A halálbüntetés eltörlésének fő indokai között megtalálhatjuk a tévedés lehetőségének kizárását, a kegyetlen és embertelen büntetés elvét, a büntetés visszafordíthatatlanságát, valamint azt, hogy nem bizonyított, miszerint a kivégzés elrettentőbb az életfogytig tartó szabadságvesztésnél. Ezek a jószándékú felvetések azonban egy olyan helyzetet teremtettek, hogy a diktátorok számára eljött a következmények nélküli világ korszaka. Ők akár ezerszámra gyilkolhatják az embereket, az ellenzéki személyeket és nincs olyan nemzetközi fórum, amely jogszerűen felléphetne. Idi Amin Dada Uganda egykori elnökének lelkén például több százezer ember élete szárad, sokukkal személyesen végzett. Brutalitása miatt ugandai hentesnek is hívták, miután volt bokszolóként szerette személyesen eltörni emberek gerincét. Szaúd-Arábiában csaknem nyolcvan évesen halt meg békében és nyugalomban. Az ő példája után mi lehetne visszatartó erő a diktátorok számára?

Nemzetközi kritikák esetén a diktátorok kedvenc hivatkozása a szuverenitás hangsúlyozása, amely ez esetekben varázsszónak tűnik, hiszen minden országnak fontos az önállóság és a függetlenség. A Nürnbergi per után is felvetődött egy hasonló paradoxon. Hova vezethet, ha egy országban szétválik a jog és az erkölcs, hiszen nem könnyű elítélni olyan embereket, akik hatályos, de erkölcstelen törvények szerint járnak el. Az így keletkezett feszültséget a méltatlanul elfeledett Gustav Radbruch német jogtudós oldotta fel a róla elnevezett formulával: az erkölcs a jog alapvető eleme, és ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor nem rendelkezik a törvényesség kritériumával, így nem válik alkalmazhatóvá.