Olcsóbb benzint hozhat a karácsony

Az olaj piacának ez a statisztika a pénteki nem várt OPEC döntés mellett biztosan nem kedvezett. A WTI már 37,7 dollárnál jár, ami után már csak a 2008-as válság során látott 32,4 dolláros mélypont található fogózkodóként.

Kép: Pixabay

Ha a forint nem gyengül vissza a dollárral szemben, és az olaj sem kapaszkodik vissza 40 dollár fölé az előttünk álló hetekben, akkor az autósoknak olcsóbb benzint hozhat a karácsony. Az OPEC a hírek szerint nem tudott megegyezni a kvótákról, ami azt jelenti, hogy a tagállamok tulajdonképpen annyit termelnek, amennyit elfogadhatónak látnak. A piaci becslés 31,5 millió hordó feletti termelés naponta, sőt ez akár a 32 millió hordót is elérheti. Jövő év elején Irán és Líbia is visszatérhet a piacra, 1-1,5 millió hordóval tovább növelve a kibocsátást.

Nem indult túlságosan jól a nap Ázsiában, hiszen a kínai export-import adat páros teljesítménye vegyes lett. Az export a várt 5,0% helyett 6,8%-kal esett, míg az import 11,9% helyett „csupán” 8,7%-kal zsugorodott év/év alapon. Ha valami pozitívumot szeretnénk belelátni az adatokba, akkor azt mondhatjuk, hogy a belső kereslet némileg stabilizálódni látszik.

Hazai fronton a novemberi inflációs adatról érdemes pár szót ejtenünk. A várt 0,7%-os emelkedés helyett 0,5%-os növekményt láthattunk az adatközlés során. A bázisból folyamatosan kiárazódó rezsicsökkentés és a növekvő élelmiszerárak lökték meg a mutató értékét. Ezen felül az októberi ipari termelési adatnak is örülhetünk, hiszen a várakozásokban szereplő 8,7% helyett 12,7%-ot ért el.

A blue chipek tekintetében pedig a Richterre érdemes ma figyelnünk, miután az Európai Gyógyszerügynökség befogadta a Richter által kifejlesztett pegfilgrastim törzskönyvezési kérelmét, melyet daganatos betegek kezelése során jelentkező mellékhatásokra használhatnak majd Európa szerte. A hír limitált pozitív árfolyamhatással járhat.

USA

A pénteki rallyt követően tegnap korrekció indult a tengerentúli börzéken. Az olaj további zuhanása borzolta a kedélyeket, amelynek köszönhetően az olajszektor papírjai zártak a legnagyobb veszteségben. (S&P500 -0,7%, Dow Jones -0,66%, Nasdaq -0,79%). Az Atlantai Fed elnöke, Dennis Lockhart tegnap megerősítette, hogy jövő héten kamatot emelhet a jegybank.

A Verizon pénzügyi igazgatója elismerte, hogy érdeklődnek a Yahoo internetes üzletága iránt. A Yahoo részéről nem érkezett kommentár az ügyel kapcsolatban. A botrányba keveredett Valeant a hírek szerint vevőt keres a speciális kontaktlencse gyártó részlegére.

Európa

Vegyes teljesítményeket láthattunk az európai tőzsdéken tegnap. A FTSE 100 index 0,2%-os mínuszával szemben a CAC 40 index 0,9%-ot, a DAX index 1,2%-ot tudott emelkedni. Ukrajna és az Európai Társulási Tanács a gazdasági reformok eredményeiről, illetve a januárban bevezetni kívánt szabadkereskedelmi egyezményről tanácskoztak tegnap. Utóbbi esete azért érdekes, mert Oroszország korábban jelezte, ha erre sor kerül, akkor megtorló intézkedéseket vezet be Ukrajna ellen. Makro fronton a legfontosabb történés az eurózónás harmadik negyedéves GDP statisztika lesz, amitől 1,6%-os növekedést várnak.

Arany

Az arany 1.073 dolláron ragadt be. A befektetők a jövő heti Fed üléstől a kamatok emelését várják, ugyanakkor a zuhanó kőolajárak alacsony inflációt okozhatnak, ami fékezheti a Fed további kamatemeléseit. Az aranyat sokan 1.000 dollár alá várják. A jövő heti Fed ülés és az azt követő kommentárok meghatározóak lehetnek a következő hónapokra nézve.

Devizák

Erősödéssel kezdte a forint a hétfői kereskedést az euróval szemben, az árfolyam 311,4-ig szúrt le, ahol hirtelen megfordult és 313-at közelítette meg a devizapár zárásra, majd a hajnali órákban is folytatódott a forint gyengülése. Mostanában megnőtt a volatilitás a forint piacán, de egyértelmű irány nem látszik a devizapárban. Továbbra is 309-316 között sávozik az árfolyam.

Nem volt sok izgalom tegnap az EUR/USD piacán, tegnap 1,085 környékén oldalazott a kurzus. Továbbra is a csütörtöki nagy dollárgyengülés árnyékában mozog a devizapár. A következő napokban nagyobb a valószínűsége a dollár újbóli erősödésének, bár egyelőre nincsen határozott irány a devizapárban.

Távol-Kelet

A gyenge kínai export hatására csökkenés jellemezte az ázsiai kereskedést. A Nikkei 1%-ot, a Hang Seng 1,9%-ot, a Shanghai index 1,4%-ot esett. Negatív meglepetéssel szolgált a kínai külkereskedelmi adat. Az export 6,8%-kal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben a várakozás csak 5%-os visszaesés volt. Az import némi vigaszt nyújtott, hiszen a várt 11,9%-os visszaesés helyett mindössze 8,7% volt a csökkenés mértéke. Az adatokból azt vonhatjuk le, hogy a belső kereslet némileg stabilizálódni látszik, miközben export tekintetében továbbra is negatív tendencia látható. Az export esetében 5 hónapja csökkenés tapasztalható.

A harmadik negyedéves végleges adatok alapján Japánnak sikerült elkerülnie a deflációt. Negyedév/negyedév alapon 0,3% volt a bővülés mértéke, amit elsősorban a tőkeberuházások bővülése húzott felfelé. Az előzetes adatok még stagnálást mutattak, így a végleges adat jelentősen jobbnak számít.

A Capital Economics becslése szerint novemberben új csúcsot érhetett el a tőkekiáramlás mértéke Kínában. A múlt hónapra 113 milliárd dolláros kiáramlást becsültek.

Határidős piacok

Az amerikai határidős indexek a negatív tartományban voltak ma reggel, míg az európaiak vegyes képet mutattak. A DAX index pluszban volt.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo