Egyre veszélyesebb helyeken tűnnek fel ismeretlen drónok Európában

Három ismeretlen drónt észleltek a belgiumi Doel atomerőmű felett – jelentette be az erőművet üzemeltető, francia tulajdonú Engie áramszolgáltató; Németország után Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában – írta a La Libre Belgique című, angol nyelvű belga napilap internetes oldalán.

A beszámoló szerint az észak-belgiumi Doel atomerőművének működésében nem okozott fennakadást az észlelt drónátrepülés.

Az Engie szóvivője, Hellen Smeets közölte, hogy a drónészlelések nincsenek hatással az üzem tevékenységére, majd megerősítette: az ügyben vizsgálat indult, „az érintett szolgálatok továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet”.

Ennek már fele sem tréfa
Ennek már fele sem tréfa
Fotó: Pixabay
A hírportál közölte továbbá, hogy a liege-i repülőtér légi forgalmát néhány órára felfüggesztették, miután drónokról érkezett bejelentés valamivel fél nyolc után, majd további két másik drónt észleltek a légtérben. A légikikötő forgalma azóta helyreállt.

Antwerpenben a rendőrség két, „kockázatot jelentő” drónt lefoglalt, irányítóikat azonosították és megbírságolták. Wouter Bruyns, az antwerpeni rendőrség szóvivője közölte: a bűnüldöző szervek a korábbinál nagyobb figyelemmel ellenőrzik a belga nagyváros feletti légteret. A helyi rendőrség kötelékében két egység is foglalkozik az ismeretlen eredetű, gyanús légijárművek azonosításán és beavatkozik, ha veszély vagy kockázat áll fenn.

Antwerpen felett ezen a héten kétszer is észleltek olyan drónokat, amelyek adminisztratív dokumentumai nem voltak rendben, és ezért kockázatot jelentettek – tájékoztatott a rendőrségi szóvivő a napilap beszámolója szerint.

A napilap közölte azt is, hogy Németország után már Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo