Chikán Attila, a BKÁE rektora – ezúttal mint az EU Kommunikációs Közalapítvány kuratóriumának tagja – a kommunikáció szerepéről beszélt az uniós csatlakozással kapcsolatban.
A kommunikáció általános céljai közé tartozik a lakosság személyes érintettség-érzetének a felkeltése, a pozitív hozzáállás elérése, és célcsoportoknak célozva az egyéni kérdésekre, teendőkre való válaszok megadása – hangsúlyozta az előadó. – Miután Magyarországon igencsak jellemző, hogy a közproblémákra – mondván “úgyse tudjuk megoldani” – egyéni megoldásokat keresünk, nem triviális cél az sem, hogy a válaszokat és feladatokat társadalmi és kisközösségi szövetségeknek szólóan kell megfogalmazni.

#img1#

Az uniós csatlakozással kapcsolatos kommunikáció nem fejeződik be a népszavazással vagy magával a belépéssel, mert igazából csak az azt követő két-három évben éled fel a széles társadalmi érdeklődés, amit ki kell elégíteni – mondta Chikán Attila.

A kommunikáció konkrét célja közé tartozik az uniós lehetőségek megismertetése, a feltételrendszer egyértelművé tétele, a közösségi vívmányok átvételének segítése (“szeretjük a mellékutakat, ezek egy része valóban lezárul, de az nem baj”), az unió gazdaságpolitikájának a megismeretése (“mire kapunk pénzt és mire nem”) és a hazai intézmények partneri viszonyainak a felismertetése, illetve nem utolsó sorban a speciliás szakmai információk közvetítése.

A kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak szóló üzenet lényege, hogy a csatlakozás lehetőséget teremt, amit a feltételhez való alkalmazkodással tudunk kihasználni. Továbbá az egységes piac egyenlő feltételeket jelent, ahol a tájékozottság a versenyelőny. S Chikán Attila megerősítette Parragh László azon szavait, hogy: a felkészülést lehet segíteni, de egyéni feladat!

A jogharmonizáció terén jól állunk

Sárközy Tamás, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, a magyar társasági törvény “atyja” az első mondataiban kijelentette, hogy a joghamonizáció terén minimális a hátralévő teendőnk. Egyrészt azért, mert Magyarország már 1968. után kialakította a magas kvázi piacgazdaságát szabályozó jogállományát. Nálunk – ellentétben több más, velünk együtt csatlakozó, egykori szocialista országgal – mindig is léteztek piaci technikák (téeszmelléküzemágak, gmk-k stb.). A gazdasági rendszerváltás lehetőségét pedig a magyar jogalkotás a tényleges társadalmi rendszerváltás előtt két évvel megteremtette, a Gazdasági és Társasági törvénnyel (GT), majd a pénzpiac működését szabályozó törvényekkel. Másrészt azért, mert az Európai Unió nem akar egy egységes, teljes gazdasági joganyagot rákényszeríteni a tagországokra. Amit szabályoz, az az úgynevezett “big business”, tehát a bankok, a tőzsde, a kiemelt részvénytársaságok működése, de abban nem szól bele, hogy a kis- és középvállallkozások milyen helyi keretek között dolgoznak.

#img2#Ez nem mond ellent annak, hogy néhány kisebb változás még hátra van a jogharmonizáció miatt. Ilyen, hogy a GT-ben megengedőbbek voltunk a cégek tőkeemelésének tőkeleszállításának, az apportnak a szabályozásában, mint az EU. Tudatosan, hiszen a magyar vállalkozások tőkeszegények, ezért ezt a liberalizációt egészen addig fent is kívánjuk tartani, amíg csak lehet. Egy másik teendő a cégeljárás elektronizálása, ami saját érdekünk, hogy megvalósuljon, de pénzkérdés (“ám ha kötelező, meg kell tenni”). További jogi igazodást igényel, hogy az uniós intézményeket bele kell foglalni a magyar jogrendbe.

Gyakori ijesztgetés az unióval szemben, hogy “tömeges jönnek a külföldiek”. Ez azért teljesen alaptalan félelem, mert a külföldiek semmi olyat nem tehetnek majd a csatlakozás után Magyarországon, amit már eddig ne tehettek volna meg! – hangsúlyozta a jogászprofesszor.

