Akkor most reggelizzünk, vagy ne?

Általános vélemény, hogy reggelizz, mint a király, de vacsorázz, mint a koldus, ha helyesen akarsz táplálkozni. Ausztrál kutatók most éppen ellentétes eredményre jutottak: a reggeli kihagyása segíthet a fogyásban.

A táplálkozástudomány művelői mindeddig azt vallják: ha nem reggelizünk, a hiányzó energiát később pótoljuk, és így a szükségesnél több kalóriát viszünk be szervezetünkbe. Nem bizonyított viszont, hogy ez a többlet a kihagyott reggelikre vezethető-e vissza.

Kép: Pixabay

Tudjuk, hogy korunkban sokan a reggelinél is tekintettel vannak az egészség szempontjaira, azoknak megfelelő táplálékokat fogyasztanak – ugyanakkor kevesebb szeszes italt isznak, mint nem reggeliző társaik. Márpedig ilyen tényezők is befolyásolhatják az energiabevitelt és testsúlyunkat.

A melbourne-i Monash Egyetem kutatói begyűjtötték a nemzetközi adatbankokban a reggelizés kihatásaival kapcsolatos, az

Chips vagy darált hús – melyik a kockázatosabb?
Átfogó kutatást végzett a NÉBIH általános iskolások körében az élelmiszer-biztonságról. A gyerekek tudatosságán még van mit csiszolni, ami azért nagyon fontos, mert ez a korosztály a legfogékonyabb a helyes szokások elsajátítására.
elmúlt 30 évben megjelent tudományos közleményeket. Meglepetésre az adatok elemzése azt mutatta: a nem reggelizők kevesebb energiát vesznek fel naponta, és átlagban alacsonyabb a testsúlyuk is.

Annak ellenére mindenesetre, hogy a reggeli (vagy hiánya) fontos szerepet játszik, nem kell kihagyását fogyókúrára ajánlani – hiszen éppen ellenkező hatást érhetünk el vele. Több sikert ígér egy új irányzat: az egyénre szabott táplálkozás. Hiába tekintünk például bizonyos zöldségeket egészségesnek, vannak emberek, akiknek génjei, bél-baktériumai miatt az egyik vagy a másik zöldség éppenséggel ártalmas.

Így a jövő útja az így elinduló táplálkozástudomány lehet – már, ha meg tudjuk fizetni a szükséges vizsgálatokat.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo