabok. Anderson azonban realista: a méretgazdaságosságnak köszönhetően a fogyasztási cikkek jó ideig tömegtermékek maradnak. Legfeljebb élelmesebb robotkarok gyártják azokat.
