Magyarországon kisebb-nagyobb megszakításokkal, de 1945 óta gyakorlatilag pártokraták uralkodnak. Ahogy Fábry Sándor humorista mondta egykor, nem rendszerváltás történt 1990-ben Magyarországon, csak módszerváltás. A pártokratákkal a legnagyobb baj, hogy a közös asztalra soha nem tesznek semmit, csak levesznek onnan. Ahogy ma a Fideszben mondják, politikusnak lenni kis kockázat nagy haszon. Mindeközben persze hatalmas demagóg szólamokkal azt hangoztatják, hogy ők mindent a népért tesznek. Magyar Péter jelöltjeinek bemutatása után immár értelmet nyert a politikusnak az a minősítése, hogy óellenzéknek nevezte a nem kormánypárti szereplőket. A pártokratákra se balról, se jobbról nincs szüksége Magyar Péternek. A pártokrácia elleni támadás tehát teljeskörű.
A pártokráciák rémisztően romboló hatását talán Argentína története mutatja a legjobban. A 20. század elején a világ egyik leggazdagabb országának birtokosai voltak az argentinok. 1880 és 1916 között az argentin gazdaság virágzott; a 20. század elején az egy főre jutó GDP alapján a világ tíz leggazdagabb országa közé tartozott. 1946-ban aztán megérkezett Juan Perón, aki Orbánhoz kísértetiesen hasonlóan megteremtette az illiberális, jobboldali, szociális-gondoskodó államot. A központosítás, ahogy nálunk is napi rutinná vált, miközben gigászi bürokrata-holdudvar épült a hatalom köré. Perón tekintélyuralmi rendszere egyszerre volt nacionalista és populista. Az argentin pártokrácia hatalmának végeredménye az lett, hogy 2023-ra az egykor virágzó dél-amerikai gazdaság 143 százalékos éves inflációtól szenvedett, a nemzeti valuta zuhant, és tíz argentinból négy szegénységben élt. Az ország többször jelentett államcsődöt. Emlékeztetőül érdemes itt megjegyezni, hogy a magyar adósságbesorolása jelenleg a befektetésre ajánlott kategória alján (BBB-) áll, negatív kilátással, vagyis közvetlenül a „bóvli” (befektetésre nem ajánlott) szint körül tántorog.
