Eszerint a 2010-2024 közötti időszakban a magyar állam GDP-arányos kiadásainak mértéke nem változott jelentősen: 2010-ben a GDP 48,9 százalékát költötte el az államháztartás, míg ez a mutató 2024-ben 47,1 százalék volt. Az állam bevételei ezzel szemben 2010-ben a GDP 44,5 százalék-át tették ki, addig 2024-ben 42,6 százalékot.

Az adott területekre fordított állami kiadások tekintetében sok mutató esetén hazánk az uniós rangsorban vagy a sereghajtók között van, vagy épp az élen jár. Ez a struktúra rámutat az állami kiadások aránytalanságaira: egyes funkciók nem kaptak elég forrást és figyelmet, míg mások túlzott támogatáshoz jutottak európai uniós összevetésben. A tartósan alulfinanszírozott területek fejlesztése jelentős kihívást jelent új kormány számára, mivel az évek során elmaradt akár ezermilliárdos beruházásokat természetesen nem lehet egyik napról a másikra pótolni.

Ennek legékesebb példája az egészségügy, amelyre GDP-arányosan hazánk költötte a legkevesebbet a 27 uniós tagország közül 2023-ban és 2024-ben is. Az előző kormányzat a GDP mindössze 4,7 százalékát fordította erre a célra, miközben az EU-s átlag több, mint másfélszer ennyi (7,4 százalék) volt. A csehek a magyar érték közel dupláját (9 százalék) költötték, de a szlovákoknál (6,9 százalék) és a lengyeleknél (6,1 százalék) is fontosabbnak bizonyult a terület. A régiós összevetésben is alacsony hazai értéknek azért van kiemelkedő jelentősége, mert a tartós forráshiány közvetlenül hozzájárul az ellátási színvonal és az egészségügyi infrastruktúra romlásához, valamint a humánerőforrás-krízis elmélyüléséhez a hazai betegellátásban. Ennek egyik jele lehet a növekvő és egyre hosszabbodó várólista, a háziorvos és a nővérhiány.