Bár nem szűken vett jogszabályozási kérdés, de megemlítendő az uniós versenypolitika, és az ahhoz való alkalmazkodásunk. A magyar versenytörvény teljes egészén EU-konform, tehát egy minimális igazításra van csak szükség. Nem az viszont a praxisunk! – hívta fel ár a figyelmet Sárközi Tamás. – Olyan szemléletes példával érzékeltetve a fonák hazai helyzetetet, mint amikor nem egy művész szerződik egy főszerepre, hanem a Bt.-je, illetve amikor a sztáredző helyett a felesége vonul börtönbe, mint a Bt. beltagja, miután kültag férjét elfutotta a méreg a mérkőzésen. Az unióban többek között nehéz lesz majd elfogadtatni a munkaviszony helyetti ál-vállalkozói szerződéseket.

Egyetlen területen valóban számíthatunk még további jogharmonizációs feladatokra, ezek pedig a szabványok és különösen a számviteli előírások. Ennek az EU bürokráciáján kívül főként az az oka, hogy néhány olyan szabályozási ötletet, amit a már tagországok sem szeretnének betartani, a csatlakozó országokon kísérleteznek ki. Ilyen a jogi személyek büntethetősége, a “csendes társ” megszüntetése.

Tagadhatatlan, hogy egy-egy területen tetten érhető a magyar hivatalok lustasága, bizonyos fontos szabályok időben történő átvételének az elmaradása – ismerte el az előadó -, de ennél sokkal veszélyesebb a “stéberség”, amikor a hazai minisztérium az uniós jogharmonizációra hivatkozva olyasmit erőltet rá a magyar gazdaságra, amit nem kellene.

Van-e esély az uhiós szinthez való felzárkózásra?

#img3#Csaba László, a Közép-Európai Egyetem tanára, közgazdászkutató “Magyarország az EU-ban; konvergáljunk vagy divergáljunk?” című előadásában végül is azt vezette le, hogy van remény a magyar gazdaság számára az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjének az elérésre (tehát konvergáljunk), de az nem valósul meg automatikusan.

"Lehet beszélni a kis- és közévállalkozásokat segítő programokról, fejlesztési tervekről, de a vállalatok csak akkor fejlődnek valójában, ha maga az ország gazdasága fejlődik, aminek viszont feltétele a belső piac fenntartható fejlődése. Miként hat erre az uniós csatlakozás?” – vetette fel Csaba László.

Gyakori vélemény – mondta -, hogy hátrányosan értinti majd a magyar kisvállalatokat a “stabilitási és növekedési egyezmény”, hiszen korlátozni fogja az állami segítséget. Ez az összefüggés így nem igaz. Azok a már tagországok ugyanis, amelyeknek nincsenek strukturális gondjai, minden további nélkül képesek voltak a növekedést és az egyensúlyt együtt produkálni, míg azokban az országban – mint például a németeknél -, ahol belső szerkezeti problémák vannak, ezek, és nem az egyezmény miatt lassult le a fejlődés.

Jelenleg Magyarország reálfejettségi mutatója az EU átlagához képest 51 százalék, ami a négy évvel ezelőttihez képest (46% volt) jobb. Ugyanezen idő alatt Bulgária 29%-ról 28%-ra, Románia 29%-ról 23%-ra, Csehország 64%-ról 59%-ra esett vissza. De vajon milyen módszerekkel tudunk a további felzárkózás érdekében az uniós átlagnál gyorsabb gazdasági növekedést produkálni? Az előadó összegyűjtött öt elméletileg lehetséges választ, majd azonnal bírálta is azokat a gyakorlattal. Az első az úgynevezett endogénnövekedési elmélet, amelyik a kutatás-fejlesztésre vezeti vissza a gazdasági fejlődést. (Magyarország a bruttó hazai tőke egyszázalékát sem forsítja erre!) Egy másik elmélet a fizikai tőkeberuházásokra alapoz. (E tekintetben nem állnánk rosszul.) Megint másik a tőkeallokációra, tehát a meglévő pénz hatékonyabb felhasználására. (A Budapesti Értéktőzsdére évek óta nem vezettek be új papírokat; a privatizáció végéhez ért és a bankszektor aktivizálása se kecsegtet reményekkel.) Szóba jöhetne még az élénkítés eszközeként az állami költekezések fokozása (ez megtörtént, eredménye kétséges), és az EU-források bevonása. Tegyük hozzá: ha ki tudjuk használni azokat!

Apatini Kornélné előadása

Nagy Sándor és Parragh László előadása

Balázs Péter és Magyari Donát a bevonható forrásokról

Szaló Péter, Lednitzky Péter és Mohácsi Béla a bevonható forrásokról

G. Német GYörgy, Dunai Péter és Plenter jános előadása

Nagy Miklós, Semperger Kinga és Vadász György előadása