Nagy várakozások: mit hozhat Kínában az új év?

A befektetők, akik kíváncsian várják, hogy Kína bikapiaca a holdnaptár szerinti bivaly évében is lendületesen tör-e majd előre, elsősorban a gazdasági talpra állás fenntarthatóságára és az esetleges monetáris megszorítások tempójára fognak összpontosítani a Fidelity elemzői szerint.

A kínai talpra állásban tavaly kulcsszerepet játszó exportőröktől az idén a fogyasztók vehetik át a stafétabotot. A munkaerőpiac stabilizálódott, a munkanélküliségi ráta ismét a járvány előtti szinteken jár, a bőséges megtakarításoknak köszönhetően pedig további vásárlóerő szabadul a piacra – Kína a világ fő gazdasági hatalmai között az egyik legnagyobb megtakarítási rátával büszkélkedhet. Tavaly, a vírusfenyegetés miatti bizonytalanság közepette a kínai fogyasztók még többet tettek félre, mivel visszafogták az utazási és az egyéb, nem alapvető kiadásaikat, de a vakcina megjelenésének és a magabiztosan zajló talpra állásnak köszönhetően most újból lehetőségük van kinyitni a pénztárcájukat.

Ami a jövőt illeti

A kínai részvényekbe áramló befektetések összege az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt, mivel a külföldi befektetők részesedni szeretnének a renminbi felértékelődéséből és Kína gazdasági növekedéséből. Feltételezhető az is, hogy a befektetők a belföldi ingatlanpiac felől más területek felé fordulnak, mivel ott a kínai kormány szigorú intézkedésekkel igyekezett gátat vetni a spekulációnak. A kínai (és főként Hong Kong-i) vállalatok elsődleges részvénykibocsátásai élénk érdeklődés mellett zajlottak.

Ennek ellenére nem tudhatjuk biztosan, hogy milyen messzire fut majd a bika 2021-ben. Nagyobb óvatosságra intenek azok a szektorok, amelyekben az értékeltségek hirtelen lufiszerű növekedésnek indultak. Az egyik fő kockázat a várhatónál gyorsabban bekövetkező jogszabályi szigorítás lehet. Ahogy talpra állás tovább zajlik és fokozódik az inflációs nyomás, Kína lehet az első olyan ország, ahol szükség lehet a likviditás felitatására.

Az év eddig eltelt szakaszában Kína jegybankja, a Kínai Népi Bank vegyes jeleket sugárzott, és időnként elzárta a csapot, hogy lássa, hogyan reagálnak a piacok, melyek január végén bele is remegtek kissé a szigorítás miatti aggodalmakba. Lehet, hogy az infláció lehűtése vagy az eszközbuborékok kialakulásának megakadályozása céljából sor kerül még kisebb szigorításokra, de összességében arra számítunk, hogy a monetáris politika esetleges további normalizálódása lassú és fokozatos lesz, mivel a jegybank gondosan ügyel arra, hogy a Kína reményei szerint amúgy kedvezőnek ígérkező év során semmi ne veszélyeztesse a piaci stabilitást – mondta Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo