Kevesebb magyar bárány az olasz asztalokon

Az idén mintegy 20 százalékkal kevesebb húsvéti bárányt szállítottak külföldre Magyarországról a korábbi évekhez viszonyítva. A válság ugyanis az olasz fogyasztókat sem kímélte, míg itthon a magas takarmányárak miatt esett vissza a tenyésztés.

A visszaesés oka, hogy a múlt év őszi termékenyítési időszakban - a magas takarmányárak miatt - több helyen nem termékenyítették meg az anyaállatokat, így kevesebb lett a szaporulat. Emellett a bárányok mennyiségét csökkenti az is, hogy az idén korán volt a húsvét. Ezért a szokásos mintegy 170 ezer bárány helyett, mintegy 140 ezret lehetett külföldre vinni - mondta Bátor Árpád, a Juh Terméktanács elnöke, aki szerint a húsvéti bárányexport a teljes éves kivitelnek mintegy negyedét adja.

Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a gazdasági válság miatt a magyar bárányok legfontosabb exportpiacán, Olaszországban visszaesett a kereslet. Emiatt a korábbi kilogrammonkénti 3,3 eurós ár 2,9 euróra csökkent az idén. A kiesést némileg enyhíti a forint gyengülése - vélekedett Bátor Árpád. A terméktanács elnöke emlékeztetett: Magyarországon ez év elején 864 ezer anyajuhot tartott számon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bárányok száma az év végéig várhatóan 600 ezer körül lesz.

Pedig éppen tavaly trendforduló látszott a magyar juhtenyésztésben, végre ugyanis több lett a birka az országban. A nyár végi-őszi szárazság miatt azonban a meglóduló takarmányárak súlyos válságot robbantottak ki, nemcsak a juhtenyésztésben, hanem a teljes magyar állattenyésztő szektorban.

A gondokat a fogyasztás visszaesése és a szárazság mellett a magas hazai áfa szint is csak tetézi. A Juh Terméktanács több magyar érdek-képviseleti szervvel közösen már többször is kérte a kormányzattól az uniós szinten kirívóan magasnak számító 27 százalékos áfa mérséklését, mindeddig hiába.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo