A gazdasági teljesítményt összefoglalóan leginkább az egy lakosra jutó GDP, bruttó hazai termék nagyságával szoktuk mérni, régiók, országok között összehasonlítani. Ennek a mutatónak az alakulása két körülménytől függ: a foglalkoztatottság, a gazdasági aktivitás mértékétől és a munka termelékenységének színvonalától. Az Európai Unióban (egészében, átlagosan) mindkettő alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban és a különbségek csökkentése, megszüntetése az EU Lisszabonban 2000-ben kitűzött egyik fő stratégiai célja.

Magyarországon az egy lakosra jutó GDP az EU-átlag 52 százalékát éri el. A különbség 1/5-ét az alacsonyabb foglalkoztatottság, 4/5-ét a jóval kisebb munkatermelékenység okozza. A csatlakozó országok közül is megelőz bennünket Ciprus, Szlovénia, Málta és Csehország. Az EU-tagországok között a sor végén elhelyezkedő Görögországban az egy lakosra jutó GDP az EU-átlag 67%-a. A munkatermelékenység színvonalát nézve a különbség kevéssel kisebb, azért is, mert termelékenységünk a rendszerváltást követő időszakban átlagosan közel évi 3,5%-kal növekedett. Ezt a nemzetközileg is ritka, kiemelkedően magas ütemet csak Írország haladta meg. Elmaradásunk fő tényezője azonban, bár régiónkon belül a legmagasabbak közé tartozik, így is alacsony termelékenységünk. A Központi Statisztikai Hivatal friss kiadványa (“A munka termelékenysége a magyar gazdaságban”) minderről részletes adatokat közöl. Az ezekre épülő elemzés rámutat azonban arra is, hogy a korábbi kiemelkedő termelékenység-növekedés két igen fontos tényezőjének hasonlóan erős kedvező hatásával a jövőben kevéssé számolhatunk.

E tényezők egyike a jelentős strukturális átalakulás és a nagy rejtett munkanélküliség felszámolásavolt. A privatizációval és a piaci verseny megnyitásával a legfontosabb strukturális változásokon, sok-sok gazdaságtalan nagyvállalat-szövetkezet bezárásán, átalakításán, a “vállalkozói boom-on” azonban már túl vagyunk. Rejtett munkanélküliség már alig van és a foglalkoztatás szintje nálunk a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. A következő években ezért (bizonytalan világgazdasági konjunktúra mellett) a munka termelékenységét növekvő foglalkoztatottság mellett kell emelnünk – ahogyan ez 1997-től elindult.

A másik kedvező hatást, a külföldi működő tőkenagy arányú beáramlását a korábbi években jelentős mértékben a privatizációs lehetőségek és az alacsony, alig növekvő reálbérek vonzereje táplálta. A jövőben erre is kevésbé számíthatunk. A külföldi és a hazai tulajdonban lévő vállalatok közötti nagy (nemzetközi összehasonlításban a szokásosnál jóval nagyobb) termelékenységi különbség ugyanakkor sajátos duális struktúrát hozott létre, ennek mérséklését az EU országjelentése is sürgeti.

A KSH termelékenységi kiadványa a rendszerváltás utáni időszak elemzése és a nemzetközi összehasonlítások mellett hosszabb távra is visszatekint és röviden versenyképességünk alakulásáról, a termelékenység és a reálbérek változásának összefüggéséről is szól. Az utóbbi években a reálbérek növekedése sok területen meghaladta a termelékenység növekedését, az egység-munkaerőköltség emelkedése gyengítette versenyképességünket. Ez még inkább előtérbe állítja a termelékenység-alakulás vizsgálatának, elemzésének és céltudatosabb növelésének fontosságát. Az Európai Unió ezt elvárja tőlünk és segíteni fogja, többek között a Nemzeti Fejlesztési Terv alapján és keretében.